Aktuális pályázati felhívások
Felvételi pályázat az Apáczai Diákotthonba a 2023/2024-es tanévre
Az újvidéki Apáczai Diákotthon pályázatot hirdet egyetemi hallgató, valamint középiskolás lányok és fiúk felvételére a 2023/2024-es tanévben. Pályázni a Felvételi jelentkezési lap kitöltésével és a jelentkezési lap alján feltüntetett dokumentumok…
Pályázati felhívás: Ady Endre Tehetséggondozó Ösztöndíj
Az 1082/2010. (III. 31.) Korm. határozat 2010-ben létrehozta az Ady Endre Tehetséggondozó Ösztöndíjat, amelynek segítségével évente 300, a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény hatálya alá tartozó,…
Kalmár László Matematikaverseny
A versenyt egy új, őszi időpontban szervezzük meg! Természetesen a járványügyi helyzetet folyamatosan figyelemmel kísérjük. A jelentkezések már rögzítve lettek, és minden versenyző abban az évfolyamban indul el ősszel, amiben most…
PÁLYÁZATOT HIRDET ÖSZTÖNDÍJAK odaítélésére a 2018/2019-es tanévre
A pályázatra jelentkezhetnek: Azok a középiskolások és egyetemei hallgatók, akiknek bejelentett lakóhelyük a következő önkormányzatok területén és azoknak környékén van: Újvidék, Óbecse, Szenttamás, Temerin és Titel, valamint a Szerémség egész…
Hencidától Boncidáig… Kárpát-medencei népmesemondó verseny felnőtteknek
A Hagyományok Háza meghirdeti határokon és generációkon átívelő, felnőtteknek szóló népmesemondó versenyét! A népmese ma már a gyermekvilág részének számít a köztudatban, holott egykor a felnőttek műfaja volt. A régiségben,…
Partnereink felhívásai
Kárpát-medencei Balázs Dénes Magyar Felfedezők Verseny
Örömmel tudatjuk és ezúton hívjuk fel szíves figyelmüket, hogy a Magyar Földrajzi Múzeum, a Stiefel Eurocart Kft. és a Tárnoki II. Rákóczi Ferenc Sportiskolai Általános Iskola egy részvételi díj mentes…
V. Kárpát-medencei Pedagógiai Konferencia és Módszertani Napok 2023. november 21.
A Gál Ferenc Egyetem Szarvasi Gyakorlóintézménye 2023. november 20-21. napokon a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozathoz kapcsolódóan szervezi együttműködő partnereivel, a Gál Ferenc Egyetem Pedagógiai Karával és az Oktatási Hivatal Békéscsabai…
Mozgóképalkotó verseny
A teljes felhívás letöltése pdf-ben Az Oktatási Hivatal Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ által meghirdetett MOZGÓKÉPALKOTÓ VERSENY középfokú köznevelési intézmények 9-11. évfolyamos tanulói részére2023/2024 A verseny pedagógia célja: A csoportban…
„Magyarországi kalandok” – komplex levelezős verseny
A felhívás letöltése pdf-ben Az Oktatási Hivatal Budapesti Pedagógiai Oktatási Központja által meghirdetett „Magyarországi kalandok” – komplex levelezős verseny 2-4. évfolyamosok osztályközösségeinek 2023/2024. tanév A verseny pedagógiai célja:…