A második munkanap összefoglalója helyszíni tudósítónktól

 

Írta és fényképezte: Martinek Imre ( Hét Nap – vajdasági magyar hetilap )

Július nyolcadikán nyitotta meg kapuit Újvidéken a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete (VMPE) szervezésében megvalósuló XIX.Apáczai Nyári Akadémia Történelem és magyarság elnevezésű pedagógusi továbbképzés.

Az Apáczai Diákotthon telepi fiúkollégiumában zajló akkreditált pedagógusi továbbképzés második munkanapja – az irodalmi töltetű hétfői nyitány után, a történelem szerelmeseihez kalibrálódott, a délelőtti programkeret első szakelőadásáról pedig a vajdasági magyar mozgóképes média képviselői is készítettek helyszíni összefoglalót.

A felkért előadók közül dr. Vizi László Tamás tanár úr, a Magyarságkutató Intézet tudományos főigazgató helyettese, a székesfehérvári Kodolányi János Egyetem rektorhelyettese Trianonról, a revízióról, a határkérdésről és az 1910 és 2010 közötti időintervallumban jegyzett nemzetegyesítési megnyilvánulásokról, illetve a magyar külpolitikának a két világháború közötti útkereséséről tartott érdekfeszítő és tárgyilagos összefoglalót.

Dr. Miklós Péter tanár úr a Szegedi Tudományegyetem főiskolai docense, a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar címzetes főiskolai tanára, a hódmezővásárhelyi székhelyű Emlékpont intézményvezetője, valamint a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ igazgatója a Tanácsköztársaság és a magyar irodalom, illetve a költészet és a rendszerváltozás „érintkezőpontjairól” tartott előadást. Ez utóbbit a hetven éve született Nagy Gáspár portréján keresztül méltatva. Dulics Sándor újvidéki villamossági mérnökember közbeiktatott kora délutáni tematikus előadásából a Nagy Háború emlékképei jöttek elénk. Történetesen az 1856 és 1919 között Ó-Kanizsának nevezett Magyarkanizsáról a k.u.k. (németül: kaiserlich und königlich) / cs. és kir. (magyarul: császári és királyi) hadseregbe berukkoltatott szépemlékű nagyapjának történetéből kirajzolódván.

A vacsoraszünetet megelőző előadás tolmácsolója dr. Vizi László Tamásné a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) országos elnökségi tagja, a székesfehérvári Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium igazgatója, Apáczai Csere János-díjas mester pedagógus, a székesfehérvári Kodolányi János Egyetem címzetes docense volt. Bemutatásra választott szakmai témaköre az NPK-nak mint Köztestületnek a működését és céljait, továbbá eddigi eredményeit, illetve jövőbeni célkitűzéseit prezentálta. A napot egy tematikus, az oral history elemeire épülő filmvetítés tette teljessé.  A ’44-es magyarellenes vérengzések történeteit feldolgozó Katonai közigazgatás a Délvidéken című dokumentumfilmet, Dulka Andor nyugalmazott beodrai történelemtanár készítette.

[Best_Wordpress_Gallery id=”17″ gal_title=”Anya töri 2.nap”]