Az olvasni szerető általános iskolás tanulók gyűltek össze nyolcadik alkalommal az újvidéki Apáczai Csere János Fiúkollégiumban. Itt zajlott a Gion Nándor Irodalmi Tábor a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezésében. Azok a tanulók jutottak az öt napos ingyenes táborba, akik az elmúlt év novemberében megrendezett Gion Nándor Olvasási Versenyen a második, harmadik, negyedik vagy ötödik helyezést érték el. Az első helyezettek zánkai nyaralásra utazhatnak.
Az idén tíz 5. és 6. és tizenegy 7. és 8. osztályos diák élt a lehetőséggel, és játszott, írt és olvasott hétfőtől péntekig, sok kellemes élményt és barátot szerezve. Ők Óbecséről, Péterrévéről, Nagykikindáról, Zentagunarasról, Temerinből és Kispiacról érkeztek.
Az irodalmi és nyelvtani foglalkozásokon Romhányi József, Hász Róbert, Egri Mónika, Rejtő Jenő és Mikszáth Kálmán szövegeivel ismerkedtek, elemezték, és különböző szempontok szerint föl is dolgozták azokat. A nemrégen elhunyt Kányádi Sándor költészetével is foglalkoztak.
Sok szókincsbővítő nyelvi játékkal ismerkedtek, és logikai és irodalmi rejtvényeket fejtettek meg. Kirándultak Elemérre (Kiss Ernő honvédtábornok temetkezési helyére), Muzslán az Emmausz kollégiumot látogatták meg, ismerkedtek Nagybecskerek nevezetességeivel. Volt filmvetítés és újvidéki városnézés is.
A játékos és kézműves foglalkozásokon kívül volt íjász-bemutató is. A temerini Hunor Ijászegyesületet képviselve Törteli László és Turai László honfoglaláskori szokásokat, ruházatot és fegyvereket mutatott be; majd a gyerekek a nyilazást is kipróbálhatták.
A hét folyamán elért teljesítmény alapján legjobbak voltak 1. Zavarkó Teodóra (Temerin), 2. Cserevics Szintia és Farkas Baráti Réka (Zentagunaras), és 3. Kežić Henrieta (Temerin) a kiscsoportban. A nagyok közül szorgalmukkal és ügyességükkel helyezést érdemeltek ki: 1. Király Petra (Nagykikinda), 2. Fekete Emese (Péterréve), és Kúti Aurél (Péterréve).
Pénteken a hét folyamán tanultakból összeállított kérdésekre válaszoltak egy vetélkedő keretében a tanulók. A Pirosak (kicsik) csapatában a következő eredmények születtek: 1. Cserevics Szintia, 2. Farkas Baráti Réka (mindketten Zentagunarasról), és 3. Kežić Henrieta Temerinből. A Zöldek (nagyok) közül 1. Kúti Aurél (Péterréve), 2. Szerda Adrián (Óbecse) és 3. Goór Zsanett (Péterréve) értek el irigylésre méltó eredményt.
A diákok könyvből, iskolafölszerelésből és édességből álló ajándékcsomagot kaptak.
A díjkiosztás és értékelés utáni táborzáráson elhangzott, hogy az olvasást ezután is fontosnak tartják a résztvevők. Jövőre ugyanitt, vagy a középiskolásoknak rendezett olvasási versenyen és táborban találkoznak majd.
A szakmai foglalkozásokat Kollár Mária, Brindza Ildikó, Dulka Gyöngyi és Viola Lujza magyartanárok vezették. Segítségükre voltak Nagy Nikoletta és Bakos Bettina, akik a nem szakmai részt koordinálták. A VMPE szakszolgálata és önkéntesei pedig nagyban hozzájárultak a tábor gördülékeny lebonyolításához.
Viola Lujza
Forrás: https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/22635/Ujvidek-Lezajlott-a-nyolcadik-Gion-Nandor-Olvasasi-Tabor.html
Fotó: Bakos Bettina, Nagy Nikoletta és Stanyó Gábor