Fókuszban a digitális oktatási megoldások elterjesztése a köznevelésben – indul a több országon átívelő Erasmus+ projekt

2024. április elsején startol a „Köznevelési együttműködés a digitális módszerek és eszközök használatának támogatására Magyarországon és a szomszédos országokban” című projekt megvalósítása, európai uniós támogatással, az Erasmus+ program keretében. Egyszerre hét országban látnak munkához pedagógusok, intézményvezetők, oktatási-köznevelési szakemberek, oktatásszervezők: Magyarországon. Szlovákiában, Romániában, Szerbiában, Horvátországban, Szlovéniában és Ukrajnában. A cél, hogy olyan digitális megoldásokat fejlesszenek és osszanak meg egymással, amelyek hozzájárulnak a korszerűbb és hatékonyabb oktató-nevelő munkához az adott országok köznevelési intézményeiben.

A szakmai megvalósítás több pilléren nyugszik. A projekt vállalásai között szerepel  
– a tudásbővítés, vagyis a pedagógusok digitális kompetenciáinak gyarapítása tréningekkkel, workshopokkal, konferenciákkal, előzetes igényfelmérést követően; 
– a tudásmegosztás, vagyis a már alkalmazott jó gyakorlatok, továbbá a projektben kifejlesztett megoldások, tartalmak terjesztése, az ehhez szükséges platformok kialakításával, folyamatos működtetésével. A szakmai eredménykommunikáció meghatározó felülete a nagy ismertségű és látogatottságú Nemzeti Köznevelési Portál (nkp.hu) lesz; 
– a közvetlen tapasztalatcsere biztosítása tanulmányutakkal, annak érdekében, hogy a közreműködők részletesebben és helyben nyerjenek betekintést a lokális oktatásszervezési eljárásokba, a digitális eszközök, módszerek, tartalmak és rendszerek helyi tárába, alkalmazási területeibe, jógyakorlataiba. 

A projekt előrehaladását a partnerszervezetek honlapjain követhetik az érdeklődők, a legfontosabb eredményeket pedig egy elektronikus, valamint nyomtatott formában is megjelenő kiadvány foglalja össze. Emellett a széles nyilvánosság hagyományos és legújabb csatornáit is felhasználjuk, hogy hírt adjunk a program eseményeiről, fejlesztéseiről. 

A projektről:

Projekt címe: Köznevelési együttműködés a digitális módszerek és eszközök használatának támogatására Magyarországon és a szomszédos országokban 

Projekt azonosító száma: 2023-2-HU01-KA220-SCH-000170055 

A projekt megvalósítási ideje: 2024. április 1. – 2027. március 31. 

Koordinátor: Oktatási Hivatal 

Partnerek:  
– Észak-Bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete
– Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége 
– Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége 
– Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete 

Társult partnerek:  
– Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma 
– Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség  
– Muravidéki Pedagógusok Egyesülete 

A támogatás összege: 400 000 euró 

Beszámoló: Motiválási lehetőségek a tanulási-tanítási folyamatban

A VMPE szervezésében szombaton, 2024. április 27-én az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskolában kihelyezett továbbképzést tartottak a Budapesti Pedagógiai Központ munkatársai, Bacsó Ildikó és Pusztai Katalin. A képzés központi témaköre a motiválási lehetőségek voltak, úgy a tanítási, mint a tanulási folyamatban.

A képzés három előadásblokkra volt lebontva. Az első blokkban a tanulási motiváció területeivel és jellemzőivel ismerkedhettek meg a résztvevők. Ezen belül pedig bemutatásra került az iskolának mint intézménynek az elengedhetetlen szerepe a tanulási motiváció kialakításában, fenntartásában és növelésében. Az előadók kitértek arra, hogy egy pozitív támogató légkör miért is elengedhetetlen bármilyen oktatási intézményben annak érdekében, hogy a diákok és a pedagógusok is megfelelően tudják végezni munkájukat. Ehhez pedig elengedhetetlen mindkét fél részéről a megfelelő együttműködés.

A második blokkban a képzés résztvevői a motiválási lehetőségek figyelembevételével megismerhették a tanulási folyamat fázisait. A tanulás során a diákok motivációjának fenntartása és növelése érdekében fontos, hogy visszajelzéseket kapjon a pedagógustól, amivel megerősítést kap, hogy jó úton halad. Az elvégzett tevékenységek során a diákok motivációjára kifejezetten jó hatással vannak a sikerélmények, ezért olyan környezetet kell teremteni a tanuláshoz, ahol a diák ki tud bontakozni és eredményesnek érzi a munkáját.

A képzés harmadik, azaz befejező blokkjában a pedagógusok a mindennapi gyakorlatban használható feladatokat és gyakorlatokat ismerhettek meg. Emellett az előadók olyan szakirodalmat is ajánlottak, melyekkel tovább bővíthetik a képzés során megszerzett tudásukat.

Írta: Juhász Judit
Fotók: Markó Laura

Beszámoló: X. Pedagógiai kihívások a 21. században

A magyarországi Nemzeti Kulturális Alap ISMERETTERJESZTÉS ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA KOLLÉGIUMA támogatásban részesítette a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületét a 10. Pedagógiai kihívások a XXI. században című szakmai konferencia megrendezésére.

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete tizedik alkalommal szervezte meg a Pedagógiai kihívások a XXI. században című szakmai konferenciát, amelynek fő témája ezúttal az innovációk az oktatásban volt. Az innovációt általában az új ötletek, új eszközök bevezetéséhez, egy folyamat vagy rendszer megújításához kötünk, ami tartalmazza a változás mozzanatát. Az innovációt az oktatás területén többnyire az információs és kommunikációs technológiák térnyeréséhez és a technológiához kapcsolódó pedagógiai reformokhoz kapcsolják. Innovációnak számít továbbá a hagyományos oktatási paradigma meghaladása, a tanulóközpontú oktatás, a projektoktatás, az élménypedagógia, a kollaboratív módszerek alkalmazása stb.

A témáról hazai és magyarországi előadók tartottak előadásokat. Az egynapos konferenciára 2024. április 20-án, szombaton került sor Zentán, a Pro Scientia Naturae Alapítvány oktatási központjában.

A konferencia ezúttal is akkreditálva lett, a Vajdasági Pedagóigai Intézet által. A rendezvénynek több mint 50 résztvevője volt. A konferenciát a Nemzeti Kulturális Alap támogatta, főszervezője Dr. Muhi B. Béla, egyetemi tanár.

A konferencia meg lett hirdetve a vajdasági írott és az elektronikus médiában és a közösségi oldalakon is, az NKA mint támogató mindig meg lett említve. A helyszínen több újságíró kísérte végig az előadásokat és készített riportot.

A program a következő volt:
10.00 – 10.30 Regisztráció
10.30 – 10.35 Köszöntők
10.35 – 11.00 Dr. Muhi B. Béla (egyetemi tanár, Educons Egyetem): Új kihívások előtt az
oktatás
11.00 – 11.30 Dr. Erdélyi Éva (egyetemi docens, Budapesti Gazdasági Egyetem): Változó világ,
átalakuló tanári szerep
11.30 – 12.00 Kávészünet
12.00 – 12.30 Dr. Kulcsár Sarolta (konzulens oktató, Magyar Agrár- és Élettudományi
Egyetem): Mit tanulhatunk meg a kertben? – A Kertész Kalandor című program bemutatása
12.30 – 13.00 Korenchy László (tanár, a VMPE alelnöke): Logarléc – digitron – mesterséges
intelligencia – Az emberi gondolkodás elsorvasztásának folyamata
13.00 – 14.00 Ebédszünet
14.00 – 14.30 Dr. Lengyel László (konzulens oktató, Magyar Agrár- és Élettudományi
Egyetem): Hogyan közelítsük meg a megtanításra váró anyagot a sikeres oktatási folyamatban?
14.30 – 15.00 Dr. Szabó Csaba (egyetemi tanár, Eötvös Loránd Tudományegyetem):
Innovatívan a hosszú távú tudás és a kompetenciák elsajátításáért
15.00 – 16.00 A konferencia értékelése és zárása

Írta és fényképezte: Dr. Muhi B. Béla

Beszámoló: Temerini pályaválasztási nap

Március 16-án, szombaton az Apáczai Diákotthon is részt vett a Kókai Imre Általános Iskola által szervezett pályaválasztási napon Temerinben.

Az intézményt a kollégium két nevelőtanára, Juhász Judit és Habram Judit képviselték.

A Kókai Imre Általános Iskola negyedik alkalommal szervezett pályaválasztási napot, minek célja, hogy a temerini és a környező települések 7. és 8. osztályos diákjai minél széleskörűbben tudjanak tájékozódni a továbbtanulási és lakhatási lehetőségekről.

Emellett első kézből kaphassanak információt azokkal a magyar nyelven is működő középiskolákkal és kollégiumokkal kapcsolatban, amik felkeltették érdeklődésüket.

A rendezvényen számos intézmény képviseltette magát, akik színes bemutatókkal, és számos jótanáccsal látták el az érdeklődő diákokat.

Beszámoló: Bárka evangelizációs szavalóverseny

2024. április 12-én zajlott le az ürményházi Szent Anna templomban a XIII. Bárka evangelizációs szavalóverseny.

A versenyre iskolák, művelődési egyesületek, cserkészcsapatok, hittancsoportok jelentkeztek be Zentáról, Óbecséről, Péterrévéről, Magyarittabéről, Muzslyáról, Nezényből, Módosról, Versecről és Ürményházáról összesen 29 szavaló. A résztvevők három korosztályban pályázhatnak:

– alsó tagozatos korcsoport I. – IV. osztály (10 szavaló)
– fölső tagozatos korcsoport V. – VIII. osztály (13 szavaló)
– középiskolások korcsoportja (1 szavaló)
– anyanyelvápolók csoportja (4 szavaló)

Szervezők: Az Ürményházi Ifjúsági Klub és a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete.

Az eseménynek az asszonykórus csodálatos fellépése kölcsönzött emelkedett ünnepiességet.

 A produkciókat 3 tagú szakzsűri véleményezte: az óbecsei Tari István, József Attila-díjas költő, magiszter Viola Lujza, nyugalmazott magyartanárnő és Martinek Imre dél-bánáti újságíró. Amíg a bírálóbizottság dolgozott, a gyerekek irodalmi játékokat játszottak, és meguzsonnáztak.

Az idei versenyen nem osztottak számokkal jelölt díjakat, hanem elismerésben részesítették a kiváló munkáért és a kimagasló művészi teljesítményért a szavalókat.

Az anyanyelvápolók kategóriájában:

Müller Adrianna, VI. osztály, Nezsény.
Reményik Sándor: Templom és iskola.
Fölkészítő: Molnár Urbán Éva volt.

Az alsós korcsoportban:
1. Sóti Luca, 2. osztály, Thurzó Lajos Általános Iskola, Zenta
Bogdán József: Mezei homokfutrinka
Fölkészítő: Nagy Mélykúti Piroska

2. Kovács Dorka, 2. osztály, Thurzó Lajos Á.I., Zenta
Nemes Nagy Ágnes: Madarak
Fölkészítő: Nagy Mélykúti Piroska

3. Juhász Hanna, 4. osztály, Thurzó Lajos Általános Iskola, Zenta
Bódás János: Biblia
Fölkészítő: Galusz Gabriella

A fölsős korcsoportban:

1. Horváth Dorka, V. osztály, Samu Mihály Általános Iskola, Óbecse
Lackfi János: Világvége
Fölkészítő: Józsa Zsuzsanna

2. Sebők Klaudia, V. osztály, Bölcső Tincse Nagycsaládosok Egyesülete Péterréve
Aranyosi Ervin: Adjon az Isten
Fölkészítő: Guba Krisztina

3. Pintér Amelita, VI. osztály, Közművelődés-Ürményháza
Reményik Sándor: Csendes csodák
Fölkészítő: Soós Valéria

4. Bozsír Dianna, VIII. osztály, Árpádházi Szent Margit plébánia, Óbecse
Dénes Ferenc: Taníts meg élni igazán
Fölkészítő: Magó László, plébános

5. Móricz Lilla, VIII. osztály, Ürményházi Ifjúsági Klub
Sík Sándor: Jó nekem, Uram
Fölkészítő: Soós Valéria

A középiskolások korcsoportjában:

Horváth Kinga, II. osztály, Óbecsei 57. számú Than Fivérek cserkészcsapat
Reményik Sándor: Egy lélek állt
Fölkészítő: Horváth Demkovics Daniella

A kiemelt teljesítményt nyújtó tanulók könyvjutalomban részesültek. Minden résztvevő dicsérő oklevelet kapott

Beszámoló: Móricz Elvira
Fotók: Móricz Elvira és Marinek Imre

Felhívás: Csatlakozás az OktOpusz II projektbe (Erasmus+)

Felhívás pedagógusoknak a projektbe való becsatlakozásra

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete 2024 januárjától partnerszervezetként kapcsolódott be az „OktOpusz Kárpát-medencei oktatásszakmai műhely fejlesztése és működtetése” című 2023-1-HU01-KA220-SCH-000152750 számú ERASMUS+ projektbe.

A projekt célja egy olyan Kárpát-medencei szakmai közösség működtetése, melyben a határon túli magyar pedagógusok szakértői felkészítése, támogatása valósul meg. Olyan tudásteremtő műhely létrehozását és működtetését teszi lehetővé, ahol lehetőség adódik a nemzetközi együttműködésre, közös munkára, nemcsak a szervezetek vezetői között, hanem a pedagógusok közösségében is, ezáltal támogatást képes nyújtani a határon túli minőségi magyar nyelvű oktatás fennmaradásához és fejlesztéséhez.

Keressük azokat a kreatív, innovatív pedagógusokat és egyéb lelkes oktatásügyi dolgozókat, akik szakmai tudásukat, gyakorlati tapasztalataikat, eredményeiket szívesen megosztanák másokkal, és előadói vagy oktatásszakértői kompetenciáikat fejleszteni szeretnék, illetve ilyen képzés iránt érdeklődnek.

Szerbiából az Egyesületen keresztül 25 pedagógus kap 2 x 30 órás képzési lehetőséget, képezheti magát magyar nyelven egy 75 fős Kárpát-medencei szakértői műhelyben, mindez térítésmentesen.

Minden jelentkező számos képzési lehetőséget kap a szakértővé válás útján, mentorálásban részesül a szakértői életpálya építésében, egy támogató szakmai közösség, tudásteremtő műhely tagjává válik, bekerülhet a Kárpát-medencei oktatásszakértői adatbázisba, segítséget kérhet és kaphat a kollégáktól, ahol megoszthatja tapasztalatait, értesülhet új szakmai eredményekről.

A projekthez csatlakozni kívánó pedagógusok elektronikus jelentkezését az alábbi címen található elektronikus űrlap kitöltésével várjuk: https://forms.gle/Csuo7vZxkV7xo4L76

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2024. MÁJUS 12.

A jelentkezőknek az elektronikus űrlapon fel kell csatolni egy rövid szakmai életrajzot és egy motivációs levelet.

A VMPE a jelentkezők közül a 25 bekapcsolódó pedagógus kiválasztásánál előnyben részesíti elsősorban a szórványban dolgozó pedagógusokat és az Egyesülettel együttműködő személyek jelentkezését, valamint figyelembe veszi a Szerbiában működő magyar oktatási intézmények típusainak eloszlását (óvoda, általános iskola, középiskola, speciális fejlesztők).

Ha további kérdése van keressen bennünket az alábbi elérhetőségek valamelyikén:

Lukács Gabriella elnök, VMPE, mobil: 063 233 868, e-mail: nsvmpe@gmail.com

Kávai Bózsó Ildikó disszemináció felelős, mobil: 063 85 01 391, e-mail: kavaibildo@gmail.com

Csernyák Szilvia szakmai vezető, mobil: 060 18 59 922, e-mail: csernyakszilviapf@gmail.com

Letölthető dokumentumok

Partnereink:

Felhívás: Kaptár rajzpályázat 2024

Rajzpályázat a Méhek Világnapja alkalmából Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete kiemelt hangsúlyt fektet a tehetséggondozásra és fejlesztésre továbbá a természet és környezet védelmére is.

Miért fontosak a méhek?

87 alapvető haszonnövényünk – többek között az alma, az eper, a paprika, a hagyma, a búza, a kávé és a kakaó – termése függ a beporzástól.

Egyetlen háziméh átlagosan napi 7000 virágot látogat meg, és ahhoz, hogy a kolónia (vagy az ember) 1 kg tápláló mézhez jusson, 4 millió virágról kell összegyűjteni a virágport.

A virágokat beporzó méhek nélkül az élelmiszer-alapanyagok mintegy fele eltűnne, és milliók élete kerülne veszélybe.

méhek világnapja május 20-án van.

A rajzpályázat témája: Tavaszi zsongás

A méhek életmódja, tevékenysége, jelentősége. Virágoskertek, fák, ébredő természet,
lepkék, madarak, a tavasz ébredése, a méhek élete. Tanulmányozd a méheket, a
környezetüket, a virágok, virágoskertek szépségét, a rovarok, bogarak, méhek
életét… használd a fantáziádat!

Rajzolj, fess, légy kreatív!

Fontos tudnivalók

– A Kaptár rajzpályázaton részt vehetnek a Kárpát –medence, valamint a világ magyar ajkú óvodáskorú, és iskoláskorú diákjai, eddig meg nem jelent, és más versenyeken, és a közmédiában nem publikált alkotásokkal;

– Egy tanuló kizárólag egy alkotással nevezhet

– Formátum: A4-es vagy 4-es számú blokk

– Egy-egy tanintézményből, művelődési körből küldött pályázatok száma nincs korlátozva

– Rajzolási technikák: szabadon választott technika, rajzolás, festés, kollázs (ne küldjetek munkákat, amelyeken magvak, levelek, szerves anyagok vannak felragasztva)

– Kérjük, hogy a csoportosan küldött rajzokhoz mellékeljenek egy egyesített listát az alkotók nevével, korosztályával és a felkészítő pedagógus nevével

– Küldés módja: a kész alkotásokat a VMPE címére küldjétek be:

Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete (VMPE)
21000 Novi Sad, Bogdan Šuput u. 16.
(vagy hozzátok be személyesen);

– Az alkotás hátoldalán fel kell tüntetni a következő adatokat:

Név

 

Település irányítószámmal

 

Ország

 

Iskola vagy művelődési egyesület neve

 

Iskola vagy művelődési egyesület cím

 

Osztály

 

Tagozat

 

Felkészítő neve

 

Felkészítő e-mail címe

 

Felkészítő telefonszáma

 

Alkotás neve

 

Nevezési kategória

 

A pályázati munkák beérkezésének határideje: 2024. május 10.

A beérkezési határidőt figyelembe véve, legyenek szívesek időben postázni pályázatukat. A május 10. után érkezett vagy hiányos információkkal ellátott pályázati műveket nem áll módunkban elfogadni.

Kategóriák

Óvodások

Alsós korosztály
       – Első-második osztály
       – Harmadik-negyedik osztály

Felsős korosztály
      – Ötödik-hatodik osztály
      – Hetedik-nyolcadik osztály

Középiskola
      – Művészeti középiskolások
      – Gimnáziumok és szakközépiskolák

Az alkotások beküldésével a beküldő hozzájárul, hogy a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete által szervezett KAPTÁR RAJZPÁLYÁZAT elnevezésű rendezvényen/programon a gyermek által készített rajzot vagy festményt az Egyesület a nyilvános tájékoztatás céljából megjelentesse. Továbbá hozzájárul, hogy az Egyesület megbízásából a rajz vagy festmény közösségi médiákon (Facebook, Instagram), az Egyesület honlapján, illetve az írott sajtóban történő terjesztésére is sor kerüljön.

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete a rajzot vagy festményt  kereskedelmi célokra nem használja fel, azok kizárólag a tájékoztatásra, illetve a(z) KAPTÁR  RAJZPÁLYÁZAT népszerűsítésére szolgálnak. A megadott személyes adatokat a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete bizalmasan kezeli.
A pályamunkák nem lesznek visszaküldve.

Információkért bizalommal forduljanak a főszervezőhöz:
Volas Cibula Eleonóra: 064-244-78-96, voci.nora@gmail.com

Beszámoló: Kalmár László Matematikaverseny 2024

A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat 2023/2024 tanévre is meghirdette a TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENYT, amely Magyarország legrégebbi, általános iskola szintű matematika versenye.

A vajdasági forduló megszervezését idén is a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete válalta magára.

Az idei vajdasági fordulón március 22-én 34 diák vett részt számos iskolából. A részvételi számok is bizonyítják, hogy a régióban milyen jó munkát végeznek pedagógusaink illetve, hogy a diákok matematikától való félelme is egyre csökken.

Az idei megyei forduló volt az első, mely egy időben 2 helyen került megrendezésre. Ugyanis a Újvidék mellett a diákoknak lehetőségük volt Szabadkán is versenyezni. Újvidéken idén is az Apáczai Diákotthonban várták a versenyzőket, Szabadkán pedig Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar biztosította a helyszínt a diákoknak.

Írta: Losonc Tibor, szervező

Szabadka

Újvidék

OktOpusz Kárpát-medencei oktatásszakmai műhely fejlesztése és működtetése

OktOpusz Kárpát-medencei oktatásszakmai műhely fejlesztése és működtetése

2023-1-HU01-KA220-SCH-000152750

 a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete is csatlakozott a programhoz

Budapesten rendezendő Tavaszi Pedagógiai Napok – online program

A Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ ismét megszervezi Tavaszi Pedagógiai Napok rendezvényét 2024. április 16-26. között.
A részvétel ingyenes, azonban a helyszínek korlátozott befogadóképessége miatt a Budapesti POK honlapján történő regisztrációhoz kötött.
A részletes program elérhető a következő honlapon: Program >>
Regisztráció: Regisztráció >>
A regisztráció ideje: 2024. április 3-15.
(A regisztráció során a felület egy 11 jegyű oktatási azonosítót kér, kérjük ide 11 db 1-est írjanak a határon túlról regisztráló kollégák, valamint a munkahely OM azonosítójához is 6 db 1-est.)