Szombaton, 2021. április 17-én zajlott le Ürményházán a XX. „Mit tudsz Torontál vármegyéről?” elnevezésű történelmi vetélkedő, amelyet a történelmünk iránt érdeklődő általános iskolai tanulóknak hirdetett meg az Ürményházi Ifjúsági Klub. A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületével közös szervezésben megrendezett versenyen az ismert körülmények miatt az eredetileg bejelentkezett 6 csapat közül 3 jelent meg. Kettő még korábban – a fölkészítő tanár betegsége miatt -, egy pedig az utolsó pillanatban mondta le a részvételt.
A vetélkedőre való fölkészülést a szokásos Borovszky Samu: Torontál vármegye monográfiája mellett Molnár Tibor „A cs. és kir. nagybecskereki 29. gyalogezred küzdelmei 1914-ben” című tanulmányának részletei alkották, valamint egy az aracsi Pusztatemplomról szóló összeállítás, amit az érdeklődők a meghirdetés alkalmával megkaptak még február közepén. A vetélkedő szakmai előkészítését, anyagának kiválasztását és a feladatlapok összeállítását ezúttal is, már tizenkilencedik alkalommal Dulka Andor nyugalmazott történelemtanár vállalta. A vendégek fogadása után Móricz Elvira, az ÜIK elnöke megnyitója következett, majd Lukács Gabriella, a VMPE elnöke üdvözölte a jelenlévőket. A vetélkedő 5 feladatlapból és egy térképes feladatból állt. Ezek közül kettő az aracsi Pusztatemplom történetével és jelenével foglalkozott, egy a nagybecskereki 29. gyalogezreddel, melyből megtudtuk, hogy „Torontál vármegye mindenkor büszke lehet hős fiaira”, egy pedig a valamikori vasútügyekkel. A térképes feladat is a vasúttal volt kapcsolatos: el kellett a csapatoknak jutniuk Ürményházáról Aracsra – vasúton.
A komoly fölkészülést igénylő feladatlapok kitöltését érdekes és szórakoztató játékok szakították meg: volt ismerkedési, lazító, „tapogatós” játék, és falujárás is. Ezeket Móricz Elvira irányította. A falujárás a temetőben ért véget. Dulka Andor megemlékező szavai után a csapatok képviselői virágot helyeztek el az egyetlen dél-bánsági 1848/49-es emlékhelynél, mely a forradalom és szabadságharc elesett délvidéki hőseinek állított emléket. A három megjelent csapat jól fölkészültnek bizonyult. Teljesítményüket a dr. Szilágyi Mária, építészmérnök-műemlékvédelmi szakmérnök és Dulka Andor nyugalmazott történelemtanárból álló zsűri értékelte. A jól végzett munka után a helyi vadászotthonban Szilágyi Mária értékelte a csapatok teljesítményét. Egyben fölhívta a figyelmet a vasút évére is.
Legjobbnak a temerini Töri-szakik csapata bizonyult. Tagjai: Rencsár Béla (6. osztályos), Verebélyi Viktor és Gombár Viktor 7. osztályos tanulók, akik először jártak Ürményházán. Fölkészítőjük Zséli Kornélia volt. Második helyezést a Torontálvásárhelyi betyárok érték el, akik évek óta látogatják versenyünket. A csapat tagjai valamennyien nyolcadikosok: Csende Elena, Kliment Andrea és Martinek Krisztián. Fölkészítőjük Onjin Hartig Viktória volt. Csak 2 ponttal maradtak le a 3. helyezettek, a helybeli ötödikesek, az Ürményházi felfedezők: Móricz Lilla, Pintér Áron és Móric Alex. Fölkészítőjük Móric Erzsébet volt.
A díjkiosztás után az ebéd is jó hangulatban telt, majd az elmaradhatatlan fényképezkedés után hazatértek a csapatok. A főszervező Móricz Elvira volt.
Szerző: Viola Lujza