A  XXIV. Szólj, síp, szólj! népzenei vetélkedő döntője


A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének népzenei szakosztálya és az Újvidéki Rádió huszonnegyedik alkalommal hirdette meg az általános iskolások népzenei vetélkedőjét. A jelentkezők különböző kategóriákban és korcsoportokban versenyezhettek. Idén ismét elődöntőkre került sor, mivel az utóbbi néhány év tapasztalata azt mutatta, hogy így több lehetőség adódik a felkészitőkkel a személyes véleménycserére, a gyermekek, pedig nyugodtabb körülmények között versenghetnek első alkalommal.




A döntőn április 18-án az Újvidéki Rádióban 250 versenyző lépett fel.
A 24 év alatt első ízben köszöntötte a vetélkedő résztvevőit  az Újvidéki Rádió Magyar Szerkesztőségének főszerkesztője, Dani Zoltán és először tette tiszteletét  Újvidéki Rádió igazgatója, Pavle Milivojev, aki  teljes támogatásáról biztosította a jövő évi jubileumi, negyed évszázados rendezvényt.
 

 

A  Bodor Anikó,  Borsi Ferenc, Ivánovics Tünde és Fábri Géza által alkotott bíráló bizottság döntése szerint minden versenyző részesült díjban. A díjakat Szabó Gabriella főszervező osztotta ki. A vetélkedő végén a zsüri tagjai fellépésükkel ajándékozták meg a népzenekedvelő közönséget, majd együtt énekeltek a gyerekekkel.

 

 

Díjazottak:

Kiemelt arany oklevél:

1. Muhi Dániel, 7.o., Petőfi Sándor MME, Muzslya, Vajdasági ivónóták, felkészitő:Rontó Márta

ARANY OKLEVÉL

1. Faragó Adrián, Szirmai Károly MME, Temerin,
Dél-dunántúli dalcsokor, Felkészítő pedagógus: Takács Éva

2. Mag Konrád, 4.o. Arany János MME,  Szenttamás, Zentai népdalok-Vajdaság, f.p. Fehér Emánuella,

3.Bacsa Ákos, 6.o. Arany János MME, Szenttamás, Somogyi népdalok citerán, Dunántúl, f.p. Fehér Emánuella

 4. Motolla együttes, Szirmai Károly MME, Temerin, Palatkai muzsika, f.p. Szabó Árpád,

5. Esztena furulyacsoport, Vadvirág HK, Ada, Moldvai dalok, 

6. Aranyalma  vonós együtes Aranykapu ME,  Ada, Széki tempo és czardas, f. p.:Vas Endre

7. Muzslyai citerások, Petőfi Sándor ME, Magyar népdalok,
f.p. Lele József

8. Losoncz Orsolya és Brezovszki Balázs énekkettős,, 1.o.  Népkör Magyar Művelődési Központ, Szabadka, Vajdasági gyermekdalok, felk: Vass B. Tímea és Brezovszki Tamara

9. Fekecs Andrea, 3. osztály,  Gracza János Színjátszó és Irodalmi Egyesület, Zentagunaras, Galga menti játékdalok,
Felkészítő pedagógus: Kisimre Szerda Anna és Zellei Zsuzsanna

10. Farkas Karina és Móricz Ildikó, 5. osztály
Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ, Topolya, Szilágysági dalok,Felkészítő pedagógus: Kisimre Szerda Anna

11. Topogós énekcsoport,  Népkör Magyar Művelődési Központ, Szabadka, Palócföldi gyermekjátékdalok, felkészítők: Vass B. Tímea és Brezovszki Tamara,

12. dr. Kiss Imre ME leánykórusa, Péterréve, Rábaközi pünkösdölő, Ácintos- pácintos,  f.p. Korcsik Anikó, csoportvezető: Csasznyi Magdolna,

EZÜST OKLEVÉL

1. Kiss Noémi és Molnár Zsolt, 1.o. Gyermekdalok, Arany János MME, Szenttamás, f.p. Fehér Emánuella,

2. Ónodi Tamás, 8.o. Pacsér ME,  Dudanóták, válogatta: Borsi Ferenc, betanitotta: Zsadányi Bálint,

3. Sültü furulyacsoport, Szirmai Károly MME, Temerin, Moldvai dallamok,  felkészítő: Szabó Annamária

4. Hajnal citerazenekar, Szirmai Károly MME, Temerin,
Székelykevei dalcsokor, felk: Tóth Zsolt

5. Markoláb citerazenekar, Szirmai Károly MME, Temerin, Horgosi dalcsokor,felkészítők: Banyac Krisztina és Dévity Valéria

6. Zsemlye Zsanetta, 7.o. Arany János MME, Szenttamás, Völgyesi népdalok, Vajdaság, f.p. Fehér Emma,

7. Szűcs Orsolya, 7.o., Ozoray Árpád ME. Kanizsa, Szlavóniai dalok, f.p. Kávai Anna,
8.  Szederice énekcsoport , Samu Mihály Általános Iskola, Óbecse, Bereg megyei játékdalok, Felkészítő pedagógus: Bartusz Valéria, Vajda Edit, Kisimre Szerda Anna

9. Pilike énekcsoport,  Móra Ferenc Művelődési Egyesület, Csóka
Párosító dalok, Felkészítő: Vas Brezovszki Tímea

10.  Aprócskák énekcsoport,  Tiszamente Közművelődési és Népművészeti Egyesület, Péterréve, mv: Kódé Károly
Tisza menti népdalok – Bodor Anikó gyűjtéséből
felkészítő: Ferencz Katalin

11. Csicsergő énekcsoport, Jókai Mór MME, Törökbecse
Somogyi dalok, F.p.: Korcsik Anikó

12. Aprókák énekcsoport, Petőfi Sándor MME, Muzslya,
Vajdasági tréfás népdalok, felkészitő:Rontó Márta

BRONZ OKLEVÉL

1. Kiss Sebestyén, hegedű, Vajdasági Népek és Nemzetiségek Hagyományápoló Klubja, Szenttamás, Gyermekdalok hegedűn
F.p.: Cseszák Balázs

2. Ződi Roland,Jókai Mór MME. Törökbecse
Rábaközi muzsika klarinéton, f.p.: Cseszák Balázs

3.  Bosnyák István, 3.o., Németh László ME,  Nemesmilitics, Gyermekdalok citerán , felk: Szabó János

4. Mákvirág citeracsoport, Németh László ME, Nemesmilitics, Kalocsa környéki népdalok, f.p. Szabó János

5.  Kisoroszi citeracsoport, Kisoroszi általános iskola, Horgosi népdalok, felk: Talpai Ildikó

6. Pitypang citerazenekar, Testvériség ME, Bajsa, Dunáról fúj a szél, Dél-Alföld,  f.p. Borús Sándor        

7. Dudás Kata, 1.o. Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ, Topolya, Somogyi dalok,Felkészítő pedagógus: Kisimre Szerda Anna

8. Kálóci Amália, óvodás, Újvidék, Dunavirág óvoda, Germekdalok,  felk. Raffa Klára, 

9.  Török Noémi, 6. o. Feketics ME , Feketics, A legénynek nem hiszek… , f.p. Pál Eszter,

10. Dudás Bianka Réka és Csabai Dorottya, 7. osztály
Gracza János Színjátszó és Irodalmi Egyesület, Zentagunaras, Somogyi dalok, Felkészítő pedagógus: Kisimre Szerda Anna és Zellei Zsuzsanna

11. Süveg Teodóra, 7. o., Petőfi Sándor MME, Muzslya,
Felvidéki népdalcsokor, felkészitő:Rontó Márta

12. . Pántlika  népdalkorus, Aranykapu, ME, Ada, Ég a tűz .. Zoborvidéki Szent Ivani dalok, A dalcsokrot összeállította:Klemm Katalin, csoportvezető Sóti Éva.

 

 

VISSZA