TANOM – Duró Zsuzsa: Tehetséggondozás, tehetségfejlesztés 2019.09.14.

[pdf-embedder url=”http://www.vmpe.org.rs/wp-content/uploads/2019/08/09.14-Duró-Zsuzsa-TANOM.pdf” title=”09.14 Duró Zsuzsa TANOM”]

 

[maxbutton id=”2″ url=”http://www.vmpe.org.rs/wp-content/uploads/2019/08/jelentkezesi_lap_2019-09-14.doc” ]

Zánkai Erzsébet-tábor beszámoló

2019. augusztus 18-ától 23-áig a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének szervezésében 145 délvidéki gyerek üdülhetett a zánkai Erzsébet-táborban, akiket 16 pedagógus kísért el. Az Egyesület több évtizedes múltra tekint vissza a balatoni kirándulások terén, minden évben bővítve a csapat létszámát. Idén is nagyszámú, anyanyelvápolással és fejlesztéssel foglalkozó gyermek színesítette a csoportot, de mellettük jelen voltak a VMPE versenyeiről kikerülő, legtehetségesebb gyermekek is. A diákok többek közt a Genius-on, Diák Menedzsment Bajnokságon, Fogyasztóvédelmi Diákversenyen, Szólj, Síp, Szólj népzenei vetélkedőn, Ifjú Fürkész vagy az Öko-Logika természetvédelmi versenyeken, Kalmár László Matematikaversenyen és a Suliszínház Fesztiválon, valamint az általános és középiskolások számára megrendezett Gion Nándor Olvasási Versenyen értek el kiemelkedő eredményeket. A csoport összetételét tekintve, a régió egész területéről érkeztek gyermekek, akiket összekötött a közös cél, a felhőtlen szórakozás és barátkozás lehetősége Zánkán.

A hosszú és fárasztó utazást követően érdekes és változatos programokon vehettek részt, amelyek közül a legnépszerűbbek az erdei és vízi kalandpark, sárkányhajózás és lézerharc voltak, de nagyon érdekes volt a szinkronfoglalkozás is Náray Erika színművésznővel, ahol a gyerekek kipróbálhatták, hogyan adjanak magyar hangot a kedvenc rajzfilmfigurájuknak.

Minden évben, így az idén is megszervezték a Hősök napját, amikor a zánkai strandra tűzoltók, rendőrök, mentők és a honvédség látogatott el, hogy bemutassák a munkájukat.

Ezenkívül a nyaralást koncertek, táncház, színházi előadások, sportrendezvények színesítették. Mivel a táborozás az államalapító Szent István-nappal, azaz augusztus 20-ával esett egybe, így részesei lehettek egy csodálatos ünnepségnek és tűzijátéknak, amit erre az alkalomra szerveztek. Természetesen a magyar himnusz is többször felcsendült, nemcsak ezen a szép napon, hanem a tábornyitó és táborzáró ceremónián is.

A programok megvalósításában nagy szerepük volt az úgynevezett TESO-knak, vagyis azoknak a fiatal tábori munkatársaknak, akik előzőleg komoly képzésen vettek részt, hogy turnusonként 2500 gyerek jól érezhesse magát itt Zánkán, a Tihany és Badacsony közötti balatoni partszakaszon.

A táborozás alkalmával nyolc különböző színű csoportra voltak felosztva a gyerekek, a vajdaságiak a PIROS-csapatba tartoztak. Távozáskor piros pólóba öltözve, könnyes szemmel búcsúzva kiabálták a csapat versikéjét a legközelebbi viszontlátásban reménykedve:

„Mi vagyunk a PIROSAK, a laza gyerekek,

Jól érezzük magunkat, de csakis veletek!

Csak a piros, csak a piros, hej-hej,

Csak a piros, csak a piros, hej-hej!”

Rekeczki Angéla

 

[Best_Wordpress_Gallery id=”26″ gal_title=”Zánka Erzsébet-tábor”]

Összefoglaló az ötödik nap eseményeiről

Írta és fényképezte: Martinek Imre (Hét Nap – vajdasági magyar hetilap)

 

Zárónapjához érkezett július 12-én Újvidéken a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete (VMPE) szervezésében megvalósuló XIX.Apáczai Nyári Akadémia Történelem és magyarság elnevezésű pedagógusi továbbképzés.

Az Apáczai Diákotthon telepi fiúkollégiumában zajló akkreditált pedagógusi továbbképzés ötödik napjának első szakelőadását dr. habil. Ujváry Gábor, CSc történész, a budapesti VERITAS Történetkutató Intézet vezetője tartotta meg, aki az 1918 és 1919 közötti időszak magyar felsőoktatás politikáját elemezte.

Dr. Császtvay Tünde a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Irodalomtudományi Intézet főmunkatársa és osztályvezetője, továbbá a Magyar Nemzeti Múzeum Múzeum·kör·út elnevezésű vándorkiállításának főkurátora, szakmai projektumvezetője a Trianoni hétköznapokat, vagyis nemzetünk traumájának mindennapjait bemutató, a Nemzeti Összetartozás Évévé nyilvánított 2020-as esztendő lényegére érzékenyítő, interaktív projektum szegmenseit méltatta.

Az idei Történelem és magyarság pedagógusi továbbképzését lekerekítő előadásban az egybegyűltek Láda Zoltánné dombóvári pedagógussal és annak 2018-ban megjelent, a magyar múltról, jelenről, kultúráról és nevelésről egyaránt tárgyilagosan szóló hiánypótló alkotásával, a Vipera az iskolában című könyvvel találkozhattak.

Az ötnapos szakmai konferencia nyilvános (ki)értékeléssel, köszönetnyilvánítással és a tanúsítványok kiosztásával ért véget. Természetesen, a jövő nyári folytatásban is bizakodva.

Mottó: „Aki szolgál, az kész az odaadásra, aki szeret, az odaadja magát, aki áldoz, magából ad a másiknak, és ezt a másik el tudja fogadni.” (Karácsony Sándor)

 

[Best_Wordpress_Gallery id=”24″ gal_title=”Anya töri 5.nap”]

A negyedik nap eseményei.

Írta és fényképezte: Martinek Imre (Hét Nap – vajdasági magyar hetilap)

 

Július nyolcadikán nyitotta meg kapuit Újvidéken a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete (VMPE) szervezésében megvalósuló XIX.Apáczai Nyári Akadémia Történelem és magyarság elnevezésű pedagógusi továbbképzés.

A korábban meghirdetett programkínálattól részben eltérő, ellenben változatlanul érdekfeszítő, húsba vágó, illetve bárminemű és mértékű köntörfalazásnak egy csöpp teret sem adó szakelőadások helyszíne volt az Apáczai Diákotthon telepi fiúkollégiumában zajló akkreditált pedagógusi továbbképzés.

Mottó: „Álmunkban ma is visszajárunk, nyugtalan, bús kísértetek. Holdtalan sötét éjszakákon bekószáljuk a hegyeket.” (Wass Albert: Hontalanság elégiája; – részlet)

A csütörtöki nyitóelőadást a törökbecsei Korenchy László és az adai Pecze Rózsa pedagógusok hozták. Egy, vetítéssel egybekötött erdélyi élménybeszámolót, melyhez a fotókat Wass Albert és Kemény János emlékére tett barangolásaik alkalmával készítették. Útban Istenszéke felé.

Mottó: „Az a nép, mely elveszti hitet és nyelvét, szolgává lesz.” (Guláchy Lajos)

Dulka Andor nyugalmazott beodrai történelemtanár, a képzés megálmodója és tizennyolc esztendőn keresztüli elhivatott főszervezője a magyar önazonosságot és a globalizáció hordalékait helyezte célkeresztbe. Értelemszerűen a megmaradás vállalható stratégiáit is felvázolva.

A negyedik nap első szakelőadásának tolmácsolója dr. Vizi László Tamás tanár úr volt. A Magyarságkutató Intézet tudományos főigazgató helyettese, a székesfehérvári Kodolányi János Egyetem rektorhelyettese ezúttal az 1918 őszén bekövetkező összeomlást és politikai földcsuszamlást vette górcső alá. Dr. Fejérdy András tanár úr, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docensének, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Történettudományi Intézet főmunkatársának és igazgatóhelyettesének szakelőadása az első világégés lezárását követő, százharminchárom napig fennálló rendszer, azaz a Tanácsköztársaság egyházpolitikáját vallatta.

A pedagógusi konferencia negyedik napja záróakkordjainak megszólaltatását ezúttal is Birinyi József jeles népzenekutató, hangszeres előadóművész, pedagógus, a Hungarikum Szövetség elnöke, illetve a Hungarikum törvény stratégiájának alkotója vállalta. Előadásában – a hallgatóközönséget énekhangilag is megmozgatva, a magyar népzene jellegzetességeiről és annak stílussajátosságairól, a hagyomány látvány és „hallvány” szemléletének párhuzamairól szólt. A vacsora után az egybegyűltek Birinyi tanár úr A tűznek nem szabad kialudni című, a kárpát-medencei magyarság kulturális és szellemi örökségét méltató UNESCO-díjas kisfilmjét láthatták.

(helyszíni tudósításunk az idei képzést lekerekítő péntek délelőtti események összefoglalásával zárul)

[Best_Wordpress_Gallery id=”23″ gal_title=”Anya töri 4.nap”]

XIX.Apáczai Nyári Akadémia – Történelem és magyarság. A harmadik nap eseményei.

Írta és fényképezte: Martinek Imre (Hét Nap – vajdasági magyar hetilap)

Két szakelőadás, egy honismereti kirándulás, illetve egy hangszerbemutatós – közös énekléses népzenei est képezte az Apáczai Diákotthon telepi fiúkollégiumában zajló akkreditált pedagógusi továbbképzés harmadik munkanapját.

Elsőként dr. Lőrinczi Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kárpát-medencei Magyar Oktatásért felelős helyettes államtitkára értekezett a nemzetben élés és Európában gondolkodás dialektikájáról, majd pedig Vajda Tamás, a Szegedi Tudományegyetem Szaklevéltárának igazgatója tartotta meg tényfeltáró előadását a szegedi egyetemisták 1914 – 1920 között teljesített katonai szolgálatairól.  A délutáni órákban megvalósított honismereti kirándulás célállomása Beodra volt, ahol az ANYA részvevői a Karátsonyiak hagyatékába nyerhettek élményszerű bebocsáttatást. Ideértve a település gazdag múltjáról is számot adó Katárka Múzeumot, továbbá a Bűnbánó Szent Mária Magdolna tiszteletére felszentelt római katolikus templomot, melynek 1838 és 1842 közötti építtetését a falu kegyurai, Karátsonyi Lajos és László védnökölték anno. A kegyúri család sírboltja a szentély alagsorában található. Törökbecsére visszaérvén a csapat előbb a temetőkertben állított Hungária szobrot, majd gróf Leiningen-Westerburg Károly, az 1849. október 6-án Aradon kivégzett honvéd tábornok mellszobrát kereste fel. Ez utóbbi az 1804 és 1809 között felépített és Szent Klára Szűz tiszteletére felszentelt belvárosi római katolikus templom kertjében állíttatott. A terepen elhangzó, vonatkozó lexikális adalékokat Dulka Andor beodrai és Korenchy László törökbecsei pedagógusok tolmácsolták.

A napot Birinyi József jeles népzenekutató, hangszeres előadóművész, pedagógus és kultúrpolitikus egyedi és felejthetetlen, mintegy hetven különböző népi hangszert bemutató estje tette teljessé.

[Best_Wordpress_Gallery id=”18″ gal_title=”Anya töri 3. nap”]

A második munkanap összefoglalója helyszíni tudósítónktól

 

Írta és fényképezte: Martinek Imre ( Hét Nap – vajdasági magyar hetilap )

Július nyolcadikán nyitotta meg kapuit Újvidéken a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete (VMPE) szervezésében megvalósuló XIX.Apáczai Nyári Akadémia Történelem és magyarság elnevezésű pedagógusi továbbképzés.

Az Apáczai Diákotthon telepi fiúkollégiumában zajló akkreditált pedagógusi továbbképzés második munkanapja – az irodalmi töltetű hétfői nyitány után, a történelem szerelmeseihez kalibrálódott, a délelőtti programkeret első szakelőadásáról pedig a vajdasági magyar mozgóképes média képviselői is készítettek helyszíni összefoglalót.

A felkért előadók közül dr. Vizi László Tamás tanár úr, a Magyarságkutató Intézet tudományos főigazgató helyettese, a székesfehérvári Kodolányi János Egyetem rektorhelyettese Trianonról, a revízióról, a határkérdésről és az 1910 és 2010 közötti időintervallumban jegyzett nemzetegyesítési megnyilvánulásokról, illetve a magyar külpolitikának a két világháború közötti útkereséséről tartott érdekfeszítő és tárgyilagos összefoglalót.

Dr. Miklós Péter tanár úr a Szegedi Tudományegyetem főiskolai docense, a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar címzetes főiskolai tanára, a hódmezővásárhelyi székhelyű Emlékpont intézményvezetője, valamint a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ igazgatója a Tanácsköztársaság és a magyar irodalom, illetve a költészet és a rendszerváltozás „érintkezőpontjairól” tartott előadást. Ez utóbbit a hetven éve született Nagy Gáspár portréján keresztül méltatva. Dulics Sándor újvidéki villamossági mérnökember közbeiktatott kora délutáni tematikus előadásából a Nagy Háború emlékképei jöttek elénk. Történetesen az 1856 és 1919 között Ó-Kanizsának nevezett Magyarkanizsáról a k.u.k. (németül: kaiserlich und königlich) / cs. és kir. (magyarul: császári és királyi) hadseregbe berukkoltatott szépemlékű nagyapjának történetéből kirajzolódván.

A vacsoraszünetet megelőző előadás tolmácsolója dr. Vizi László Tamásné a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) országos elnökségi tagja, a székesfehérvári Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium igazgatója, Apáczai Csere János-díjas mester pedagógus, a székesfehérvári Kodolányi János Egyetem címzetes docense volt. Bemutatásra választott szakmai témaköre az NPK-nak mint Köztestületnek a működését és céljait, továbbá eddigi eredményeit, illetve jövőbeni célkitűzéseit prezentálta. A napot egy tematikus, az oral history elemeire épülő filmvetítés tette teljessé.  A ’44-es magyarellenes vérengzések történeteit feldolgozó Katonai közigazgatás a Délvidéken című dokumentumfilmet, Dulka Andor nyugalmazott beodrai történelemtanár készítette.

[Best_Wordpress_Gallery id=”17″ gal_title=”Anya töri 2.nap”]

Így zajlott le a XIX. Apáczai Nyári Akadémia – Történelem és Magyarság első napja

Helyszíni tudósítónktól

írta és fényképezte: Martinek Imre (Hét Nap – vajdasági magyar hetilap)

Az első munkanap összefoglalója

Július nyolcadikán nyitotta meg kapuit Újvidéken a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete (VMPE) szervezésében megvalósuló XIX.Apáczai Nyári Akadémia Történelem és magyarság elnevezésű pedagógusi továbbképzés.

Az akkreditált pedagógusi továbbképzés helyszíne az Apáczai Diákotthon telepi fiúkollégiuma, a programok főszervezője pedig mgr.Viola Lujza nyugalmazott magyartanárnő. Az első munkanap nyitányában elhangzó áhítatot Kovács Csaba torontálvásárhelyi református lelkésznövendék, a Pápai Református Teológia negyedéves hallgatója tartotta, gondolatait a Lukács szerinti evangélium soraira (Lk.8,16-17) építve. A találkozó zenei művészeti többletéhez elsőként az újvidéki Habram fivérek, Ádám és Hunor járultak hozzá, akik hegedű-gordonka hangszerpárosként Johann Sebastian Bach Levegő című szerzeményét tolmácsolták. Az intézmény nevében Lukács Gabriella, a VMPE elnök asszonya köszöntötte az egybegyűlteket.

Az első nap előadói közül mgr.Viola Lujza Márai Sándor regényeiről tartott értekezést, dr.Pomozi Péter tanár úr, a budapesti ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet docens pedig a nyelvtörténet, az őstörténet és a nemzeti identitás összekapcsolódásai után a 2017-ben indult, Magyar nyelvű otthon című kiadványsorozatának legújabb, a Felvidéket bemutató kötetén keresztül készített átfogó társadalmi korrajzot. A késő délutáni munkakeretben dr.Szijártó József kiskunlacházi mérnök úr helytörténeti tanulmánykötetének bemutatása került előtérbe, peregi és kiskunlacházi családi emlékeken keresztül idézve meg újra az első világháború egyes mozzanatait.

Az ismerkedési est a vacsora utáni percekben rajtolt.

[Best_Wordpress_Gallery id=”15″ gal_title=”Anya töri 1.nap”]

Felhívás! – Gion Nándor Olvasási Verseny általános iskolásoknak – 2019/2020

Gion Nándor Olvasási Verseny általános iskolásoknak – 2019/2020

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete olvasási versenyt hirdet az általános iskolák felsős tanulói számára. A verseny célja: a diákok olvasásra való ösztönzése, és a tanulók szövegértő olvasásának fejlesztése. Fontos, hogy minél többen könyvet vegyenek a kezükbe, vagy kedvet kapjanak ahhoz, hogy az internet segítségével éljenek az elektronikus könyvtár nyújtotta lehetőséggel. Mivel a versenyző nemcsak saját sikeréért „küzd”, hanem a csapat eredménye érdekében (is) igyekszik jól teljesíteni, a versenynek közösségépítő szerepe is van. A verseny résztvevői 3 fős csoportokat alakítanak. A csoport tagjai megbeszélik, hogy ki melyik könyvet olvassa el az adott listán szereplő könyvek közül. Egy-egy tanulónak legkevesebb három művet el kell olvasnia, de minél többet olvas el, annál jobb. A csapat összesen hat könyvcímből álló lista alapján kapja a teszteket, illetve a feladatlapokat. A verseny lebonyolításához szükség van a magyartanárok és a könyvtárosok közreműködésére, azzal segítjük munkájukat, hogy minden benevező iskolának az iskolai versenyre kidolgozott tesztlapokat küldünk. A csoportok egyforma kérdéseket tartalmazó feladatlapokat kapnak, és a versenyzők egy-egy csoporton belül közösen oldják meg a feladatokat.

A tartományi döntő 2019 november 30-án lesz Újvidéken. A legjobbak meghívást nyernek a Gion Nándorról elnevezett irodalmi táborba, melyet az Apáczai Diákotthonban szervezünk.

Az olvasandó művek listája az V-VI. osztályosok számára:

  1. Collodi Carlo : Pinokkió kalandjai
  2. Domonkos István :Via Italia
  3. Gion Nándor : Postarablók
  4. Knight Erik : Lassie hazatér
  5. Mándy Iván : Csutak és a szürke ló
  6. Mikszáth Kálmán : A beszélő köntös

Az olvasandó művek listája a VII-VIII. osztályosok számára:

  1. Durell Gerald: Családom és egyéb állatfajták
  2. Gion Nándor : A kárókatonák még nem jöttek vissza
  3. Leiner Laura : A Szent Johanna gimi
  4. Lowry Lois : Az emlékek őre
  5. Rejtő Jenő : Az elveszett cirkáló
  6. Tamási Áron : Ábel az országban

A díjazott csapatok tanárai könyvjutalomban részesülnek. A jelentkezéseket az alábbi címre várjuk:

Aladicsné Kollár Mária 21235 Temerin, Bosnyák utca 86;

e-mailaladics@stcable.net Telefon: 021/841-397

 

Hagyomános és digitális pedagógia

[pdf-embedder url=”http://www.vmpe.org.rs/wp-content/uploads/2019/06/program-konferencia.pdf” title=”program – konferencia”]

XIX. Apáczai Nyári Akadémia – Programtervek

[pdf-embedder url=”http://www.vmpe.org.rs/wp-content/uploads/2019/06/ANyA-felhívás-2019-július-oldal.pdf” title=”ANyA felhívás 2019 július oldal”]

 

Programtervek letöltése:

[dg attachment_pg=”false” paginate=”true” ids=”2452,2451,2450,2449″]

 

[maxbutton id=”2″ url=”http://www.vmpe.org.rs/wp-content/uploads/2019/06/anya_2019_jelentkezesi_lap.doc” text=”Jelentkezési lap letöltése” ]

Felhívás! – Eötvös Loránd Jubileumi Emlékversenyen való részvételre

Száz éve, 1919. április 8-án hunyt el Eötvös Loránd fizikus, geofizikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, államférfi. A százesztendős évfordulóról – az UNESCO-val való együttműködésben – „Eötvös Loránd-emlékév” keretében emlékezünk meg, amelyet a magyar és nemzetközi szakmai közönség gazdag programsorozattal tölt ki (https://eotvos100.hu).
Ebből az alkalomból az Eötvös Loránd Fizikai Társulat, a Magyar Geofizikusok Egyesülete és az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet műveltségi versenyt hirdet középiskolások számára, amelynek célja Eötvös Loránd életének, tudományos munkásságának megismerése, megismertetése, a korszak kulturális környezetébe ágyazva. Így – természettudományi kérdések és feladatok mellett – a résztvevők számíthatnak történelmi és irodalmi kérdésekre is.
A versenyen négyfős csapatok indulhatnak. A magyarországi és a határon túli középiskolák nappali tagozatra járó tanulóinak jelentkezését várjuk. Egy iskolából több csapat is nevezhet. A verseny nyelve magyar.

A verseny kétfordulós.

Az első forduló több részből áll. A versenyzőknek on-line feladatokat kell megoldaniuk számítógépen, mobiltelefonon, táblagépen. A második fordulóba bejutott csapatok tagjai – immár személyesen – egy komplex vetélkedőn vesznek részt.

Nevezési díj nincs.

A verseny első fordulója 2019 szeptemberének harmadik hetében indul.

A második forduló időpontja 2019. november 23., helyszíne a Magyar Tudományos Akadémia. A vidékről, illetve a határon túlról érkező csapatok (4 fő versenyző és 1 fő kísérő tanár) utazási költségét térítjük.
A győztesek a szervezők és a szponzorok által felajánlott értékes díjakat kapnak.
A versenyhez ajánlott irodalom az eötvös100.hu honlapon található.
Kérjük, hogy a részvételt tervező csapatok előzetes regisztrálással segítsék a szervezők munkáját! Az előzetes regisztráció határideje 2019. június 14.

További részletek az előzetes regisztrációhoz:
Email: astromol@gmail.com
Regisztrációs adatok:

  • Az induló csapat választott neve
  • A csapatvezető tanár neve
  • A csapat elérhetőségei (postacím;e-mail cím;telefonszám)
  • Az iskola neve
  • Az iskola pontos címe
  • Megjegyzés: Egy iskola több csapattal is nevezhet

A végleges jelentkezési határidő 2019. szeptember 13.
Várjuk a jelentkezéseket!

Felvételi pályázat az Apáczai Diákotthonba a 2019/2020 tanévre

Az újvidéki Apáczai Diákotthon pályázatot hirdet egyetemi hallgató, valamint középiskolás lányok és fiúk felvételére a 2019/2020-as tanévben

Pályázni a Felvételi jelentkezési lap kitöltésével lehet, amely letölthető innen (jelentkezési lap letöltése). A Felvételi jelentkezési lapot és az ott feltüntetett mellékleteket a következő címre küldjék: Apáczai Diákotthon, 21000 Novi Sad, Ćirpanova 54. További információk a 021/548-259 telefonszámon vagy a nsvmpe@gmail.com villámposta címen kérhetők. A pályázat beérkezésének határideje: 2019. augusztus 24.

A Diákotthon 2000-ben nyitotta meg kapuit azon magyar ajkú fiatalok előtt, akik tanulmányaikat az Újvidéki Egyetemen folytatják. Intézményünk két különálló részre, egy lány- és egy fiúkollégiumra tagolódik. Névadója Apáczai Csere János, a magyar művelődés kiemelt személyisége, a tudományosság és nevelés úttörője, az első magyar enciklopédista. A kollégiumban 4 ágyas szobákra osztva 80 hallgató számára tudunk lakhatási lehetőséget biztosítani. Lakóinknak mosógéppel ellátott fürdőszobák állnak rendelkezésükre. Konyháink jól felszereltek, lehetőség van főzésre, sütésre, a hűtőszekrényekben pedig bármilyen friss- és fagyasztott étel tárolható. A tágas és kényelmes tanulószobákban lakóink zavartalanul tanulhatnak, ami során a több ezer kötetet számláló könyvtárunk is rendelkezésre áll. Minden bentlakónk számára biztosítjuk az ingyenes számítógép-használatot, a nyomtatás és a fénymásolás lehetőségét. A diákotthon egész területén kitűnő sebességű internet-szolgáltatás biztosított.

A diákotthon a Maradéki Református Egyházközség tulajdona, működtetője a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete. Hetente ökumenikus jellegű áhítatokat és ismeretterjesztő előadásokat tartunk. Meghívott előadóink elismert vajdasági és magyarországi szakemberek. Szabadidős programjaink közé tartoznak a táncestek, filmvetítések, jótékonysági munkák, közös főzőcskézések, kulturális rendezvények látogatása. A nyári szünidőben a diákotthon lakói közös külföldi kiránduláson vehetnek részt, valamint nemzetközi oktatási programokhoz csatlakozhatnak.

A diákotthon nyelve a magyar, elvárásaink pedig: a keresztyéni értékek szerinti viselkedés, szorgalmas tanulás és a házirend betartása, az előadásokon való részvétel.

A kollégium eddigi lakóinak is újra kell pályázniuk. Az első alkalommal pályázó diákokat személyesen fogadjuk kollégiumi látogatásra, időpont egyeztetés után.

Kimagasló eredmények a Kalmár László Matematikaverseny döntőjén

A múlt hét végén zajlott le a TIT által rendezett Kalmár László Matematikaverseny döntője. Arról már olvashattak, hogy 4 diák Vajdaságból részt vehetett a kétnapos megmérettetésen.

Ez alkalommal büszkén és nagy örömmel számolhatok be kimagasló eredményeikről. Zsivanac Léna 3. helyezést ért el, őt nagyon szorosan pedig  Zita Vivien követte a 4. helyen. Nagy Martina is szépen szerepelt.
Léna az újvidéki Petőfi Sándor Általános Iskolában tanul, tanítónője Dósa Renáta. Vivien a szabadkai Kizur István iskolába jár, Zita Dianával készültek a versenyre, Martina pedig a szentmihályi Sonja Marinković Általános Iskola tanulója, felkészítőtanára Pavlovity Kornélia.

A döntő egész Magyarországot és a határon túli magyar iskolásokat is felölelő, színvonalas megmérettetés volt.
A hivatalos eredményekről a TIT oldalán, az alábbi linken olvashatnak:
http://www.titkalmarlaszlomatematikaverseny.hu/magunkrol

A képeken sorban Zsivanac Léna, Zita Vivien és Nagy Martina láthatók.

Gratulálunk a versenyzőknek!

XXVIII. Jókai Mór Nyári Egyeteme

Komárom, 2019. július 8- 12.

Rimaszombat, 2019. július 7- 11.

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége 2019. július 8 – 12. között rendezi meg a XXVIII. Jókai Mór Nyári Egyetemét Komáromban, illetve 2019. július 7 – 11. között a kihelyezett helyszínen, Rimaszombatban.

Komáromban 8 szakcsoportot hirdettünk meg, melyek programja 20 órás képzésből és minden csoportnak kötelező délutáni előadásokból áll (15:00-17:30).

A Rimaszombatba kihelyezett helyszínen 4 szakcsoport indítását terveztük, melyek programja 30 órás képzést tartalmaz.

Az egyes tanfolyamok tartalmi felépítése nem teszi lehetővé az átjárást, ezért csak egy továbbképzésre lehet jelentkezni. Az előadások megtartása a Danubius Kollégium (Dunajské nábr., č 12, 945 01 Komárno) nagytermében lesz egy időben mind a 8 szakcsoport részére. A csoportok minimálisan 15 bejelentkezett hallgatóval indíthatóak, a maximális létszámot az egyes csoportoknál feltüntettük. Az iskolákban, óvodákban, oktatási intézményekben dolgozók mellett valamennyi programra jelentkezhetnek a pedagógiai pályára készülő egyetemi hallgatók is.

Az SZMPSZ XXVIII. Jókai Mór Nyári Egyeteme 2019. július 8-án, hétfőn 11:00 órakor a Jókai Színházban kezdődik, és pénteken 18:30 órakor fejeződik be. Rimaszombatban 2019. július 7-én délelőtt kezdődik, és csütörtökön ebéddel végződik.

A tanfolyamok elvégzéséről szóló tanúsítványt kizárólag pénteken, (Rimaszombatban csütörtökön) a záróünnepségen vehetik át a résztvevők. A képzéseink (egy kivétellel Rimaszombatban) nem akkreditáltak.

Az egyetlen 60 órás akkreditált képzést Rimaszombatban a Comenius Pedagógiai Intézet és a Hagyományok Háza Hálózat hirdette meg, mely már 2019. június 12-én elkezdődött és a nyári egyetemen fejeződik be. E képzésen résztvevők számára is kötelező az elektronikus bejelentkezés az SZMPSZ honlapján keresztül.

Jelentkezni, regisztrálni csak elektronikus formában lehet az SZMPSZ honlapján (www.szmpsz.sk) 2019. június 19-én éjfélig.

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy amennyiben a szakcsoportok mellett feltüntetett létszám betelik, az elektronikus rendszer már nem fogadja el a jelentkezést. Ilyen esetben más, még szabad helyekkel rendelkező szakcsoportot választhatnak a jelentkezők.

Szállást az igény jelzése alapján biztosítunk. A regisztráció során megrendelt ellátást (szállást és étkezést), a kiegészítő programokat is magába foglaló részvételi díj:

  • az SZMPSZ tagok és az egyetemi hallgatók számára 25,00 EUR
  • nem SZMPSZ tagoknak 50,00 EUR
  • a Kárpát-medencei pedagógusszövetségek tagjainak ingyenes

A részvételi díjat a jelentkezés elfogadása után átutalással kérjük befizetni az alábbi számlaszámra:

SK 7152000000000012720910,

egyedi azonosító (variabilný symbol): 201903

A XXVIII. Jókai Mór Nyári Egyetem komáromi és rimaszombati helyszínein az Ön részvételének visszavonását csak 2019. június 23-ig tudjuk elfogadni.

Köszönjük szépen megértését.

Aratás – A Vajdasági Suliszínház Fesztivál gálaműsora

Aratás
A Vajdasági Suliszínház Fesztivál gálaműsora

Tizenkilenc éves lett a Vajdasági Suliszínház Fesztivál, amelynek megálmodója és szervezője a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete. Beérett az anyanyelvápolók és az általános iskolák kis színészeinek egész évi szorgos és lelkes, örömteli együttmunkálkodása, hasznos együtt-tanulása, anyanyelvük közös csiszolgatása. Elérkezett az aranysárgává ért, tömött kalászok aratása. A XIX. Vajdasági Suliszínház Fesztivál gáláját, azaz záróműsorát július 27-én az idén is Csókán, a helyi művelődési egyesület óriási, jó akusztikájú színpaddal büszkélkedhető otthonos színháztermében rendezték meg, telt ház előtt.
Az öt sikeres, népes elődöntő után négy előadás került a végső megmérettetésre, a gálára. Olyan sikeresnek bizonyultak, hogy a zsűri – Lukács Gabriella, a VMPE elnöke, Takarics Róbert író, főszervező és Jódal Rózsa író, a zsűri elnöke – az idén mind a négy előadás rendezőit egyenrangú rendezői díjban részesítette. Ők pedig a következők: Kiss-Iván Anna, Horvát Hilda és Kozma Rita (Aska és a farkas, Horgos); Kalmár Zsuzsa és Arnold Ildikó (Rómeó és Júlia, Palics), Monzák Péter (Lúdas Matyi, Törökfalu) és Petes Erzsi (Rebeka, Magyarittabé). Ráadásul nem egy, hanem – két előadást nyilvánított legjobbnak! Shakespeare Rómeó és Júlia című előadását a Palicsi Színjátszó Grund eladásában és a magyarittabéi anyanyelvápolók saját megszenvedett kamaszéveik keserves „élményei”, tapasztalatai alapján megírt Rebeka – Életjáték című jelenetét!
Az előadásokat az idén is árgus szemmel figyelte a gyermek zsűri is, amelynek tagjai – persze hogy lányok voltak: a hetedikes Masa Kitti és Kálmán Alexa, valamint a nyolcadikos Szabó Szonya, Dobroka Bogi, Csorba Evelin, Balog Vivien és Andrusko Györgyi. Ők a magyarittabéi anyanyelvápolók Rebeka – Életjáték című jelenetének ítélték a pálmát, vagyis az elsőséget.
Az idei Gálán nem kevesebb, mint tíz kiváló színészi alakításért járó díszoklevelet osztottak ki. A Lúdas Matyi szereplői közül nyertesek: a hatodikos Kisbicskei Kristóf (Döbrögi), és a hetedikes Bálint Viktor (Ispán). Az Aska és a farkas díjazottjai: a nyolcadikos Kolompár Evelin (Farkas), a nyolcadikos Fujkin Zsófia (Aska), és a szintén nyolcadikos Császár Viola (Anya). A Rómeó és Júlia diáknyertesei: a nyolcadikos Bajári Roland (Tybalt), a nyolcadikos Kuktin Roland (Mercutio) és a hetedikes Rajčić Petra (Júlia). A Rebeka – Életjáték díjazott kis színészei: a hatodikos Körtési Rebeka (Rebeka) és az ötödikes Fülöp Krisztián (Öcs).

Itt a nyár, a pihenés ideje. Ám kíváncsian várjuk az őszt, az új iskolaévet. Az idei fellépők között sok volt a nyolcadikos. Lesz-e (elég) méltó utód, aki a helyüket betölti? Azt rebesgetik, hogy néhány iskolában egész osztályok szűnnek meg, máshol pedig már csak összevont, vagy osztatlan alsós tagozatokra számíthatnak. S hogy létszámhiány miatt egyes iskolákban kérdéses az első osztály megnyitása. Sajnos akad, ahol csak egyetlen első osztályba íratható gyerekről tudnak… De ne károgjunk előre. Örüljünk az idei sikereknek és reméljük a legjobbakat. Hiszen már Madách is megmondta: „Ember küzdj, és bízva bízzál!”
Jódal Rőzsa

 

[Best_Wordpress_Gallery id=”11″ gal_title=”Suliszínház Fesztivál döntő – Csóka”]

XIX.VAJDASÁGI SULISZÍNHÁZ FESZTIVÁL – 2019.05.24. MUZSLYA

XIX.VAJDASÁGI SULISZÍNHÁZ FESZTIVÁL

A VMPE SZERVEZÉSÉBEN

2019.05.24. Muzslya

Helyszín:PETŐFI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI EGYESÜLET

Magyar Kommün

 

14.00-Megnyitó

 

14.10-14.25  BÓKAI ANYANYELVÁPOLÓ CSOPORT

Varga Géza: Mit csinál a macska?-jelenet

Rendezte:Molnár Urbán Év

 

14.30-14.40-HOMOKRÉVI ANYANYELVÁPOLÓ CSOPORT

Pletykás asszonyok-népmese

Rendezte: Szirák Katalin

 

14.40-14.50 NYÉKINCAI ANYANYELVÁPOLÓ CSOPORT

Jékely Zoltán: A három pillangó –jelenet

Rendezők: Schön Bálint, Gudelyevity Anica, Fényszáros Emese, Blazsanyik Zsaklina

 

14.55-15.05 MÓDOSI ANYANYELVÁPOLÓ  CSOPORT

L.Pantyelejev nyomán:Röfike beszélni tanul

Rendezte: Monić Lídia

 

15.10-15.20 SURJÁNI ANYANYELVÁPOLÓ CSOPORT

Benedek Elek meséje és Móra Ferenc verse nyomán:Megjöttek a fecskéink-jelenet

Rendezte: Molnár Urbán Éva

 

15.25-15.30  TITELI ANYANYELVÁPOLÓ CSOPORT

Grimm testvérek meséje nyomán:A farkas és a Piroskák

Rendezte: Monić Lídia

 

15.35-15.45 MARADÉKI ANYANYELVÁPOLÓ CSOPORT

Gábor Áron rézágyúja

Rendezte: Schön Bálint

Csoportvezető: Halász Hargita

 

15.45-16.00 szünet

 

16.00-16.10 ERZSÉBETLAKI ANYANYELVÁPOLÓ CSOPORT

Fazekas Mihály:Lúdas Matyi

Rendezte: Mijatov Irén

Csoportvezető: Pozsár- Halász Éva

Díszlet: Ivanović Jakšić Andrea

 

16.15-16.25 BEODRAI ANYANYELVÁPOLÓ CSOPORT

A medve és a macska-nápmese földolgozás

Rendezte:Dulka Gyöngyi

 

16.30-16.40 NEZSÉNYI ANYANYELVÁPOLÓ KISCSOPORT

Vég György :A tizenkét hónap-újgörög népmese

Rendezte:Molnár Urbán Éva

 

16.45-16.55- MUZSLYAI SZERVÓ MIHÁLY Á.I.  I.4 osztály színjátszói

A három pillangó mese nyomán-jelenet

Rendezte:Tóth- Lendvai Heléna

 

17.00-17.20 MAGYARITTABEI KISCSOPORT

Pap Vanda: Patkófalva- mesedramatizáció

Rendezte:Petes Erzsébet

 

17.25-17.35 NEZSÉNYI ANYANYALVÁPOLÓ NAGYCSOPORT

Hetet egy csapásra-népmesedramatizáció

 

17.40-17.55 NAGYBECSKEREKI OKTATÁSI KÖZPONT

Szervó Mihály Á.I. ANYANYELVÁPOLÓ CSOPORT

Moldova György: Magyar atom-jelenet

Rendezte:Lukács Gabriella

 

18.00-18.15 ÜRMÉNYHÁZI ANYANYELVÁPOLÓ CSOPORT
Mark Twain-Tom Sawyer kalandjai avagy a meszelés

Rendezte: Móricz Elvira

 

18.20-18.45 MAGYARITTABEI ANYANYELVÁPOLÓ NAGYCSOPORT
Rebeka-Életjáték

Rendezte:Petes Erzsébet

 

18.50-19.10 MUZSLYAI  SZERVÓ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ALSÓS TANULÓI

Takarics Róbert:Sárga harisnyanadrág

Rendezte: Fárbás Repp Edit

 

19.30 EREDMÉNYHÍRDETÉS