Felhívás: Gion Nándor Olvasási Verseny Általános Iskolásoknak 2023/2024

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete meghirdeti a Gion Nándor Olvasási Versenyt általános iskolások felső tagozatai számára.
A verseny célja az előző évekhez hasonlóan a diákok olvasásra való ösztönzése, és a tanulók szövegértő olvasásának fejlesztése.

A verseny menete: A verseny résztvevői 3 fős csapatokat alakítanak, a csapat tagjai megbeszélik, hogy ki melyik könyvet olvassa el az adott listán szereplő könyvek közül. A csapatok egyforma kérdéseket tartalmazó feladatlapon dolgoznak, és a versenyzők egy-egy csapaton belül közösen oldják meg a feladatokat, ebből kifolyólag lehetőségük lesz a csapatmunkára.

Egy-egy tanulónak legkevesebb egy művet el kell olvasnia, de minél többet olvas el, annál eredményesebb lehet a csapat.
Minden általános iskola legfeljebb két-két csapatot indíthat. Amennyiben nagyobb az érdeklődés, kérjük, a szervezőkkel vegyék fel a kapcsolatot!

Továbbra is számítunk a pedagógusok, magyartanárok, könyvtárosok, szülők segítségére az olvasás, a könyvek és egyben a Gion Nándor Olvasási Verseny népszerűsítésében.

A legjobbak értékes könyvjutalomban részesülnek és jogot nyernek az Irodalmi és Művészeti Élménytáborunkban való részvételre, melyet a nyári szünidőben, 2024. júliusában szervezünk Újvidéken.

A verseny időpontja 2023. december 9. szombat – Újvidék – Nikola Tesla Általános Iskola.

Jelentkezési határidő: 2023. november 25.

Az olvasandó művek listája V-VI. osztályosok számára:

  1. Gion Nándor: Postarablók
  2. Balen Katya: Október, október
  3. Laboda Kornél: Gavarin és az álomantenna
  4. Bálint Ágnes: Hajónapló – A szeleburdi család folytatása

 

Az olvasandó művek listája a VII-VIII. osztályosok számára:

  1. Gion Nándor: Engem nem úgy hívnak
  2. Eric Walters – Kathy Kacer: Nagyapa hegedűje
  3. Kolozsi László: Áram nélkül
  4. Nógrádi Gábor: A csere – Adam és David

 

Érdeklődni, jelentkezni a következő e-mail címen lehet: olvasasiverseny@gmail.com