Száz éve, 1919. április 8-án hunyt el Eötvös Loránd fizikus, geofizikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, államférfi. A százesztendős évfordulóról – az UNESCO-val való együttműködésben – „Eötvös Loránd-emlékév” keretében emlékezünk meg, amelyet a magyar és nemzetközi szakmai közönség gazdag programsorozattal tölt ki (https://eotvos100.hu).
Ebből az alkalomból az Eötvös Loránd Fizikai Társulat, a Magyar Geofizikusok Egyesülete és az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet műveltségi versenyt hirdet középiskolások számára, amelynek célja Eötvös Loránd életének, tudományos munkásságának megismerése, megismertetése, a korszak kulturális környezetébe ágyazva. Így – természettudományi kérdések és feladatok mellett – a résztvevők számíthatnak történelmi és irodalmi kérdésekre is.
A versenyen négyfős csapatok indulhatnak. A magyarországi és a határon túli középiskolák nappali tagozatra járó tanulóinak jelentkezését várjuk. Egy iskolából több csapat is nevezhet. A verseny nyelve magyar.
A verseny kétfordulós.
Az első forduló több részből áll. A versenyzőknek on-line feladatokat kell megoldaniuk számítógépen, mobiltelefonon, táblagépen. A második fordulóba bejutott csapatok tagjai – immár személyesen – egy komplex vetélkedőn vesznek részt.
Nevezési díj nincs.
A verseny első fordulója 2019 szeptemberének harmadik hetében indul.
A második forduló időpontja 2019. november 23., helyszíne a Magyar Tudományos Akadémia. A vidékről, illetve a határon túlról érkező csapatok (4 fő versenyző és 1 fő kísérő tanár) utazási költségét térítjük.
A győztesek a szervezők és a szponzorok által felajánlott értékes díjakat kapnak.
A versenyhez ajánlott irodalom az eötvös100.hu honlapon található.
A versenyhez ajánlott irodalom az eötvös100.hu honlapon található.
Kérjük, hogy a részvételt tervező csapatok előzetes regisztrálással segítsék a szervezők munkáját! Az előzetes regisztráció határideje 2019. június 14.
További részletek az előzetes regisztrációhoz:
Email: astromol@gmail.com
Regisztrációs adatok:
- Az induló csapat választott neve
- A csapatvezető tanár neve
- A csapat elérhetőségei (postacím;e-mail cím;telefonszám)
- Az iskola neve
- Az iskola pontos címe
- Megjegyzés: Egy iskola több csapattal is nevezhet
A végleges jelentkezési határidő 2019. szeptember 13.
Várjuk a jelentkezéseket!