2024.04.24., Sopron
Elődeink munkája előtt hajtunk fejet. Mára a soproni óvodapedagógus képzés generációkon átívelő, hiszen több esetben a mai hallgatók felmenői is itt végeztek – hangzott el az ünnepi esemény bevezetőjében. Az évfordulón, a Soproni Egyetem vezetői és Sopron polgármestere mellett, a határon túli pedagógusszövetségek képviselői és az Oktatási Hivatal szakemberei is jelen voltak.
Dr. Varga László, a Benedek-kar dékánja elmondta, a jubileumot a hagyományos nemzetközi szakmai héttel kötötték össze, melyen tíz ország harminc felsőoktatási szakemberét fogadták. A 17. alkalommal megrendezett nemzetközi neveléstudományi konferenciára felsőoktatási szakemberek, általános és középiskolai tanárok, óvodapedagógusok, gyógypedagógusok és pszichológusok érkeznek.
– A Benedek-kar múltja mélyen beépült városunk szövetébe – emelte ki ünnepi beszédében Farkas Ciprián, Sopron polgármestere, aki visszatekintett egészen az Isteni Megváltó Leányai rend óvóképző intézetének 1899-es indulásáig. Hozzátette, a lélek szerinti együttműködés az, ami máig meghatározza az intézmény működését. Ezt a szemléletet visszaigazolják a kar elmúlt években elért hazai és nemzetközi sikerei, ezt tükrözi a város kitüntetése, a Civitas Fidelissima elismerés is.
A Soproni Egyetem rektora saját kötődését idézte fel a pedagógiai karhoz. Prof. Dr. Fábián Attila rektor elmondta: „A humánum, a kisember és a fejlődő, tanuló ember, vagyis az egyetemi hallgató áll mindenkor a képzések középpontjában. A Benedek-karon az óvodapedagógia, a csecsemő- és kisgyermeknevelés oktatása mellé az évek során felsorakozott a gyógypedagógia, a szociálpedagógia, a humánökológia, a szakoktatóképzés és még számos tudományterület is.”
Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke emlékplakettel és oklevéllel köszöntötte a soproni jubiláló intézmény vezetését. A 125 éves soproni óvóképzés történetét felidéző előadások sorát délután módszertani workshopok egészítették ki. Visszatekintettek a szakemberek többek között a német nemzetiségi óvóképzés, valamint az angol nyelv az óvodában specializáció megalapítását követő időszakra is.
Egykor és ma címmel – az alapítástól napjainkig mutatja be a Vizuális tanszéken egykor és jelenleg alkotó művészek alkotásait a karnak helyet adó Ferenczy János utcai épületben nyílt kiállítás. Ugyanitt a 125. évforduló emlékére márványtáblát is avattak.