Csonoplyai Mikulás váró műsor – beszámoló

December 4-én újra megrendezésre került Csonoplyán a Mikulás váró ünnepi délután. Csonoplya azon ritka települések egyike Nyugat-Bácskában, ahol immáron három  évtizede folyamatosan megvan szervezve a Mikulás váró műsor. A műsort minden évben a VMPE által vezetett anyanyelvápoló csoport készíti, ahol ebben az évben 25 gyermek lépett színpadra. A műsort megelőzte a faluban való kocsikázás a Mikulással, amit a helyi Arany János Kultúregyesület szervezett. A 45 perces műsor igen gazdag volt versekben, dalokban, jelenetekben, táncokkal fűszerezve. A szép számú közönség tapssal jutalmazta a szereplőket. A fellépő gyermekeket megajándékozta a VMPE, és ugyanakkor a szülők által befizetett csomagok kerültek kiosztásra, amiből volt 63. Igazán mondhatom, hogy a szülők értékelik munkámat, és bizalommal fordulnak hozzám és támogatják ezt a nagy múltú rendezvényt. Miközben fejlesztjük anyanyelvünket és őrizzük hagyományainkat, bízva, hogy ezek a gyerekek is továbbadják gyermekeiknek ezen szép szokásainkat, és nem felejtik el a magyar nyelv szépségét. 

– Írta: Krizsán Valéria,
csonoplyai anyanyelvápoló