Megkezdődött az XVIII. Apáczai Nyári Akadémia

TÖRTÉNELEM ÉS MAGYARSÁG

A hétfőtől péntekig tartó szakmai konferencia első munkanapjának nyitányában elsőként a továbbképzés főszervezője Dulka Andor tanár úr mondott köszöntőt. Egyúttal percnyi néma főhajtásra szólítva fel az egybegyűlteket az elhunyt felvidéki Paulisz Boldizsár, az anyaországi dr. Tőkéczki László tanár úr, illetve Kányádi Sándor emléke előtt tisztelegve. Őt követően nt. Orosz Attila bácskai református esperes tartott áhítatot, Jakab apostol levelének harmadik fejezete, 1–12. soraira építkezve. Bartuc Éva, az adai Műszaki Iskola negyedikes tanulója a Ha én rózsa volnék… kezdetű ikonikus dalt tolmácsolta. Végül Nagy Margit, a VMPE elnök asszonyának gondolatot és szunnyadó öntudatot egyaránt ébresztő köszöntője következett. Korokat és helyzeteket állítva egymással megméredzkedő párhuzamba.

Az első nap folyamán elhangzó előadások (és tolmácsolói):

Mátyás király és kora (dr. J. Újváry ZsuzsannaPázmány Péter Katolikus Egyetem BTK, Budapest)

Az erdélyi fejedelmi tanács működése Teleki Mihály korában (Miski Péter doktorandusz, Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK, Budapest)

Magyarország az I. világháborúban (Balogh Gábor, Első Világháborús Centenárium Emlékbizottság, Budapest)

A politikai iszlám (Incze Nikoletta, Politikai Iszlám Tanulmányok Központja, Budapest)

Madarak voltunk, földre szálltunk… — Vajdasági népi gyermekmondókáink történeti, néprajzi és anyanyelv pedagógiai szemmel (Pomozi Péter, Eötvös Lóránt Tudomány Egyetem, Budapest)

A július 13-ig tartó továbbképzés első munkanapja vitafórummal egybekötött esttel zárult.

Forrás: http://hetnap.rs/cikk/Tortenelem-es-magyarsag-26914.html

TERMÉSZETTUDOMÁNYI SZEKCIÓ

A Természettudományi szekció első napján emlékéremmel tüntették ki a GENIUS tehetséggondozó mozgalommal együttműködő legszorgalmasabb pedagógusokat.  Genius Arany Mentor életműdíjban részesült: Szórád Endre és Vass Ferenc. Genius Arany Mentor díjban részesült: Balázs Piri Diana, Esztelecki Péter, Kőrösi Gábor, Mengyán Pletikosić Ildikó, Velisek Klára, Kormányos Róbert, Kőrösi Sóti Beáta, Vujičić Sava és Raffai Valéria.

Előadást tartott Dr. Róka András, Muhi Béla, Dr. Kováts-Németh Mária, Foltán László és dr. Szijártó István.

Fotó: Martinek Imre és Lukács Attila