ANyA

Apáczai Nyári Akadémia

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének nyári, akkreditál pedagógusképzési programja

A programról

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete az oktatás számos területén végez fontos feladatot a régióban. A tanárképzés az egyik legjelentősebb aspektusa ennek, amely úgy az évközi, mint pedig a nyári időszakban minőségi rendezvényekkel várja az érdeklődőket.

Az Apáczai Nyári Akadémia idén 23. évét ünnepli. Immáron több, mint két évtized kitartó munkája áll mögöttünk, ahol az évek során több száz előadó és megannyi pedagógus próbált választ keresni az oktatás- és neveléstudomány időszerű kérdéseire, a legkülönfélébb tantárgyakon keresztül. A minőségi, kreatív és érdekes előadások mellett a tapasztalatok megosztására és az egyéni, pedagógiai munka fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektetünk. Tanáraink közül vannak, akik évről-évre hazajárnak az Akadémiára, előadóink sorából pedig többen is itt kezdték tudományos pályájukat.

Képzéseink

Jelentkezési határidők: 
Tapasztald, hogy továbbadhasd, Történelem és magyarság képzés: 2023. június 29.
Osztályfőnöki, Interdiszciplináris képzés: 2023. július 7.

 

A program utolsó frissítésének dátuma: 2023.06.21.

2023.07.03-06.

TAPASZTALD, HOGY TOVÁBBADHASD!

A program műhelymunkákon, terepgyakorlatokon, csapatépítő feladatokon keresztül világít rá a fenntarthatóságra, mint a környezetvédelem fontos aspektusára.

Téma: A fenntartható fejlődés alapjai – miért fontos a fenntartható életmód?

Helyszín: Apáczai Diákotthon – fiúkollégium – Újvidék (Novi Sad), Bogdan Suput utca 16. (Bogdana Šuputa 16.)

Előadók: Dr. Szili Katalin, Dr. habil Zakar Péter, Dr. Halbritter András Albert, Drávai Gyurcsik Renáta, Molnár Zoltán, Szántai Lajos, Bokodiné Kovács Katalin, Molnárné Kiss Anikó, Lendvai Mária és Abdel-Magid Iván

Szervezők: Csernyák Szilvia és Petrovity Eszter

2023.07.03-06.

TÖRTÉNELEM ÉS MAGYARSÁG

A képzés fontos szempontja a nemzeti, keresztény és konzervatív szellemiség fenntartása, hagyományaink ápolása hazai és anyaországi előadókkal.

Téma: A tudás egy pajzs, mely megvéd

Helyszín: Apáczai Diákotthon – lánykollégium – Újvidék (Novi Sad), Tyirpanov utca 54. (Ćirpanova 54.)

Előadók: Dr. Szili Katalin, Dr. habil Zakar Péter, Dávid Nóra, Dr. Pfeiffer Attila, Dr. Fráter Zoltán, Blankó Miklós, Dr. Szilágyi Zsófia, Tojzán Ákos, Lukács Valéria, Dr. Császtvay Tünde, Dr. Ujváry Gábor, Bence Erika, Dr. Dévavári Zoltán, Berényi Emőke, Dr. Schirm Anita

Szervező: Surányi Roland és Pakai Orosz Annamária

2023.07.10-13.

OSZTÁLYFŐNÖKI

A program célja az általános pedagógiai-pszichológiai ismeretek fejlesztése, ahol az oktatás minden szintjén munkálkodó szakemberek megtalálhatják a számukra érdekes tartalmakat.

Téma: A motiváció rejtett útjai

Helyszín: Apáczai Diákotthon – fiúkollégium – Újvidék (Novi Sad), Bogdan Suput utca 16. (Bogdana Šuputa 16.)

Előadók: Dr. Duró Zsuzsa, Kissné Dr. Zsámboki Réka, Dr. habil Simon István Ágoston, Dr. Gáspárdy Tibor, Dr. Pásztor Enikő, Dr. Vass Vilmos,  Dr. Kulcsár Sarolta, Mengyán Pletikoszity Ildikó

Szervező: Kávai Bózsó Ildikó

2023.07.10-13.

INTERDISZCIPLINÁRIS

A képzés célja a komplex természettudományos tanulói gyakorlatok, multimédiás eszközök és a projektoktatás alkalmazásának bemutatása a fizika, kémia, biológia, informatika és matematika oktatásában. Idén robotikával bővült színes programunk!

Téma: Párhuzamok és átmenetek az elméleti és kísérleti oktatási módszerek között

Helyszín: Apáczai Diákotthon – lánykollégium – Újvidék (Novi Sad), Tyirpanov utca 54. (Ćirpanova 54.)

Előadók: Dr. Duró Zsuzsa, Kissné Dr. Zsámboki Réka, Dr. Ács Ferenc, Tarján Tobolka Albina, Dr. Erdélyi Éva, Dr. Szabó Csaba, Horák Kornél, Dr. Lengyel László, Dr. Kulcsár Sarolta, Abacusan Stúdió munkatársai

Szervező: Dr. Muhi B. Béla

A program utolsó frissítésének dátuma: 2023.06.21.


Az Apáczai Nyári Akadémia 23 éve:

Az Apáczai Nyári Akadémia támogatója: