XII. Vajdasági Fogyasztóvédelmi Diákverseny
2024. május 11-én lett megtartva a XII. Vajdasági Fogyasztóvédelmi Diákverseny. A verseny helyszíne ezúttal is a Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont volt Magyarkanizsán. A verseny a XXII. GENIUS konferenciával és XVII. Vajdasági Diák Menedzsment Bajnoksággal párhuzamosan lett megtartva.
A Fogyasztóvédelmi Diákversenyen a diákok önállóan vagy csapatban végeztek kutatást, vizsgálták mindazon tényezőket, melyek a fogyasztók jogaival, érdekeivel ellenkeznek, nem etikusak, veszélyeztetik az egészséget és a környezetet. A versenyzők rámutattak a törvénytelenségekre, visszaélésekre, illetve a lehetséges megoldásokra. A témát az idén is a közgazdaságtan, a jogtudomány, a biológia, a kémia, a környezetvédelem, az orvostudomány és más szakterületek szempontjából közelítették meg a diákok.
A verseny célja, hogy felkeltse a fiatalok érdeklődését a fogyasztóvédelem, a tudatos vásárlás, az egészségmegőrzés, a környezetvédelem, az emberi jogok érvényesítése iránt.
A verseny minden résztvevője oklevelet kapott, a legsikeresebbeknek értékes ajándék járt.
A verseny szervezője a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete, támogató a Belügyminisztérium (Magyarország), főszervező: Dr. Muhi B. Béla, egyetemi tanár.
A versenyről készült televíziós riport itt látható:
Az idei verseny két szekcióban zajlott: 1. csoport – marketing, pénzügyek, vásárlás (zsűritagok: Dr. Muhi B. Béla és Lengyel Zsófia), 2. csoport – környezetvédelem, élelmiszerek, egészség (zsűritagok: Kőrösi Sóti Beáta, Korenchy László)
Az eredmények a következők lettek:
1. csoport
1. díj
Rind Réka és Farkas Bettina
Megéri a gyorsaságot?
Közgazdasági és Kereskedemi Iskola, Zenta
Mentor: Tandari Emese
2. díj
Körmöci Regina és Bálint Edina
Mit is nyújt a bank nekünk?
Közgazdasági és Kereskedemi Iskola, Zenta
Mentor: Tandari Emese
3. díj
Aleksandra Romandic és Szabó Szilvia
Milyen hatással lehetnek a gyermekekre a reklámok?
Közgazdasági és Kereskedemi Iskola, Zenta
Mentor: Tandari Emese
Különdíj
Dávid Orsolya
Turisztikai utazások és az utasok jogai
Közgazdasági és Kereskedemi Iskola, Zenta
Mentor: Davidov Orsolya
2. csoport
1. díj
Sarnyai Jessica és Szekeres Aliz
Biztonságosak az élelmiszerek?
Közgazdasági és Kereskedemi Iskola, Zenta
Mentor: Tandari Emese
2. díj
Perdi Luca és Ivkovity Valentina
Jeans, ami kincs
Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont
Mentor: Berec Ágota
3. díj
Danics Bálint és Juhász Olivér
Egészség vagy nyereség?
Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola, Martonos
Mentor: Bende Teodóra
és
Deák Hunor és Kószó Henrik
Műanyag-szennyezés
Szervó Mihály Általános Iskola, Padé
Mentor: Molnár Ibolya