Beszámoló: Gion Nándor Irodalmi- és Művészeti Tábor általános iskolásoknak 2024

2024. július 15-én kezdetét vette Újvidéken a Gion Nándor Irodalmi- és Művészeti Tábor a középiskolás diákok számára.

A tábor első napján, hétfőn érkezett meg a 20 táborlakó, fiúk és lányok vegyesen. A megnyitót és tájékoztatót követően a tábor a diákok csapatépítő- és ismerkedős játékokkal kezdtek, ahol jobban megismerhették egymást, majd kreatív írásos foglalkozások következtek, ahol a diákok kreativitásuk szabadon engedésével alkothattak új világokat, karaktereket. Ezt Monić Lídia foglalkozása követte, aki a Sakkpalotát hozta el a diákoknak. Vacsora után pedig médiafoglalkozás volt Ficze Tímeával és Dudás Viktorral, akik az Újvidéki Rádió újságírói. Ők bemutatták foglalkozásukat, majd igyekeztek olyan játékos feladatokat hozni a diákoknak, amiken keresztül maguk is belekóstolhattak abba, hogyan is dolgoznak az újságírók és riporterek.

A második napon az általános és középiskolás diák együtt fedezhették fel a Tarcal-hegység gyönyörű természetét. A kirándulás keretein belül kézműves foglalkozást tartott Turkály Emma képzőművész, ahol a táborozók elkészíthették saját személyreszabott pólóikat. Miután visszaértünk a kollégiumba, a hőségre való tekintettel vízicsatáztak, ahol mindenki kellőképp felfrissült és felélénkült. Este pedig szabadon választható foglalkozásképp voltak olyan diákok, akik fimeztek, míg mások inkább beszélgettek, vagy tásasjátékoztak.

A harmadik, és egyben befejező napon a reggelit követően Dévai Zoltán, a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója tartott drámafoglalkozást a diákoknak.

Ebéd után megtartottuk a táborzárót tartottunk, ahol a táborlakók elmondhatták a táborral kapcsolatos élményeiket, beszámolhattak a személyes tapasztalataikról.

– Írta: Juhász Judit, szervező

Beszámoló: Gion Nándor Irodalmi- és Művészeti Tábor középiskolásoknak 2024

2024. július 15-én kezdetét vette Újvidéken a Gion Nándor Irodalmi- és Művészeti Tábor a középiskolás diákok számára.

A tábor első napján, hétfőn érkeztek meg a táborlakók, idén 12 lány vett részt táborunkban. A diákok Óbecséről, Péterrévéről érkeztek többségében. A megnyitót és tájékoztatót követően a táborlakók Mengyán Pletikoszity Ildikó pszichológussal folytatták a programot, aki pszichológiai és önismereti foglalkozást folytatott 4 órán keresztül. Ezt követően könyvajánlót tartottunk, amely véleményem szerint a legizgalmasabb része a tábornak a diákok számára. Minden tanuló elhozta legkedvesebb könyvét, amelyet bemutattak, és körbeadtak egymásnak. A vacsora befejeztével az esti program városnézés volt, amelyet Újvidék városközpontjában, a Duna parkban és a Duna-parton tehettek a diákok a táborvezetővel.

A második napon az általános és középiskolás diák együtt fedezhették fel a Tarcal-hegység gyönyörű természetét. A kirándulás keretein belül kézműves foglalkozást tartott Turkály Emma képzőművész, amelyben kiélhették kreativitásukat a gyerekek, szebbnél szebb mintákat készítettek fehér pólóra nyomtatással. A kirándulást követően kreatív írás gyakorlással gazdagíthatták tudásukat a diákok. A kedd esti program pedig médiafoglalkozás volt Ficze Tímeával és Dudás Viktorral, akik az Újvidéki Rádió újságírói. A lányok elsősorban megismerkedhettek az újságírók feladatköreivel és mindennapjaival, majd azt követően párban kellett elkészíteniük egy interjút az adott témában, amelyet nagyon élveztek, és remek interjúk születtek.

A harmadik, és egyben befejező napon a reggelit követően Berényi Emőke irodalomterapeuta vezetésével irodalomterápiás foglalkozáson vettek részt a diákok. A lányoknak közösen kellett egy mesét alkotniuk, és több különböző érdekes lélektani, nyugtató feladatuk volt.

Ebéd után megtartottuk a már megszokott kiértékelését a tábornak, amelyen a táborlakók elmondhatták érzéseiket és élményeiket az elmúlt napok után, ezt követően pedig szomorú búcsút vettünk egymástól, és reméljük, hogy jövőre is ugyanitt találkozhatunk.

 

Írta: Guzsvány Anna, táborvezető

ANYA 2024 – Tapasztald, hogy továbbadhasd környezetnevelési továbbképzés

Hétfőn, 2024. július 1-én az ünnepélyes megnyitót az Újvidéki Rádió és Televízió székházában tartottuk meg.  A VMPE elnök asszonya, Lukács Gabriella mondott köszöntőt, majd őt követte Halász Dániel református lelkész áhitata. Köszöntő beszédet mondott Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, Dr. Puszter Bernadett, az Oktatási Hivatal köznevelési elnökhelyettese, Iszák Tibor, a Nemzeti Pedagógus Kar alelnöke, Kónyáné Tóth Mária, a Suliszerviz Pedagógiai Intézet igazgatója. Magyarországi, szakmájukban kimagasló és elismert előadók osztották meg tapasztalataikat: Dr. Varga László, a SOE Benedek Elek Pedagógiai Kar dékánja, Matolcsy Miklós, ügyvezető igazgató, Alapértékek Nonprofit Kft., a Fenntarthatósági Témahét vezetője, Dr. Halbritter András Széchenyi István Egyetem, Győr, a Fenntarthatósági Témahét nagykövete. Magyar népdalcsokrot is hallgathattunk két óbecsei leányzótól. Délután a fiú Apáczai Diákotthonban folytattuk az előadás sorozatot. Dr. Lanczendorfer Zsuzsanna, Széchény István Egyetem, Győr – egyetemi docense: Természet a folkrólban. Az estét pedig Temerinben zártuk a Dalárdával.

Kedden, Horváth Szilárd, a Búzaszem Iskola igazgatója bemutatta iskolájukat,  Lendvai Mária, a Somosi Környezetnevelési Központ munkatársa: Madarat tolláról –  tollismerete következett, Bokodiné Kovács Katalin, a Somosi Környezetnevelési Központ munkatársa: Apró lépésekkel – természetjárás kicsikkel, Molnárné Kiss Anikó: A parsztház berendezési tárgyai, Molnár Zoltán, a Somosi Környezetnevelési Központ elnöke: Minden „zöld” fenntartható? – gondoljuk meg, mit alkalmazunk az óvodában, iskolában!

Ebéd után kézműves foglalkozások: kukoricahéjból madár készítése, megtanítottak bennünket a kakukkfüves kenőcs készítésére és játszhattunk környezetneveléssel kapcsolatos, tollismeretes játékokat. Este séta Újvidék központjában.

Szerdán egész napos terepi gyakorlat és műhelymunka volt. Reggel elutaztunk a Sólyom tanyára. Bokodiné Kovács Katalin és Molnárné Kiss Anikó ismertette az útközben látott gyógynövényeket és azok fontosságát az ember részére valamint azok módszertani feldolgozását a gyerekekkel. Lendvai Mária pedig jó tanácsokkal és ötletekkel látott el bennünket a tanítási órák gyakorlati részére ugyanis terepi játékokat mutatott be. Ellátogattunk a Thán-házba, Községházára és a Tisza-parti sétányra,ahol megnéztük a zsilipet  Ferenc Edvin útvezetővel. Este egy lovas harci bemutatót láthattunk.

 

Csütörtökön Dr. Halbritter András Albert, az Iskolakertekért Alapítvány munkatársa és Petrovity Eszter, óvónő: Óvodakerti ágyáskészítés és bemutató foglalkozásával zártuk az idei ANYÁ-t. Következett a képzés kiértékelése és a tanúsítványok kiosztása.