2024. július 8-a és 11-e között 24. alkalommal rendezte meg a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete az Apáczai Nyári Akadémia Interdiszciplináris tanári továbbképzését, mely idén nagy hangsúlyt fektetett az elmélet és a gyakorlat fontos összhangjára.
A hétfői napot Dr. Muhi B. Béla szervező és Lukács Gabriella elnök asszony köszöntőjét követően Dr. Erdélyi Éva egyetemi docens (Budapesti Gazdasági Egyetem) „Az elmélet és gyakorlat találkozása – a fenntarthatóság tanítása új módszerekkel” című előadása nyitotta meg. Őt Bajor Péter a MATEHETSZ ügyvezető elnöke követte „Pedagógus természetes intelligenciával” című előadásával. A programot egy rövid ebédszünet után Dr. Szabó Csaba egyetemi docens (ELTE, Budapest) folytatta két, az elköteleződésről és a flow élmény elméletéről szóló előadásával, melyek kifejezetten az elmélet és a gyakorlat találkozására tértek ki. A napot Kabács Szilvia borász rövid borkóstolójával zártuk.
Kedden Tarján Tobolka Albina erdészmérnök vezetett el minket az oktatásban hasznos erdészettel kapcsolatos témákba először elméleti ismeretekkel, melyeket az előadás után a Futaki úti parkban gyakorlatban is hasznosítani tudtunk. A parki hűsítő séta után Dr. Kiss László, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont igazgatójának figyelemfelkeltő előadása várt bennünket a lánykollégiumban, mely a világűr és a földönkívüli élet rejtelmeibe vezetett el bennünket. A délutánt Dr. Lengyel László, konzulens oktató (MATE, Zenta) „Tempora mutantur nos et mutamur in illis (Az idő változik és vele változunk mi is)” című előadása indította, majd Dr. Kulcsár Sarolta, konzulens oktató (MATE, Zenta) „A tudás hatalom?” című előadása tette színesebbé.
Mgr. Póth Miklós, főiskolai tanár (Szabadkai Műszaki Szakfőiskola) „A mesterséges intelligencia anatómiája – működése és lehetőségei az oktatás terén” című előadása indította a szerdai napot, melyet igazán érdekes gyakorlati példák követtek. Dr. Muhi B. Béla egyetemi tanár (A mesterséges intelligencia anatómiája – működése és lehetőségei az oktatás terén) és szervező „A jelenség- és a projekt alapú oktatás – ahogyan a finnek csinálják” című előadása zárta délelőttünnket. A nap hátralevő részében egy hajókiránduláson vettünk részt a párhuzamos Történelem és magyarság továbbképzés résztvevőivel, ahol a Dunán csodálhattuk meg Újvidék és Pétervárad nevezetességeit.
Sajtóvisszhang: Magyar Szó
Írta: Markó Laura, társszervező
Fényképezte: Lukács Áron