Beszámoló: Gion Nándor Olvasási Verseny általános iskolásoknak 2024

2024. november 30-án szervezte meg a Vajdasági Magyar Pedagógusuk Egyesülete a XV. Gion Nándor Olvasási Versenyt, amelyre az idén 129 gyerek jelentkezett: Adáról, Bajsáról, Gunarasról, Kispiacról, Kúláról, Óbecséről, Padéról, Péterrévéről, Szenttamásról, Temerinből, Topolyáról, Tordáról, Újvidékről, Zentáról,Zentagunarasról.

A verseny, a tartományi döntő az újvidéki Nikola Tesla Általános Iskolában volt, ami szinte már

hagyomány, köszönve Bollók Edit magyartanárnőnek és az iskola igazgatójának Igor Milićevićnek, akik évről évre helyet és segítséget nyújtanak a verseny lebonyolításában.

A versenyen az V-VI. osztály korcsoportjában 24, a VII-VIII. osztályosoknál pedig 19 csapat mérte össze tudását és „olvasottságát.“

Az első és második helyezettek mindkét korcsoportban zánkai nyaralást nyertek, a harmadik és a negyedik helyezettek részt vehetnek a nyári művészeti élménytáborban, Újvidéken.

Minden résztvevőnek és felkészítő tanárnak szívből gratulálunk!

Íme a nyertesek névsora:

V-VI. Osztály

 1.hely – Kisokosok: Zóni Antónia, Faragó Petra, Pece Bartos – Samu Mihály Általános Iskola, Péterréve – felkészítő tanár: Ferenc Boglárka

 2. hely – Szemfüles Zebra: Horváth Zseni, Horváth Dorka, Hegedűs Júlia – Samu Mihály Általános Iskola, Óbecse – felkészítő tanár: Józsa Zsuzsanna

2. hely – Kódexfejtők: Léner Csanád, Aranyos Andrej, Klima Ivett – Petőfi Sándor Általános Iskola, Óbecse – felkészítő tanár: Rajsli Tünde

3. hely – Zentai Huramurák: Vas Szilárd, Vörös Márton, Kovács Botond – Petőfi Sándor Általános Iskola, Zenta – felkészítő tanár: Pavlović Surányi Emese

 

VII–VIII. osztály

1. hely – Akácfa: Kocsis Hanna, Csízik Zsófia, Dukai Lilla – Petőfi Sándor Általános Iskola, Zenta – felkészítő tanár: Pavlović Surányi Emese

2. hely – Mörája Luszi Keri: Ozorák Emília, Szabó Vilmos, Tóth Milla – Csáki Lajos Általános Iskola, Topolya – felkészítő tanár: Nagy Majlát Ágota

3. hely – Tiszavirág: Bakos Jarrett Ilona June, Pressburger Írisz, Mezei Borbála – Újvidék, Zenta – felkészítő tanár: Bakos Petra

Akik nélkül ez a verseny nem valósulhatott volna meg, azok a felkészítő tanárok!
Név szerint a következők:
Ferenc Boglárka
Józsa Zsuzsanna
Rajsli Tünde
Pavlović Surányi Emese
Olasz Anita
Kovács Edit
Sziveri Tóth Franciska
Glavinić Vékás Éva
P. Domonkos Ibolya
Könyves Csilla
Kávai Bózsó Ildikó
Nemes Ildikó
Józsa Zsuzsanna
Hugyik Kanyó Valéria
Kosányi Marianna
Kovács Kemény Orsolya
Drobnyik Aranka
Sós Pásztor Zsuzsa

Habram Judit, szervező
Fotók: Kovács Szebasztián

Felhívás: Gion Nándor Olvasási Verseny általános iskolásoknak

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete meghirdeti a Gion Nándor Olvasási Versenyt általános iskolások felső tagozatai számára.
A verseny célja az előző évekhez hasonlóan a diákok olvasásra való ösztönzése, és a tanulók szövegértő olvasásának fejlesztése.

„Az olvasás ugyanis gyógyszer megnyugtatja a lelket, ha az beteg, vagy háborog. (…) Az olvasás: tudás, mert olyan ismereteket hordoz, ami az önismerethez, a sikerhez, és az életben maradáshoz kell. Ugyanakkor be kell vallani, az olvasás: munka. A szöveget végig kell olvasni, meg kell érteni, a szavakkal megfogalmazott dolgokat el kell képzelni, a gondolatokat fel kell dolgozni. Erőfeszítést kíván.  De a csúcsra sem lehet feljutni úgy, hogy az ember nem mássza meg a hegyet. S csak a csúcsról látszik igazán, hogy milyen gyönyörű a táj.”
(Nógrádi Gábor)

A verseny menete: A verseny résztvevői 3 fős csapatokat alakítanak, a csapat tagjai megbeszélik, hogy ki melyik könyvet olvassa el az adott listán szereplő könyvek közül. A csapatok egyforma kérdéseket tartalmazó feladatlapon dolgoznak, és a versenyzők egy-egy csapaton belül közösen oldják meg a feladatokat, ebből kifolyólag lehetőségük lesz a csapatmunkára.

Egy-egy tanulónak legkevesebb egy művet el kell olvasnia, de minél többet olvas el, annál eredményesebb lehet a csapat.
Minden általános iskola legfeljebb két-két csapatot indíthat. Amennyiben nagyobb az érdeklődés, kérjük, a szervezőkkel vegyék fel a kapcsolatot!

Továbbra is számítunk a pedagógusok, magyartanárok, könyvtárosok, szülők segítségére az olvasás, a könyvek és egyben a Gion Nándor Olvasási Verseny népszerűsítésében.

A legjobbak értékes könyvjutalomban részesülnek és jogot nyernek az Irodalmi és Művészeti Élménytáborunkban való részvételre, melyet a nyári szünidőben, 2025. júliusában szervezünk Újvidéken.

A verseny időpontja 2024. november 30. szombat – Újvidék – Nikola Tesla Általános Iskola.

Jelentkezési határidő: 2024. november 15.

Az olvasandó művek listája V-VI. osztályosok számára:

1. Szegedi-Szabó Béla: Vili és a kék orrszarvú
2. Tamás Zsuzsa: A kőoroszlán szíve
3. Szabó Magda: Tündér Lala
4. Gion Nándor: A kárókatonák még nem jöttek vissza

 

Az olvasandó művek listája a VII-VIII. osztályosok számára:

1. Holly Jackson: Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz
2. Tonke Dragt: Levél a királynak
3. Raffay Endre: Dráma a Zeneakadémián
4. Gion Nándor: Virágos katona

Érdeklődni, jelentkezni a következő e-mail címen lehet: olvasasiverseny@gmail.com

A verseny támogatója: