2025. július 7-én ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit a 25. Apáczai Nyári Akadémia, amely immár negyedszázada biztosít értékteremtő szakmai és közösségi találkozási pontot a Vajdaság magyar pedagógusai számára. Az eseményre az Újvidéki Színházban került sor.
A rendezvényt Lukács Gabriella, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének (VMPE) elnöke köszöntötte, kiemelve az akadémia évtizedes jelentőségét a határon túli magyar pedagógustársadalom életében. A megnyitó művészi kíséretéről Gábor Zoltán magánénekes gondoskodott, akit Szenti Áron kísért zongorán. Erkel Ferenc Bánk bán című operájából hangzott el a mély hazaszeretetet sugárzó „Hazám, hazám…” ária, megerősítve a résztvevők elköteleződését a magyar kultúra és oktatás ügye iránt.
Az esemény kiemelt blokkjaként „Egy közösség története – 25 év az Apáczai Nyári Akadémián” címmel emlékeztünk vissza az elmúlt negyedszázad mérföldköveire. A visszatekintésben Korenchy László alelnök és Lukács Gabriella elnök osztották meg személyes és szakmai élményeiket.
A megnyitót több prominens vendég is megtisztelte köszöntőjével, többek között Dr. Balatoni Katalin, miniszterelnöki biztos (Magyarország Kormánya), Dr. Puszter Bernadett, köznevelési elnökhelyettes (Oktatási Hivatal), Kiss Dávid, főosztályvezető (Oktatási Hivatal Elnöki Kabinet), Dr. Tratnyek Magdolna, szakmai vezető (Innovatív Pedagógiai Műhely). Köszöntőikben ismertetésre is került két közös Erasmus+ projektünk:
– OktOpusz Kárpát-medencei oktatásszakmai műhely fejlesztése és működtetése (2023-1-HU01-KA220-SCH-000152750)
– Köznevelési együttműködés a digitális módszerek és eszközök használatának támogatására Magyarországon és a szomszédos országokban (2023-2-HU01-KA220-SCH-000170055)
A Kárpát-medencei pedagógus-szövetségek képviseletében Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke és Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségégnek elnöke mondtak köszöntőt.
Különös hangsúlyt kapott az elmúlt 25 év során nyújtott közösségi támogatás elismerése: oklevelekkel köszöntük meg a támogató szervezetek, testvérszervezetek, valamint a hosszú távon közreműködő szervezők és előadók munkáját.
A délelőtti szekciót a Szólj, síp, szólj! népzenei vetélkedő kiemelt arany díjazottjának éneke zárta, felemelő pillanatot nyújtva.
A rövid szünet után a Kispiaci Szikrakör Színjátszó Csoport mutatta be „Színek és árnyak” című színdarabját, Kávai Bózsó Ildikó felkészítésében.
Ezt követően rangos szakmai előadások következtek:
– Kissné Dr. Zsámboki Réka (Soproni Egyetem) az iskolai teljesítmény, tanulói jóllét és sikeres életvezetés összefüggéseiről beszélt „Eminensek és életrevalók” címmel.
– Prof. Dr. Csépe Valéria (MTA, Academia Europaea tag) a közoktatás jövőjét elemezte „Válaszúton – Közoktatás az ezredforduló után 25 évvel” című előadásában.
– Prof. Dr. habil Szakály Sándor (VERITAS Intézet) a Horthy-korszak sportpolitikáját mutatta be Klebelsberg Kuno gróf tevékenységén keresztül.
– Bajor Péter, a MATEHETSZ ügyvezető elnöke a tehetségek felismerésének fontosságát hangsúlyozta „Tehetség a felszín alatt” című előadásában.
A tartalmas nap Kávai Bózsó Ildikó elnökségi tag és szervező zárszavával ért véget, aki megköszönte a jelenlévők részvételét és további gyümölcsöző szakmai munkát kívánt a hét során.
A 25. Apáczai Nyári Akadémia méltó módon indult: emlékezve, ünnepelve, elismerve és előre tekintve. A rendezvény szellemisége, értékalapúsága és közösségformáló ereje idén is bizonyította: az akadémia nem csupán esemény, hanem közösség és küldetés.
Írta: Markó Laura, titkár
Fotók: Lukács Attila és Lukács Áron