52 ötlet a biológiai sokféleség védelmében

XXVI. Szórakoztató Szóra Késztető Anyanyelvápolási Szemle – beszámoló

 

A sorrendben XXVI. Szórakoztató Szóra Késztető Anyanyelvápolási Szemlén 2020. október 2-án Újvidéken az Apáczai Fiúkollégiumban tizenhárom anyanyelvápolási csoport mutatkozott be 11 helységből. Jelen voltak Homokrév, Muzslya-Nagybecskerek, Titel, Ürményháza, Magyarittabé, Nemesmilitics és Csonoplya. Módos, Nezsény, Bóka és Surján pedig elküldte videón a szemlére szánt anyagot. A tizenhárom csoport az iskolaév folyamán tanultakból mutatott be egy csokorra valót. Többnyire őszi (vagy más) versösszeállítással léptek föl az anyanyelvápoló gyerekek. A tavasz folyamán elmaradt Szemle pótlása volt ez az őszi összejövetel.

A csoportok többsége becsületesen fölkészült az idei Szemlére.

A Szemle után a csoportvezetők megbeszélést tartottak. Itt értékeltük az egyes csoportok bemutatott műsorszámait.

Szerző: Viola Lujza

Fotók: Molnár Róbert

 

Lezajlott a VIII. Gion Nándor Középiskolás Olvasási Verseny

2020. november 13-án nyolcadik alkalommal tartottuk meg a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezésében a középiskolások Gion Nándorról elnevezett olvasási versenyét. A verseny helyszíne az újvidéki Apáczai Fiúkollégium volt.

A verseny célja a diákok olvasásra való ösztönzése, és a tanulók szövegértő olvasásának fejlesztése. Két kategóriában mérték össze tudásukat a csapatok: az I-II. és a III-IV. osztályosok. Külön-külön könyvcsomagból olvasták a műveket, és ennek megfelelően kapták a felmérőlapokat is. A 8. Gion Nándor Középiskolás Olvasási Versenyen több tekintetben is rendhagyó volt. Az eredetileg májusra tervezett versenyt őszre halasztottuk a járvány miatt. Annyiban módosítottuk a korábbi versenyszabályokat, hogy kevesebb könyv került az olvasási listára, illetve elfogadtuk a négytagú csapatok jelentkezését is. Végül összesen öt csapat vett részt a versenyen – Szabadkáról kettő és Újvidékről három. A készülő adai csapatok lemondták a részvételt. A verseny előtt minden csapat választott magának egy fedőnevet, majd az olvasmánycsomagok meghatározása után egy óra állt a rendelkezésükre a tesztek és a feladatlapok kidolgozására.

A verseny I-II-os kategóriájának az első helyezettje az újvidéki Svetozar Marković Gimnáziumból a Zoom nevű csapat: Kónya Lea, Kónya Laura és Bancsi Kata lett (tanáruk: Kovács Smit Edit), a második helyen szintén az újvidéki gimnáziumból a Gyülvészi Réka, Hornyik Emánuel, Kovács Ákos és Nagy Emma összetételű Hagymák csapat végzett. A III-IV. osztályosok kategóriájában az első helyezést a szabadkai KDTG csapata, az NSN vitte: Birkás Norbert, Fehér Noémi és Cserevics Szkolasztika összetétellel (tanáruk: Tóth Ágota), második lett a szabadkai Politechnikai lskolából Kerpenizs Noémi, Ali Hermina, Kávai Rita és Szloboda Szebasztián Üvöltő Sasok fedőnéven (tanáruk: Cvijin Kálmán Zita), szorosan mögöttük pedig a TEA csapat végzett újvidékről Svetozar Marković Gimnáziumból: Erős Henrietta, Pinjuh Anna és Varga Krisztina (tanáruk: Kovács Smit Edit). Az ajándékkönyvek mellett, amit a Nemzeti Kultúrális Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatása jóvoltából kaphattak kézhez a díjazottak, minden résztvevő jogot nyert a következő nyárra újvidéki helyszínnel tervezett Gion Nándor Irodalmi és Művészeti Élménytáborra.

Kovács Smit Edit, a verseny koordinátora

[Best_Wordpress_Gallery id=”74″ gal_title=”VIII. Gion Nándor K.I.”]

 

Evangelizációs szavalóverseny Ürményházán

Forrás: Hét Nap

Az irodalmi és művészi megmérettetés sorrendben XI. fejezetére, melynek ezúttal is a helyi Szent Anna-templom nyújtott befogadó helyszínt, nyolc településről — Bókáról, Homokrévről, Nezsényből, Muzslyáról, Nagybecskerekről, Zentáról és Csonoplyáról, illetve Ürményházáról —érkeztek fellépők. Kereken húszan, akik anyanyelvápolói, továbbá alsó és felső osztályos korcsoportban tolmácsolhatták a maguk, illetve a felkészítőik által választott verseket. Magyar költők vallásos, hithez kötődő költeményeiből.

Helyszíni beszámolónk teljes formátuma lapunk nyomtatott számában lesz olvasható.

Részvevői és felkészítői névjegyzék (díjazottak):

ANYANYELVÁPOLÓK CSOPORTJA

Gardil Roland (1. hely), Csonoplya, Krizsán Valéria felkészítése; Búza Laura Vivien (2. hely), Homokrév, Szirák Katalina felkészítése; Csernák Valentina (3. hely), Nezsény, Molnár Urbán Éva felkészítése.

ALSÓSOK CSOPORTJA

Újházi Nina (1. hely), Thurzó Lajos Általános Iskola — Zenta, Gömöri Irén felkészítése; Pintér Amelita (2. hely), Dositej Obradović Általános Iskola — Ürményháza, Soós Valéria felkészítése; Pakai Andrej (3. hely), Muzslya, Lukács Gabriella felkészítése.

FELSŐSÖK CSOPORTJA

Tóth Balázs (1. hely), Sonja Marinković Általános Iskola — Nagybecskerek, Prókin Eleonóra felkészítése; Móricz Lilla (2. hely), Ürményházi Ifjúsági Klub — Ürményháza, Soós Valéria felkészítése; Füstös Emma (3. hely), Kis Szent Teréz-plébánia — Zenta, Beretka Mária és Pék D. Ibolya felkészítése.

További részvevői és felkészítői névjegyzék (a teljesség igényével):

ANYANYELVÁPOLÓK CSOPORTJA – Fajsi Nadja, Martinov Nikola és Fajsi Andjela (Bóka), Molnár Urbán Éva felkészítése. Szabó Krisztina (Homokrév), Szirák Katalina felkészítése.

ALSÓSOK CSOPORTJA — Molnár Rita (Muzslya) és Kovács Kristóf (Nagybecskerek), Lukács Gabriella felkészítése. Liptai Hanna és Süveg Zita (Muzslya), Fárbás Repp Edit felkészítése. Bacsó Letícia (Muzslya), Tóth Lendvai Heléna felkészítése. Bajúsz Lola (Zenta), Beretka Mária és Pék D. Ibolya felkészítése.

FELSŐSÖK CSOPORTJA — Csabai Debóra (Zenta), Nagy Andrea és Pék D. Ibolya felkészítése

Fényképezte: Martinek Imre

 

 

 

 

Forrás: vajma.info 

Szerző: Viola Lujza 

Az Ürményházi Hagyományápoló Kör nagy vállalkozása a Bárka elnevezésű ökumenikus jellegű evangelizációs szavalóverseny. Megálmodója Dulka Andor, az ÜHK akkori elnöke volt. A résztvevők három korosztályban pályázhattak: alsó tagozatos, felső tagozatos és középiskolások korcsoportja. Iskolák, művelődési egyesületek, gyülekezetek, cserkészcsapatok, hittancsoportok jelentkezhettek magyar költők vallásos, hithez kötődő verseivel.

Az ÜHK jogutódja, az Ürményházi Ifjúsági Klub szombaton tartotta a XI. evangelizációs szavalóversenyt, amelyet az eredeti elgondolás alapján minden második évben rendeztek meg. A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületével közös szervezésben megvalósított rendezvény két éve az anyanyelvápolók csoportjával bővült.

A helyi Szent Anna-templomban megtartott szavalóversenyen Móricz Elvira, az ÜIK elnöke bevezető szavaiban elmondta: „az ima megnyugtat, megtisztít. Ha imádkozunk, egészségesebbek leszünk, derűsebb lesz az életünk, kiegyensúlyozottabbak leszünk tőle, és szeretet-teljesebb emberi kapcsolatokat tudunk kialakítani. Tanítsuk meg a kisgyerekeket imádkozni!”

Ma, 2020. november 14-én, a templomban összegyűlt szavalók, fölkészítőik és a helyi érdeklődők is így gondolhatták.

A 24 bejelentkezett versmondó Zentáról, Nagybecskerekről, Muzslyáról, Nezsényből, Bókáról, Homokrévről, Csonoplyáról és Ürményházáról érkezett.

Őket az óbecsei Varnyú Ilona és a beodrai Viola Lujza nyugalmazott magyartanárnőkből álló zsűri hallgatta meg. Mint azt Varnyú Ilona értékelésében elmondta, a szép számmal összegyűlt szavalók jól teljesítettek, a megszokott „a zsűrinek nehéz volt döntést hoznia” szólam ma is érvényben volt. Megdicsérte a gyerekek igyekezetét és a fölkészítők kitartását is.

Hozzátette, hogy a versválasztás is érdekes volt: nem hangzott el kétszer ugyanaz a költemény. A klasszikus költők mellett (Reményik Sándor, Dsida Jenő, József Attila, Gárdonyi Géza…) ma élők is helyet kaptak (Bogdán József, Lackfi János…), de voltak kevésbé közismert szerzők is.

A következő eredmények születtek az anyanyelvápolók kategóriájában:

3. helyezett Csernák Valentina (7. osztály) Nezsényből, Leleszi Balázs Károly: Másokért élni (Fölkészítője: Molnár Urbán Éva)

2. helyezést ért el Búza Laura Vivien (5. osztály) Homokrévről, Tóth Tamás: Ima a magyarokért (Fölkészítő: Szirák Katalina)

1. helyezett lett Gardil Roland Csonoplyáról (7. osztály), Muhi János: Mesélj, apu! (Fölkészítő: Krizsán Valéria)

Az alsósok kategóriájában:

3. helyezett Pakai Andrej (2. osztály) Muzsláról, Bódás János: A karácsonyi Jézushoz (Fölkészítő: Lukács Gabriella)

2. helyezést ért el Pintér Amelita (2. osztály) Ürményházáról, Dsida Jenő: Köszönöm Istenem az édesanyámat (Fölkészítette: Soós Valéria)

1. helyezést ért el Újházi Nina (4. osztály) Zentáról, Dsida Jenő: Édesanyám keze (Fölkészítő: Gömöri Irén)

A felsősök kategóriájában:

3. helyezett Füstös Emma (5. osztály) Zentáról, Reményik Sándor: Ne ítélj! (Fölkészítették: Beretka Mária és Pék D. Ibolya)

2. helyezett Móricz Lilla, (5. osztály) Ürményházáról, Gárdonyi Géza: Írás a Bibliába (Fölkészítette: Soós Valéria)

1. helyezést ért el Tóth Balázs Nagybecskerekről, Lackfi János: Szia, uram, én vagyok az… (Fölkészítette: Prókin Eleonóra)

Minden versmondó ajándékcsomagot kapott, a díjnyertesek gazdagabbakat. A szervező a fölkészítőkre is gondolt, egy-egy könyvvel és édességgel ajándékozta meg őket.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázati pénzéből megvalósított szavalóversenyt sokan támogatták. Egyik az újvidéki Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete, valamint a Könyvet a szórványba! mozgalom Magyarországról, ahonnan az értékes ajándékkönyvek egy része érkezett. De a támogatók között voltak helybeli vállalkozók, intézmények és magánszemélyek is: Szabó pecsenyesütöde – Ürményháza, az ürményházi plébánia, a helyi közösség, az ürményházi vadászok, Szikvíz „Evelin”- Ürményháza, és az ürményházi asszonyok.

Az ízletes ebéd elfogyasztása után mindenki hazaindult. Azzal az elhatározással, hogy két év múlva ismét találkoznak Ürményházán.

A főszervező Móricz Elvira volt.