Biztonságos hely

2024-1-HU01-KA153-YOU-000206123

Biztonságos hely

Az Erasmus+ az európai oktatás, képzés, ifjúságügy és sport támogatására irányuló uniós program.

A program előzetes költségvetése 26,2 milliárd euró. Ez csaknem kétszerese az elődprogram (2014–2020) pénzügyi keretösszegének.

A 2021–2027-es időszakra szóló program kiemelt hangsúlyt fektet a társadalmi befogadásra, a zöld és digitális átállásra, valamint a fiatalok demokratikus életben való részvételének előmozdítására.

A program támogatja az európai oktatási térségben, a digitális oktatási cselekvési tervben és az európai készségfejlesztési programban meghatározott prioritásokat és tevékenységeket. A program emellett:

– elősegíti a szociális jogok európai pillérét,
– végrehajtja az EU 2019–2027-es időszakra szóló ifjúsági stratégiáját,
– fejleszti a sport európai dimenzióját.

Az Erasmus+ célja

–  kulcskompetenciák és készségek fejlesztése, különös tekintettel a munkaerőpiac és a társadalmi kohézió szempontjából fontos készségekre; elsősorban tanulmányi célú mobilitások, illetve az oktatási-képzési intézmények és a cégek közötti együttműködés segítségével.

– A minőség, az innováció és a nemzetköziesítés erősítése az oktatási-képzési intézményekben, elsősorban nemzetközi együttműködések segítségével, az oktatás-képzés világán túli szereplők bevonásával.

– A szakpolitikai reformok és az oktatási-képzési rendszerek modernizációjának támogatása, elsősorban szakpolitikai együttműködésekkel, az Unió átláthatóságot és elismertetést szolgáló eszközeinek hatékonyabb használatával, valamint a jó gyakorlatok megosztásával.

– A nyelvtanítás és nyelvtanulás fejlesztése, a nyelvi sokszínűség és az interkulturális érzékenység támogatása.

Milyen tevékenységeket és szektorokat támogat az Erasmus+ program?

Az Erasmus+ mobilitási és együttműködési lehetőségeket kínál a következő területeken:

– Köznevelés
– Felsőoktatás
– Szakképzés
– Felnőtt tanulás
– Ifjúság
– Sport

A projekt azonosító száma: 2024-1-HU01-KA153-YOU-000206123

A projekt címe: Biztonságos hely

A projekt résztvevői:
ERGO-Európai Regionális Szervezet (koordinátor)
Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete

A támogatás összege: 36 992,00 €

A projekt megvalósítási ideje: 2024. június 1. – 2025. május 31.

A projekt célja:
A projekt célja az, hogy támogassuk az ifjúságsegítőket olyan eszközök és ismeretek átadásával, amelyekkel hatékonyan
tudnak reagálni a fiatalok veszélyeztetett helyzeteire, például a családon belüli erőszak vagy különböző típusú visszaélések
kezelésére. Ezért részükre egy hat napos képzési hetet szervezünk meg, ahol csoportmunkában különböző aspektusokból
közelítik meg a területet, emellett esettanulmányokat dolgoznak fel nem formális tanulási módszerekkel, szituációs gyakorlatokat próbálnak ki, új módszereket sajátítanak el, és csoportos látogatásokat tesznek.

A célunk, hogy az ifjúságsegítők megtanulják:
– felismerni a bántalmazott fiatalok jeleit;
– az aktív hallgatás művészetét;
– ifjúsági munkások 1) mentális egészséggel, 2) szociális és érzelmi kompetenciákkal, 3) biztonságos környezet kialakításával, 4) önismeret és jóllét támogatásával, 5) konzultációval és mentorálással kapcsolatos kompetenciákat;
– nemzeti támogatási rendszerek és szervezetek elérhetőségeit;
– hogyan hozzanak létre támogató és biztonságos környezetet;
– hogyan hozzanak létre egy útmutatót a bántalmazott fiatalok segítéséhez;
– egyéni és csoportos gondolkodási módszereket sajátítsanak el.

Megvalósítandó feladatok: A projekt egy darab Ifjúságsegítők mobilitása c. tevékenységet tervez megvalósítani. Az esemény 6 tevékenységi napból áll, amely első és utolsó napja az utazást is magába foglalja.

A projekt tervezett eredményei:
Az ifjúságsegítők az alábbi készségeket szerezhetik meg meg a képzés által, amelyeket tudnak majd használni a munkájuk
során, ezek a konkrét készségek összhangban vannak a pályázat kitűzött céljaival:
– Bántalmazott fiatalok jeleinek felismerése: Az ifjúságsegítők megtanulják felismerni azokat a jeleket és viselkedési mintákat, amelyek arra utalhatnak, hogy egy fiatal bántalmazás áldozata lehet. Ez lehet például a változó viselkedés, az iskolai teljesítmény hirtelen romlása, a visszahúzódás vagy az érzelmi instabilitás felismerése.
– Az aktív hallgatás művészetének gyakorlása: Az aktív hallgatás képessége azt jelenti, hogy az ifjúságsegítők nem csak hallgatják, hanem mélyen megértik és figyelnek a fiatalok mondanivalójára. Empatikusan és figyelmesen reagálnak a fiatalok érzéseire és gondolataira.
– Ifjúsági munkásokként megszerzett kompetenciák:
a) Mentális egészség támogatása: Az ifjúságsegítők megtanulják, hogyan nyújtsanak kezdetleges, de nem professzionális segítséget a fiataloknak a mentális egészségük javításában és az esetleges pszichés problémák kezelésében.
b) Szociális és érzelmi kompetenciák fejlesztése: A fiatalok szociális és érzelmi készségeinek fejlesztése segít nekik jobban megérteni és kezelni az érzelmeket és konfliktusokat.
c) Biztonságos környezet kialakítása: Az ifjúságsegítők segíthetnek a fiataloknak abban, hogy megnyíljanak és kényelmesebben érezzék magukat.
d) Önismeret és jóllét támogatása: Az önismeret fejlesztése és a jóllét támogatása révén az ifjúságsegítők segítenek a fiataloknak jobban megérteni önmagukat és pozitív életmódváltozásokat elérni.
e) Konzultáció és mentorálás készségei.
– Nemzeti támogatási rendszerek és szervezetek elérhetőségeinek ismerete: Az ifjúságsegítők megismerik a nemzeti támogatási rendszereket és azok elérhetőségeit, így hatékonyan tudnak segíteni a fiataloknak, hogy kapcsolatba lépjenek a megfelelő segítő szervezetekkel, rendszerekkel és amennyiben szükséges: szakemberekkel.
– Útmutató készítése a bántalmazott fiatalok segítéséhez: Az ifjúságsegítők képesek lesznek olyan útmutatókat készíteni, amelyek segítenek a fiataloknak az esetleges bántalmazás esetén, valamint az ehhez kapcsolódó lépésekről és
erőforrásokról.
– Egyéni és csoportos gondolkodási módszerek alkalmazása: Az ifjúságsegítők hatékonyabban tudnak dolgozni a fiatalokkal, és segíteni nekik az önfejlesztésben és a problémamegoldásban.

A képzési hét során a résztvevők a trénerekkel és a szervezetekkel közösen hoznak létre egy kb. 30 oldalas, legalább 10-15 módszert és számos témához kapcsolódó szakmabeli csoport elérhetőségét megismertető kézikönyvet, melyet a pályázó szervezet által véglegesített verzióban mindkét szervezet közrebocsát digitális formában (weboldalak, social média felületek, hírlevelek, Google drive, zárt Facebook csoport stb.). A képzési héten résztvevőket is ösztönzik a szervezők, hogy a közösen megalkotott útmutatót népszerűsítsék a témában érdeklődő szakmabeli és nem szakmabeli társaiknak.

A képzést követően mindkét szervezet munkatársai kapcsolatban maradnak a résztvevőkkel és igényeik és motivációjuk alapján további képzéseket, és összejöveteleket szerveznek, így teret biztosítanak a szakmai tudásmegosztásnak.

Az Európai Unió finanszírozásával. Az itt szereplő információk és állítások a szerző(k) álláspontját képviselik, és nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió vagy a Tempus Közalapítvány hivatalos véleményét. Sem az Európai Unió, sem a támogatást nyújtó hatóság nem vonható felelősségre miattuk.

Segédanyagok

Újdonságok