2023. február 24-én sikeresen lezajlott az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny.
Az online megtartott elődöntőből hat vajdasági tanuló jutott a döntőbe: Bátor Antal, Kežić Zsóka (Kosztolányi Dezső Gimnázium, Szabadka – Varga Anikó), Apró Bogács Zsóka (Kosztolányi Dezső Gimnázium, Szabadka – Varga Anikó – Berényi Zita), Kovács Anita (Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola, Zenta – Mészáros Krisztina), Vígh Melánia (Nagybecskereki Gimnázium, Nagybecskerek – Kapusi Pap Kornélia) és Volford Éva (Zentai Gimnázium, Zenta – Juhász Aranka).
A háromnapos rendezvény kísérőprogramjaira és a versenyre Gyulán került sor az Erkel Ferenc Gimnázium szervezésében.
A határon túli diákok külön kategóriában versenyeztek, tudásukat tollbamondás területén és a Moodle felületen keresztül írt helyesírási tesztek megoldásával mutatták meg.
A döntőn való részvételt a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete tette lehetővé.