PÁLYÁZATOT HIRDET ÖSZTÖNDÍJAK odaítélésére a 2018/2019-es tanévre

A pályázatra jelentkezhetnek:

  1. Azok a középiskolások és egyetemei hallgatók, akiknek bejelentett lakóhelyük a következő önkormányzatok területén és azoknak környékén van: Újvidék, Óbecse, Szenttamás, Temerin és Titel, valamint a Szerémség egész területe.

 

  1. Azok a magyar anyanyelvű, Szerbiában tanuló középiskolások, akiknek tanulmányi eredménye meghaladja a 3,50-es átlagot, és magyar nyelven folytatják tanulmányaikat –amennyiben erre van lehetőség –, valamint minden korábbi segélyezettünk, aki Újvidéken folytatja tanulmányait és nem részesül más ösztöndíjban.

 

  1. Azok a magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók, akik Szerbia területén folytatnak felsőfokú tanulmányokat és nem részesülnek más ösztöndíjban.

 

Pályázni kizárólag az ÚDE pályázati adatlapjának (űrlap) kitöltésével lehet, az adatlap 4-ik oldalán felsorolt dokumentumok mellékelésével.

 

A pályázat érvényes 2018. szeptember 30-a és október 30-a között. A pályázati dokumentumok űrlapjai és a szükséges tudnivalók letölthetőek szeptember 29-étől a www.vmpe.org.rs valamint a következő címen: www.facebook.com/udiakse

 

A kész pályázati anyagot ajánlatos postán,

ajánlott levélként továbbítani az alábbi címre:

 

APÁCZAI DIÁKOTTHON,

Ćirpanov utca  54.

21000 Novi Sad

 

de ugyanitt személyesen is átadható szeptember 29-e és október 29-e között minden hétfőn és pénteken 9-től 13 óráig.

 

Általános tudnivalók:

– A hiányos vagy október 30-a után érkező pályázatokat az ÚDE Kuratóriuma nem veszi figyelembe.

– A pályázati dokumentációt a pályázónak nem küldjük vissza, az ÚDE archívumában kerül megőrzésre 8 évig.

– A pályázónak nincs joga fellebbezni az ÚDE Kuratóriumának döntése ellen.

A pályázat a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap Zrt. támogatási forrásaiból valósul meg.

 

Bővebb információ kapható a 063 18 646 21 és a 061 21 73 944 mobilszámon 9-13 és 17-20 óra között, esetleg a matmarci@gmail.com E-mail címen.

Újvidéken, 2018. szeptember 29-én.

[maxbutton id=”2″ url=”http://www.vmpe.org.rs/wp-content/uploads/2018/09/Kitoltes-utmutato-az-urlaphoz1.pdf” text=”Kitöltési útmutató az űrlaphoz” ] [maxbutton id=”2″ url=”http://www.vmpe.org.rs/wp-content/uploads/2018/09/pontozasi-kriterium1-1.pdf” text=”Pontozási kritérium” ] [maxbutton id=”2″ url=”http://www.vmpe.org.rs/wp-content/uploads/2018/09/Palyazati-urlap-UDE-18-19_jav.pdf” text=”Kitöltendő Űrlap” ]

Pályaorientáció a középiskolában

Az Oktatási Hivatal EFOP-3.10.1-17-2017-00001 „Tematikus együttműködés erősítése a köznevelés és felsőoktatás terén a Kárpát-medence szomszédos országaival” projekt keretein belül pályaorientáció témájú továbbképzés kerül megrendezésre. A képzés célja, hogy a középiskolák pedagógusai  még felkészültebben tudják támogatni a komplex pályaorientációs folyamatot, így segítve diákjaikat a továbbtanulással kapcsolatos döntések meghozatalában.

A továbbképzés két részből áll:

  • Az első rész (10 óra) távoktatásban feldolgozható e-learning tananyag, mely a háttérismeretek elsajátítását segíti.
  • A második rész (10 óra) kontaktnap formájában valósul meg, célja az elméleti ismeretek gyakorlati alkalmazásának megismerése, egyéni és csoportos pályaorientációs gyakorlatok saját élményű megtapasztalása.

A két képzési egység külön-külön is elvégezhető, a teljesítésről az Oktatási Hivatal tanúsítványt állít ki.

Az e-learning képzés elvégzésére 2 időszakban nyílik lehetőség:

  1. csoport (2018. szeptember 24. – 2018. október 14., reflexiós levél beadási határideje: 2018. október 14. éjfél)

Regisztráció határideje: 2018. október 1.

  1. csoport (2018. október 8. – 2018. október 31., reflexiós levél beadási határideje: 2018. október 26. éjfél)

Regisztráció határideje: 2018. október 15.

A második rész (10 óra)  kontaktnap formájában valósul meg, célja az elméleti ismeretek gyakorlati alkalmazásának megismerése, egyéni és csoportos pályaorientációs gyakorlatok saját élményű megtapasztalása. A képzésre az alábbi helyszínen és időpontban kerül sor:

  • október 11.  Apáczai Diákotthon, Fiúkollégium – 21000 Újvidék, Bogdana Šuputa 16.

 

A mellékelt tájékoztatók tartalmazzák a program leírását, a képzési tájékoztatót:

[maxbutton id=”2″ url=”http://www.vmpe.org.rs/wp-content/uploads/2018/09/meghivó.pdf” text=”Meghívó és részletes programterv” ] [maxbutton id=”2″ url=”http://www.vmpe.org.rs/wp-content/uploads/2018/09/Pedagógus-továbbképzés-pályaorientáció-EFOP3.10.1.pdf” text=”Program tartalma és jelentkezési feltételek” ]

Regisztrációs felület ITT érhető el! 

Tesla – variációk

TUDOMÁNYOS ÉS MŰVÉSZETTÖRTÉNETI MÚLTUNK BEMUTATÁSA

– Ismeretterjesztő előadássorozat –

Az elektrotechnika búsképű lovagja

TESLA – variációk

Egy zseniális feltaláló élete és munkássága

Muhi Béla fizikus előadása

Újvidék, Apáczai Diákotthon, Ćirpanov utca 54.

Időpont: 2018. szeptember 27., csütörtök, 19.00 óra

Sorozatszerkesztő: Dr. Muhi B. Béla egyetemi tanár

Mindenkit szeretettel várunk!

tesla


Teslachina

Szervező:
Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete

ANd9GcRQFbfMNfhtiBl8LuVjLtfX5hrnwPOLXdm5n68YiLteehpT2qdLTg

Támogató:

Nemzeti Kulturális Alap

ANd9GcT875PBnNFCxW_uDodHd6DPVzrGduooCaj4EJkVea_DGh0yHVuUQFa7a7s8

Hencidától Boncidáig… Kárpát-medencei népmesemondó verseny felnőtteknek

A Hagyományok Háza meghirdeti határokon és generációkon átívelő, felnőtteknek szóló népmesemondó versenyét!
A népmese ma már a gyermekvilág részének számít a köztudatban, holott egykor a felnőttek műfaja volt.  A régiségben, a néphagyományban, a tradicionális közösségekben felnőttek meséltek felnőtteknek, a gyermekek pedig hallgatókként nevelődtek bele a mesemondás, mesehallgatás gyakorlatába.
Napjaink mesemondó-versenyeinek többségét nem az élőszavas mesemondás, hanem a sokszor irodalmi stílusban átírt  szövegek betanulása, majd felmondása, illetve gyermekversenyzők jellemzik.  Pedig csak kivételes esetben akadnak olyan gyermekek, akik rendelkeznek az élőszavas mesemondáshoz elengedhetetlen improvizációs készséggel, és azt alkalmazni is tudják.
A főiskolások körében rendszeresek a (nép) mesemondó-versenyek, idősek otthonában is akadnak még ilyenek, de általában felnőtteknek szóló, nagy területet érintő verseny még nem volt hazánkban.

Ezért hirdeti most meg a Hagyományok Háza és a Hagyományok Háza Hálózat felnőtteknek szóló népmesemondó-versenyét, amelyben azt várjuk és értékeljük, ami egykor a népi kultúrában természetes volt: ha a mesemondó élőszóban, improvizatív módon mesél. (Kérjük, olvassa végig a felkészüléshez ajánlott segédletünket is!)
A verseny a fiatalabb és idősebb, sőt a legidősebb korosztály mesemondói számára is nyitott, ezzel szintén a népmese eredeti, hagyományos kultúrában betöltött szerepére helyezzük a hangsúlyt mindamellett, hogy hallgatóságként szívesen fogadunk iskolás gyermekcsoportokat is.
A határokon átívelő nevezési lehetőség a kulturális identitás elmélyítését is szolgálja, továbbá lehetőséget teremthet a határon túli nyelvjárások és a helyi népmesekincs megismerésére.

 

Kiket várunk a versenyre?

Nevezési kategóriáink lehetőséget kínálnak szinte bárkinek, aki szeretné megmérettetni magát, legyen akár gyakorlott vagy kezdő mesemondó, aki elmúlt 18 éves, és aki élőszóban, improvizatív módon mesél magyar népmesét.

 

Pedagógusok

Óvónőként, óvodapedagógusként, tanítóként, vagy pedagógus hallgatóként indulna a versenyen? Várjuk jelentkezését, hiszen szakmai zsűrink külön kategóriában értékeli a pedagógus mesemondókat!

Hivatásos mesemondók

Professzionális mesemondónak tartja magát? Esetleg ezzel keresi mindennapi kenyerét? Nagy örömmel várjuk jelentkezését!

 

Kezdő tehetségek

Van érzéke a meséléshez, még nem  gyakorlott a mesemondásban, de most kipróbálná tehetségét? Ne habozzon, jelentkezzen hozzánk, hiszen próbára teheti magát egy rangos verseny keretében, és tanulhat is a gyakorlottabb mesemondóktól!

 

Ha ön a Népművészet Mestere, vagy más rangos kitüntetéssel rendelkezik a mesemondás területén, szívesen látjuk az értő közönség soraiban, de ne induljon a versenyen, hiszen az ön mesemondó tehetsége már bizonyítottan elismert, így gyakorlatilag összemérhetetlen az amatőr, vagy a pedagógus mesemondók művészetével!

[maxbutton id=”2″ ]

„Mit tudsz Torontál vármegyéről?” -történelmi vetélkedő általános iskolások részére

„Mit tudsz Torontál vármegyéről?”

  • történelmi vetélkedő általános iskolások részére

Megtartásának időpontja: 2018. november 24. (szombat)

A vetélkedő helyszíne: az ürményházi helyi közösség terme

Címe: 26 363 Ürményháza, Tito marsall  utca 64. – Szerbia

Történelmünk iránt érdeklődő 5-8. osztályos tanulók háromtagú csapatait várjuk. Az érdeklődőknek elküldjük az anyagot a felkészüléshez.

Nevezési cím: dulkaandor@gmail.com 

A nevezéseket 2018. november 10-ig várjuk!

Néhány kép a 2017-es versenyről:

 

Nyilas Misi Ösztöndíj Program

További információkért kattintson a képre!

Nyilas Misi Ösztöndíj Program

További információkért kattintson a képre!

 

III. Élményesszencia Konferencia 2018. október 6.

 

További információkért kattintson a képre!

TANOM akkreditált továbbképzés 2018. szeptember 29.

 

FELHÍVÁS JELENTKEZÉSRE

AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉS ÓVÓNŐKNEK ÉS TANÍTÓKNAK

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete 2018. szeptember 29-én 10 órai kezdettel akkreditált TANOM továbbképzést szervez az újvidéki Apáczai Diákotthon fiúkollégiumában (Bogdana Šuputa 16).

Előadó: Vass Dorottea

Az előadás címe: A dramatikus nevelés módszertani szerepe az olvasástanulás kezdetén

А részvételi díj 500 dinár.

Ezt megelőzően, 9 órától mgr. Viola Lujza tanárnő tart előadást az anyanyelv-ápolási oktatóknak.

Jelentkezni kizárólag a jelentkezési lapon lehet, amely az oldal aljáról letölthető.

 

A kitöltött jelentkezési lap beküldhető villámpostán a nsvmpe@gmail.com címre, vagy faxon a 021/548-259-es telefonszámra. További információk a VMPE irodában a 021/548-259-es számon (munkanapokon 08-14 óráig).

 

Bejelentkezési határidő 2018.09.27., 12 óra. A résztvevők száma korlátozott, legfeljebb 30 személy vehet részt egy továbbképzésen.

 

Jelentkezési lap letöltése