Beszámoló: XVI. Vajdasági Diák Menedzsment Bajnokság

2023. május 13-án lett megtartva a XVI. Vajdasági Diák Menedzsment Bajnokság. A verseny helyszíne ezúttal a Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont volt Magyarkanizsán. A verseny a XXI. GENIUS konferenciával és XI. Vajdasági Fogyasztóvédelmi Diákversennyel párhuzamosan lett megtartva.

A középiskolás diákoknak szóló versenyen a tanulók egy képzeletbeli vállalat menedzserének szerepét töltötték be, ennek a vállalatnak az üzleti tervét kellett elkészíteni és bemutatni a zsűrinek.

Az üzleti világban való érvényesülésre, a szakmai ismeretek elsajátítására, egy vállalat létrehozására és menedzselésére való felkészülést nem lehet túl korán elkezdeni. Az üzleti tervezés az egyik legnagyobb kihívás amellyel a vállalkozó szembesül. Nehéz feladat, hiszen a jövőbe kell tekinteni, hogy egy hosszú távon működőképes és nyereséges vállalkozás létrejöjjön.

A diákok önállóan vagy párban jelentkezhettek, mentor segítségét is igénybe vehették.

A legjobbak kaptak meghívást a verseny második fordulójára, a szóbeli döntőre, és itt mint jövendőbeli menedzserek kellett hogy bemutassák az üzleti elképzelésüket, tervüket, a vállalat működésével kapcsolatos szervezési feladatokat.
A verseny minden résztvevője oklevelet kapott, a legsikeresebbeknek értékes ajándék járt.

A verseny szervezője a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete, támogató a Belügyminisztérium, főszervező: Dr. Muhi B. Béla, egyetemi tanár.
A munkákat háromtagú bizottság értékelte: Dr. Lengyel László, Dr. Kulcsár Sarolta és Dr. Muhi B. Béla.

Az eredmények a következők lettek:
1. díj: Bovánovics Lúcia és Kovács Fanny
Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola, Zenta Mentor: Aleksandra Arsenović
2. díj: Bimbó Emma és Bata Blanka
Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont, Magyarkanizsa
Mentor: Kőrösi Sóti Beáta
3. díj: Sipos Lilla és Molnár Anita
Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola, Zenta
Mentor: Búrány Ágnes
Különdíj
Zabos Ákos és Balgó Evelin
Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola, Zenta
Mentor: Búrány Ágnes

 

Írta: Dr. Muhi B. Béla
szervező