Az igazi győztes: az anyanyelv!
A X. Vajdasági Suliszínház Fesztivál óbecsei döntőjéről


          Sok-sok gyakorlás, próba, izgalom, négy elődöntő (kettő az anyanyelvükön tanulóké, kettő pedig az anyanyelvápolóké volt) után április 26-án az óbecsei Városi Színház patinás nagytermében végre sor került a jubiláló, immár X. Vajdasági Suliszínház Fesztivál döntőjére, amelyet Nagy Margit, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének elnöke, a Suliszínház egyik megálmodója (a másik Takarics Róbert volt) nyitott meg.
A hatalmas terem minden szegletét megtöltő közönség a gálaműsoron négy előadást láthatott. Az idei suliszínház fesztivál legjobb gyermekelőadásait.

A ludasi Ludas Matyi ME Fehérlófia című népmese-feldolgozást

Elsőnek a ludasi Ludas Matyi ME gyermekszínjátszói mutatták be a Fehérlófia című népmese-feldolgozást Csernik Árpád rendezésében. Az előadáson meglátszott, hogy kivitelezői az elődöntő óta is sokat dolgoztak, szépítettek az előadáson. A szöveget megrövidítették, szereplői jellemét elmélyítették, beszédjüket hangsúlyosabbá, a jeleneteket humorosabbá, hatásosabbá tették, stb. Az első sorok legkisebb nézői szájtátva bámulták az egyre erősebbé és bátrabbá váló főhős minden ellenségét sorra és könnyedén legyőző látványos tetteit, és hangosan felszisszentek, amikor arról volt szó, hogy hitszegő „barátai” lent hagyják-e a pokolban. Az egyik kis néző sebtében megszámolta a királylányt rabságban tartó, felszabadítójára támadó sárkány fejeit.”Ez csak négy!” suttogta csodálkozva, mire a mellette ülő megbökte: „A tábláján nézd a változó számokat, te!” Egy-egy humorosabb jelenetnél – pl. a hős cumisüvegből való itatásánál, meg amikor  váratlanul nem is egy, hanem mindjárt három királylányt kap a fele királyság mellé -   hangosan kacagtak. A ludasiak egy határozott elképzelésű, jól kidolgozott, pergő ritmusú, ötletesen stilizált jelmezekkel, jó zenével, hanghatásokkal, remek színpadi játékkal fűszerezett, jó humorú, népi gyökerű, ugyanakkor a korszerű elvárásoknak megfelelő előadással kedveskedtek közönségüknek, amelyben – s ez a legmérvadóbb – a kifejező, jól hallható, szép beszéd dominált. Nem csoda, ha a bírálóbizottság: Takarics Róbert író, a Suliszínház főszervezője, Tényi Edit színművésznő és Jódal Rózsa író, a zsűri elnöke végül az ő előadásukat találta a legjobbnak, a fődíjra méltónak.

Nagybecskereki Oktatási Központ - Petőfi Sándor János vitéz


Sorrendben a második a Nagybecskereki Oktatási Központ színeiben fellépő anyanyelvápoló csoport volt, amely, Lukács Gabriella rendezésében, Petőfi Sándor János vitézét mutatta be fergeteges sikerrel. A diákok által jól ismert, részleteiben betéve tudott szöveg ezúttal is megtalálta az utat a szívükhöz. Pedig nem volt éppen könnyű követni, hisz, a korszerű rendezésnek ez a formája megkívánja, hogy a főszereplők váltsák egymást, s ötpercenként más Kukorica Jancsit, Iluskát és Mesélőt lássunk, halljunk a színpadon forgolódni. A nagyszerű rendezés, az ügyes díszlet-, illetve kellékmegoldások, a jól megválasztott, mutatós jelmezek, a szereplők kifejező beszéde, s külön, ritka meglepetésként Muhi Dániel ezúttal is nyíltszíni tapsot kiváltó szárnyaló énekhangja méltán váltott ki vastapsot.  Ők a legjobb rendezésért járó díjat nyerték el.

Rosszcsontok színjátszó csoportja - A kiskondás  című népmese-feldolgozás


A kispiaci Október 10. Általános Iskola Rosszcsontok színjátszó csoportja Kávai Bócsó Ildikórendezésében A kiskondás  című népmese-feldolgozással mutatkozott be. Népes gárdájuk ezúttal is elkápráztatta a nézőket lírai töltetű, ugyanakkor hajszálpontosan kidolgozott koreográfiájával. Csodálatos, mi mindent tudtak ezek a gyerekek a két kezükkel, szétterpesztett ujjaikkal, nádszálként hajló testükkel kifejezni és elhitetni a nézőkkel. Hol röpdöső galambok voltak, hol üldözött rókák, akik a testükből formálnak földbe vesző rókalyukat, hol meg halak, akik a zsombékos talaj hínáros  tóvízébe rejtik a Királylány elől elbújni szándékozó Kiskondást. A bírálóbizottság őket a mesteri színpadi mozgásért jutalmazta.

A noszai Hinga ME gyermekszínjátszói Z. Németh István: Hócompóc bohócai


A noszai Hinga ME gyermekszínjátszói Z. Németh István: Hócompóc bohócai c. jelenetét mutatták be Vörös Imelda rendezésében. Ők is sokan voltak, és különös, a szivárvány minden színében pompázó jelmezeikben és mulatságosra pingált arcocskáikkal igen jól mutattak a színpadon. S milyen ügyesek voltak!  Vérbeli mulattatókként táncoltak, bukfenceztek, álltak tótágast, szőttek „varázspókhálót”, bűvölték el nézőiket színes zászlócskáik mesteri forgatásával, csakhogy megnevettessék fejét váratlanul búnak eresztő pajtásukat, Pityergőcöt, aki csak az utolsó pillanatban árulja el nekik, hogy az bántja, el kell hagynia kebelbarátait, mert eljött az idő, hogy – megszülessen, s a Földre távozzon! Mivel azonban nevettető szándékukat tulajdonképpen mégis siker koronázta, a tizenegy pajtás jogot nyer arra, hogy vágyaik netovábbja, a mutatós színes kockákból épült Bohócpalota lakója lehessen. A derűs, látványos, szórakoztató előadás végül a legszebb jelmezekért járó díjat szerezte meg.

A nagybecskereki Sonja Marinković Általános Iskola Suliszínpad - A szél menyasszonya


A gálaműsor ötödik, sorrendben utolsó műsorszáma a nagybecskereki Sonja Marinković Általános Iskola Suliszínpadának előadása, A szél menyasszonya volt, amelyet Prokin Eleonóra rendezett, és Takarics Róbert azonos című jelenete alapján a szereplők saját ötleteiket felhasználva dolgoztak át. Friss és üde volt a mai, az udvarlással, ismerkedéssel, barátkozással sután, gátlásosan még csak ismerkedő kamaszok életéből vett témájú jelenet, amelyben a két lány és két fiúszereplő tulajdonképpen önmagát, azaz korosztályát ábrázolta természetes, bumfordi bájjal  és kamaszos «szögletességgel». Nem is csoda, hogy egyikük, a Szőke fiút alakító nyolcadikos Tóth János megkapta a legjobb fiúszereplőnek járó dicsérő oklevelet.
Végezetül meg kell jegyeznünk: minden látvány, mutatós díszlet, szép jelmez, zene, rendezés,  tehetséges színészi alakítás és egyéb mellett a gálaműsoron (is) a főszerep mégis a szép magyar beszédnek, az anyanyelv lelkes és szerető gondossággal való használatának, ápolásának, megbecsülésének jutott. Nem, az ebbéli siker nem volt, nem lehetett maradéktalanul tökéletes, de a választott út jó, csak haladni kell rajta továbbra is. Lépésenként, kitartóan menni,egyre csak menni előre...

J.R.

VISSZA