Nálunk járt Wittner Mária, a szabadságharc résztvevője

Az 56-os forradalomról emlékeztünk meg múlt hétfőn, vendégünk Wittner Mária volt.

Mária a forradalom idején az utcákon volt és harcolt, sebesülteket látott el, a megtorlás idején halálra ítélték, később büntetését életfogytiglani börtönre módosították​. 

A beszélgetésből megtudtuk, milyen volt az akkori politikai légkör, hogy zajlottak a 23-ai és 24-ei események, hogyan jutottak fegyverekhez, miként foglalták el a radió épületét. 

Mária mesélt a fogságban töltött évekről is, a börtön borzalmairól, a kivégzésekről is. Legjobban az viselte meg, amikor a barátnőjét vitték az akasztófára. 

Megfogatta, nem fog hallgatni.
“Azoknak az érdekében beszélek, akik nem mondhatják el maguk, hogy mi történt a siralomházban és a fogdákban. El kell mondanom az igazat azokról, akiket ártatlanul ítéltek el “. 

Saját és társai történetein keresztül is igyekezett rámutatni arra, hogy milyen igazságtalan vádakkal is illették az embert abban az időben.

Arra kért mindenkit, hogy ne felejtsünk el odafigyelni egymásra, álljunk ki az igazságtalanság ellen akár velünk, akár mással történik.