Beszámoló: Küszöbön a pedagógiai kultúraváltás

Szombaton  a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezésében ismét továbbképzést tartottak az újvidéki Apáczai Diákotthon Fiúkollégiumában. A képzés előadói a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karáról érkeztek és előadásaik központi témája a küszöbön álló pedagógiai kultúraváltás volt. 

Első előadóként dr. Varga László dékán urat hallhatták a képzés résztvevői, aki A 21. század iskolája címmel tartott előadást. Előadásában elmondta, hogy nem a gyermekek változtak meg, hanem a világ, és a pedagógusoknak és az oktatási intézményeknek alkalmazkodnia kell, hogy megfelelő minőségű és jól alkalmazható tudást tudjon átadni a jövő generációinak. Az előadó elmondta, hogy az oktatási intézményeknek minden szempontból biztonságos közeget kell biztosítaniuk a diákok számára, hogy a fejlődésük gyümölcsöző lehessen.

Dr. Varga László előadását Kissné dr. Zsámboki Réka követte, aki előadásának központi témájaként a gyermekek számára szükséges tér kialakításáról beszélt. Elmondta, hogy nagyon fontos, hogy a gyermeknek az élet minden területén meg kell adni a szükséges teret, hogy ez által fejlődni tudjon. A felállított tér pedig a gyermek korának megfelelően változtatható, bővíthető. Az előadó elmondta, hogy erre leginkább azért van szükség, hogy a gyermek megfelelő önállóságra tegyen szert. Előadása során kitért arra is, hogy miként kell meghatározni az élet különböző területein a gyermekek számára kijelölt teret.

A képzés harmadik előadója dr. Simon István Ágoston volt, aki a mozgás szerepéről tartott előadást az egészségmegőrzés területén. Az előadó kihangsúlyozta a mozgás fontosságát az egészséges fejlődésben, majd olyan lehetőségeket tárt a képzés résztvevői elé, amelyek segítségével a mozgást élménnyé alakíthatják. Ez által pedig a gyermekek sokkal motiváltabbá válnak, és kialakul bennük a testmozgás iránti vágy is.

Az előadás a résztvevők számára igencsak építő jellegű volt, és rengeteg hasznos, a mindennapokban felhasználható elméleti és gyakorlati tudást tehettek magukévá.

Balról jobbra: Dr. habil Varga László, Lukács Gabriella, Kissné Dr. Zsámboki Réka, Simon István Ágoston
Csoportkép