Így zajlott le a XIX. Apáczai Nyári Akadémia – Történelem és Magyarság első napja

Helyszíni tudósítónktól

írta és fényképezte: Martinek Imre (Hét Nap – vajdasági magyar hetilap)

Az első munkanap összefoglalója

Július nyolcadikán nyitotta meg kapuit Újvidéken a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete (VMPE) szervezésében megvalósuló XIX.Apáczai Nyári Akadémia Történelem és magyarság elnevezésű pedagógusi továbbképzés.

Az akkreditált pedagógusi továbbképzés helyszíne az Apáczai Diákotthon telepi fiúkollégiuma, a programok főszervezője pedig mgr.Viola Lujza nyugalmazott magyartanárnő. Az első munkanap nyitányában elhangzó áhítatot Kovács Csaba torontálvásárhelyi református lelkésznövendék, a Pápai Református Teológia negyedéves hallgatója tartotta, gondolatait a Lukács szerinti evangélium soraira (Lk.8,16-17) építve. A találkozó zenei művészeti többletéhez elsőként az újvidéki Habram fivérek, Ádám és Hunor járultak hozzá, akik hegedű-gordonka hangszerpárosként Johann Sebastian Bach Levegő című szerzeményét tolmácsolták. Az intézmény nevében Lukács Gabriella, a VMPE elnök asszonya köszöntötte az egybegyűlteket.

Az első nap előadói közül mgr.Viola Lujza Márai Sándor regényeiről tartott értekezést, dr.Pomozi Péter tanár úr, a budapesti ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet docens pedig a nyelvtörténet, az őstörténet és a nemzeti identitás összekapcsolódásai után a 2017-ben indult, Magyar nyelvű otthon című kiadványsorozatának legújabb, a Felvidéket bemutató kötetén keresztül készített átfogó társadalmi korrajzot. A késő délutáni munkakeretben dr.Szijártó József kiskunlacházi mérnök úr helytörténeti tanulmánykötetének bemutatása került előtérbe, peregi és kiskunlacházi családi emlékeken keresztül idézve meg újra az első világháború egyes mozzanatait.

Az ismerkedési est a vacsora utáni percekben rajtolt.

[Best_Wordpress_Gallery id=”15″ gal_title=”Anya töri 1.nap”]