Kovács Sztrikó Zoltán Fizika-kémia Általános Iskolai Diákverseny – beszámoló

Nagy múltú diákverseny 

A tehetséges diákok fizikából, kémiából és interdiszciplináris témakörből mutatták be szakmunkáikat és kísérleteiket a XXI. Kovács Sztrikó Zoltán diákversenyen 2021. december 18-án. A vajdasági döntőre Zentán került sor a Thurzó Lajos Általános Iskolában.

Egy zentai fizikatanár kolléga, Csizofszki László javasolta, hogy Kovács Sztrikó Zoltánról nevezzük el ezt a diákversenyünket. A névadó Sztrió tanár úr az Újvidéki Egyetemen a Fizika Tanszéken adta elő nekünk a fizikatanítás módszertanát, maga is rengeteg kísérleti eszközt készített, tudománynépszerűsítő szakcikkeket, ifjúsági regényeket is írt. A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete és a GENIUS tehetséggondozó mozgalom keretében már két évtizede vagyunk jelen itt a Vajdaságban a Kovács Sztrikó Zoltán Fizika-kémia Általános Iskolai Diákversennyel. A XXI. versenykiírás részletesen leírja a verseny célját, menetét és várható hozadékát. Alapvető célunk a tehetségek felismerése, a tehetségnevelés serkentése, a természettudományos jellegű értelmiségi utánpótlás segítése. Az elmúlt két évtized alatt számos diák szerepelt itt nálunk, láthattuk, egyesek hogyan fejlődtek tovább, miként váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Meg kell dicsérnünk a felkészítő tanárok önzetlen munkáját.

A vendéglátó iskola

A Kovács Sztrikó Zoltánról elnevezett fizika-kémia versenyünk ezúttal a zentai Thurzó Lajos Általános Iskolában került megrendezésre. Ki kell hangsúlyoznunk, hogy ez az iskola nemrég teljesen fel lett újítva az anyaországi és a hazai támogatásoknak köszönve. Itt kizárólag magyar nyelven folyik az oktatás, kiváló pedagógusok biztosítják a színvonalas pedagógiai munkát. Érdemes megnézni ezeket a képsorokat és videót!

https://www.youtube.com/watch?v=hHPuszlCOFg     Jerusalema tánckihívás, Thurzó Lajos Általános Iskola, Zenta

https://www.youtube.com/watch?v=umThCgK4I6I  Thurzósok örömtánca városunknak.

A fizika-kémia diákverseny eredménye

A XXI. Kovács Sztrikó Zoltán Fizika-kémia Általános Iskolai Diákversenyt 2021. december 18-án pontban 10 órakor Kálmán Róbert helyi szervező köszöntötte, aki az iskola vezetősége nevében örömét fejezte ki, hogy már sokadszor láthatják vendégül ennek a versenynek a résztvevőit. Röviden szólt az iskola történetéről, a felújítási munkálatokról, a jövőt megcélzó oktatási és egyéb tervekről. Muhi Béla főszervező, a GENIUS – a tehetséges diákokért mozgalom elnöke megnyitó beszédében szólt a verseny névadójáról, a verseny mentéről, a jutalmakról. Kiemelte a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete szerepét, megköszönte az anyaországi Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatását. A diákok felkészülésében és felkészítésében hátrányos volt az idei tanév a járvánnyal kapcsolatos gondok miatt. Ez alkalommal 30 diák jutott el a vajdasági döntőre és 17 szakmunkát mutattak be. Fizikából 12, kémiából 3 és interdiszciplináris szakterületről 2 munka szerepelt. Felkészítő tanárok a következők voltak: Vörös Sándor, Raffai Valéria, Kálmán Róbert, Törőcsik Áron, Szabó Tünde, Aleksandra Telečki, Fajka Valéria, Barát Szilveszter, Balázs Piri Diana és Major József. Sok tanuló maximálisan teljesített és első díjban részesült. Ki kell emelni azokat az iskolákat is, melyek elküldték a diákokat és a felkészítő tanárokat. Az alábbiakban közölt listán mindez részletesen megtalálható. Mindegyik diák és felkészítő tanár megfelelő oklevélben részesült, értékes ajándékok is voltak, könyvjutalomról hagyományosan a Vajdasági Magyar Tankönyv Tanács gondoskodott.  A vendéglátó iskola kiváló házigazdának bizonyult, minden feltétel adott volt a sikeres lebonyolításhoz.

FIZIKA

Matematika vagy fizika? Kovács Balázs és Surányi Vivien, Csantavér, Hunyadi János Általános Iskola, 8. osztály. Felkészítő tanár: Vörös Sándor                                 I. DÍJ

A fény. Horvát Fanni és Urbán Viktória, Zenta, Petőfi Sándor Általános Iskola, 8. osztály. Felkészítő tanár: Raffai Valéria                                                                          II. DÍJ           

Az elektromos áram. Gémes Emese és Varga Flóra, Zenta, Petőfi Sándor Általános Iskola, 8. osztály. Felkészítő tanár: Raffai Valéria                                                                      III. DÍJ

Az elektromos mező. Nagy Dorottya és Szarka Kitti, Zenta, Petőfi Sándor Általános Iskola, 8. osztály. Felkészítő tanár: Raffai Valéria                                                                      I. DÍJ

A súrlódás és a közegellenállás. Katona Noémi és Mostarlić Maja, Zenta, Petőfi Sándor Általános Iskola, 8. osztály. Felkészítő tanár: Raffai Valéria                                 I. DÍJ  

Egyensúlyi kísérletek. Rákóczi Réka és Nagy György Alexandra, Zenta, Thurzó Lajos Általános Iskola, 8. osztály. Felkészítő tanár: Kálmán Róbert                               I. DÍJ

Hangtani kísérletek. Tornai Hanna és Kelemen Panna, Zenta, Thurzó Lajos Általános Iskola, 8. osztály. Felkészítő tanár: Kálmán Róbert                                                                    II. DÍJ

Fénytani kísérletek. Berec Anett és Szabó Némedi Eszter, Zenta, Thurzó Lajos Általános Iskola, 8. osztály. Felkészítő tanár: Kálmán Róbert                                                        I. DÍJ

Peltier elem. Kállai Kler és Eszes Éva, Tornyos, Tömörkény István Általános Iskola, 8. osztály. Felkészítő tanár: Törőcsik Áron                                                               I. DÍJ

Rakéták és hajtóműveik. Kis Botond, Magyarkanizsa, Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola, 8. osztály. Felkészítő tanár: Szabó Tünde                                                            I. DÍJ

A vízimalom folyamatos működése. Kőrösi László és Vastag Eleonóra, Mohol, Novak Radonić Általános Iskola, 7. osztály. Felkészítő tanár:  Aleksandra Telečki        I. DÍJ

Tehetetlenség. Tóth Bagi Kitti és Vékony Viola, Csantavér, Hunyadi János Általános Iskola, 6. osztály. Felkészítő tanár: Vörös Sándor                                                                       I. DÍJ

KÉMIA

A tökéletes mosoly titka. Szarka Kitti és Nagy Dorottya, Zenta, Petőfi Sándor Általános Iskola, 8. osztály. Felkészítő tanár: Fajka Valéria                                                            I. DÍJ

A Hidrogén és az Oxigén. Dér Tamara és Tóth Bagi Kristóf, Csantavér, Hunyadi János Általános Iskola, 8. osztály. Felkészítő tanár: Barát Szilveszter                             II. DÍJ

A lilakáposzta indikátor. Petrović Vivien, Mohol, Novak Radonić Általános Iskola, 7. osztály. Felkészítő tanár:  Aleksandra Telečki                                                      I. DÍJ

INTERDISZCIPLINÁRIS TÉMAKÖR

Irinyi János élete és munkássága. Lázár Bálint, Magyarkanizsa, Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola, 8. osztály. Felkészítő tanár: Major József                                   I. DÍJ

A sztatikus elektromosság. Lukács Dániel, Szabadka, Kizúr István Általános Iskola, 7. osztály. Felkészítő tanár: Balázs Piri Diana                                                                       I. DÍJ

 

Forrás: http://www.fokusz.info/index.php?cid=1277750475&aid=1256170035