Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny – beszámoló

Sikeresen lezajlott az Implom József Helyesírási Verseny Kárpát-medencei döntője. A második fordulóból továbbjutott 11 diák közül 10 versenyző vett részt a február 25-én megrendezésre került versenyen. A versenyt a tavalyi évhez hasonlóan az idei évben is online formában tartották meg. A vajdasági résztvevők számára a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium szolgált a verseny helyszínéül.

A versenyzők elsőként egy hangfelvétel alapján megírták a tollbamondást, majd a Moodle rendszeren keresztül kitöltötték a helyesírási tesztet. A tollbamondás feldolgozását egységesen a gyulai szervezők végzik, így azokat már a verseny ideje alatt szkennelt továbbítottuk nekik.

Az eredmények kihirdetésére a verseny záróünnepségén, március 15-én kerül sor.

A rendezvény szervezője a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete,  koordinátora Juhász Judit, a Svetozar Marković Gimnázium kapcsolattartója pedig Hajdú Ágnes volt. 

A programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta. 

Sajtóvisszhang: https://pannonrtv.com/rovatok/tarsadalom/helyesirasi-versenyt-tartottak-szabadkan 

A verseny támogatója: