A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezésében tartották meg a Kis Fürkész természetismereti – környezetvédelmi verseny döntőjét Újvidéken, az Apáczai Diákotthon fiúkollégiumában. A verseny magyarországi társszervezője a Somosi Környezetnevelési Központ és a Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetsége volt.
A verseny célja a környezettudatos életszemlélet korai kialakítása a gyerekekben, a fenntartható életmód és az ehhez kapcsolódó viselkedésminták elterjesztése, a magyar identitás megerősítése, magyar nyelv ápolása, megőrzése, a természettel kapcsolatos néphagyományok ismertetése
A feladatok a természetismeret, környezettvédelem, madárismeretgombaismeret, gyógynövények, néphagyományok, fenntartható életmód témakörhöz kapcsolódnak.
A versenyre 24 csapat küldte be a levelező förduló feladatsorát Vajdaság több településéről. Szabadkáról, Óbecséről, Zentáról, Pacsérról, Szajánból, Szerbittabéről, Temerinből, Törökbecséről, Nagykikindáról, Bácstopolyáról és Bácsföldvárról jelentkeztek a 4-5-6. osztályos tanulókból álló, háromtagú csapatok. A levelező forduló feladatainak értékelése alapján 12 csapat jutott a döntőbe
A döntő bevezető részében vendégelőadónk Lendvai Mária a beporzók fontosságáról, Bokodiné Kovács Katalin a gyógynövényekről, Molnár Anikó a pünkösdi néphagyományokról tartott előadást. Utána következett a versenyfeladatok megoldása. Míg a zsüri (Lendvai Mária, Bokodiné Kovécs Katalin , Molnár Anikó, Csorba Éva, Bertalan Zsuzsanna) a feladatsorok értékelésével volt elfoglalva, a résztvevők gyógykenőcsöt, tinktúrát készítettek, környezetvédelmi társasjátékot játszottak s nemezeltek. A felkészítő pedagógusok Molnár Zoltánnal a Somosi Környezetnevelési Központ alapítójával cserélhettek véleményt, s oszthatták meg tapasztalataikat a versennyel kapcsolatban.
A verseny legsikeresebb csapata a Ravasz Rókák csapata Szerbittabéről, Szakál Éva , Nyitrai Dávid Víg Korinna, felkszítő tanáruk Jámbor Zsuzsanna. Második csapat lett az Öko-Bioészek, Kovács Petra, Szenes Márk és Steiner Arnold Szajánból. Felkészítő tanáruk Budai Gyémánt Anita, Harmadik a temerini Vidrák csapata, Rencsár Ágnes, Rencsár Béla, Utcai Angéla. Felkészítő tanáruk Zelenka Angéla. Negyedik helyen végzett, s különdíjban részesült a negyedik osztályos Kisgombák csapata Temerinből, Barna Lúcia, Bollók Szabina, Vígh Zsombor, felkészítő tanáruk Kohanec Mónika.
Szerző: Bertalan Zsuzsanna
Sajtóhírek:
Fotók: Martinek Imre