Mit tudsz Torontál vármegyéről – beszámoló

Helytörténeti és honismereti múltvallatás enyészet havának 13. napján

Írta: MARTINEK Imre

A régmúltnak iskolás korú vallatói legutóbb enyészet havának (november) 13. napján találkoztak újfent egymással Ürményházán. A Mit tudsz Torontál vármegyéről? elnevezésű helytörténeti és honismereti vetélkedő keretében, mely immár huszonegyedik éve van jelen közösségünkben.

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete (VMPE) és az Ürményházi Ifjúsági Klub (ÜIK) közös szervezésében megvalósuló vetélkedő legutóbbi etapjában egy-egy helyi (Ürményháza védelmezői, felkészítő: Huszka Endre), szajáni (Szajáni betyárok, felkészítő: dr. Zsoldos Ferenc) és torontálvásárhelyi (Torontáli betyárok, felkészítő: Onjin Hartig Viktória) csapat, valamint két temerini (Töri-törők és Töri-szakik, felkészítő: Zséli Kornélia) és négy óbecsei (Bácskai Vadlányok; Furfangos ördögök; Töri-molyok és Bácskai hősök, felkészítő: Surányi Roland) formáció mérte össze lexikális tudását. S persze a szerencséjét is…dobókockájuk minden egyes fordulásánál.

Az eseményről lapunk november 20-i nyomtatott számában tervezünk bővebben beszámolni. Addig is meséljenek a szerző fotói.

A verseny támogatója: