Tizenötödik alkalommal adták át a Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat Budapesten

Balog Zoltán, a PMA kuratóriumi elnökének beszéde a Fiatalok a Polgári    Magyarországért Díj átadásán a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) budapesti székházában                                                                                                      Kép: Szigetváry Zsolt/MTI

Az 2020. október 1-jei ünnepségen Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) kuratóriumi elnöke jelképesnek nevezte, hogy éppen az idősek világnapján tüntetik ki az ifjúság képviselőit.

A PMA azonban szembe akar menni a fősodorral, nem mélyíteni akarja a generációk közötti szakadékot, hanem a természetes összetartozás, szolidaritás híve – jelentette ki.

Idén a díjat Kraszulyák Zalán, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének önkéntese; Lévay Petra, A Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvány kuratóriumának elnöke; a Nyilas Misi Alapítvány; valamint a Tápiómenti Nagyboldogasszony Közösség kapta.

Kavecsánszki Ádám, a PMA megbízott főigazgatója ismertette a kuratórium döntéseit.

Kraszulyák Zalán a közösségépítés terén felmutatott eredményeiért, kulturális és karitatív tevékenységéért, a határon túli magyarság anyanyelvi oktatásának minőségi fejlesztéséért, ezáltal a délvidéki magyarság megmaradásáért tett szolgálataiért kapta a kitüntetést.

Lévay Petra a magyar paratriatlon-válogatott tagjaként elért, világszinten is kiemelkedő sporteredményeiért, minden magyar fiatal számára ösztönző egyéni sikereiért, valamint az Iskolai Élő Könyvtár elnevezésű kezdeményezésen keresztül a fogyatékossággal élő emberek elfogadását, megértését elősegítő civil tevékenységéért részesült díjban.

Kraszulyák Zalán és Lévay Petra nem pusztán kiemelkedőt alkotnak, hanem a polgári Magyarország, sőt a Kárpát-medence tartóoszlopai – jelentette ki Illés Boglárka a méltatásban.

A miskolci Nyilas Misi Alapítvány a református, keresztyén missziós karitatív és kulturális programok fáradhatatlan megvalósításáért, valamint a térségi önkéntes ifjúsági munka megszervezéséért és a helyi közösségi események lebonyolításáért kapta a díjat.

A Tápiómenti Nagyboldogasszony Közösséget a több ezer fiatalnak utat és hitet adó pasztorációs tevékenységéért, valamint a generációkon átívelő keresztény hitre, nemzettudatra és felelős öntevékenységre nevelő munkájáért díjazták.

Az elismeréseket Balog Zoltán és Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a PMA kuratóriumának tagja adta át.

A Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat 2006-ban alapította a PMA. Az elismerés minden évben olyan 35 év alatti fiatalnak vagy túlnyomórészt 35 év alattiak olyan közösségének adományozható, aki/amely tudományos, közéleti, művészeti, karitatív, közösségépítő tevékenységével, példájával a jelenen túlmutató szellemi, emberi értékeket hoz létre, és cselekvésével jól jellemzi a polgári-keresztény-nemzeti értékközösséget.

https://www.baon.hu/orszag-vilag/