Gion Nándor Középiskolai Olvasási Verseny – eredmények és képes beszámoló

Eredmények: 

1-2. osztályos kategória: 
 
ELSŐ helyezés: szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium csapata: Cserevics Szintia, Salamon Lilla és Kollár Laura. Felkészítő: Varga Anikó
 
MÁSODIK helyezés: Zentai Gimnázium csapata: Oláh Réka, Rózi Heléna, Tóth Dalma. Felkészítő: Nagy Abonyi Árpád
 
HARMADIK helyezés: Zentai Gimnázium csapata: Volford Éva, Belec Lea, Berta Fanni. 
 
 
3-4. osztályos kategória:
 
ELSŐ helyezés: Óbecsei Gimnázium: Fodor Hanna, Krémer Martina, Lukács Laura. Felkészítő: Pakai Orosz Annamária
 
MÁSODIK helyezés: Zentai Egészségügyi Középiskola: Sípos Rebeka, Arcson Alíz, Nacsa Ágnes. Felkészítő: R. Mihók Hilda.
 
HARMADIK helyezés: Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium: Cserevics Skolasztika, Birkás Norbert. Felkészítő: Tóth Ágota

A program főszervezője: Kovács Smit Edit

Támogató: Emberi Erőforrások Minisztériuma

Sajtóvisszhang:

Magyar Szó – galéria (Dávid Csilla fotói a helyszínről) 

Magyar Szó – összefoglaló (eredmények) 

Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny – beszámoló

Sikeresen lezajlott az Implom József Helyesírási Verseny Kárpát-medencei döntője. A második fordulóból továbbjutott 11 diák közül 10 versenyző vett részt a február 25-én megrendezésre került versenyen. A versenyt a tavalyi évhez hasonlóan az idei évben is online formában tartották meg. A vajdasági résztvevők számára a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium szolgált a verseny helyszínéül.

A versenyzők elsőként egy hangfelvétel alapján megírták a tollbamondást, majd a Moodle rendszeren keresztül kitöltötték a helyesírási tesztet. A tollbamondás feldolgozását egységesen a gyulai szervezők végzik, így azokat már a verseny ideje alatt szkennelt továbbítottuk nekik.

Az eredmények kihirdetésére a verseny záróünnepségén, március 15-én kerül sor.

A rendezvény szervezője a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete,  koordinátora Juhász Judit, a Svetozar Marković Gimnázium kapcsolattartója pedig Hajdú Ágnes volt. 

A programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta. 

Sajtóvisszhang: https://pannonrtv.com/rovatok/tarsadalom/helyesirasi-versenyt-tartottak-szabadkan 

A verseny támogatója:

Összefoglaló: A logikus gondolkodás és a problémamegoldó készségek fejlesztése az általános iskolában

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete február 26-án, szombaton szakmai napot tartott a pedagógusok részére. Ez alkalommal központi témaként szolgált a logikus gondolkodás és problémamegoldó készségek fejlesztése az általános iskolában.

A szakmai napot megelőzően az anyanyelvápolók tartottak gyűlést az Apáczai Diákotthon fiúkollégiumának tanulótermében. A gyűlést Monić Lídia vezette. Többek között szó esett az iskoláskor előtti intézményekben történő anyanyelvápolás szükségességéről, és lehetséges módszereiről. Megbeszélték az elkövetkező programok időpontjait és részleteit. Emellett megvitatták az esetlegesen felmerülő problémákat, tapasztalatokat, olyan a gyakorlatban is alkalmazható feladatölteteket osztottak meg egymással, amiket a foglalkozásokon is alkalmazhatnak.

A szakmai napot Monić Lídia előadásával kezdhették a megjelent pedagógusok. Az előadónő a Sakkpalota nevű fejlesztőprogramot mutatta be előadásában, ami kiválóan alkalmas a gyermekek logikai gondolkodásának fejlesztésére, mindezt játékos formában, ami az általános iskolás diákok minden generációjának számára érdekes, de a fiatalabbak esetében is szórakoztató lehet. Maga a program több olyan játékot tartalmaz, amivel lépésről lépére tudja a gyermek elsajátítani a sakk alapjait, és játékkal és szórakozással egybekötve fejleszti logikus és kreatív gondolkodását.

Második előadóként Mezei-Belovai Irénnel találkozhattak a résztvevők, aki az ÁBRAkadÁBRA című könyvsorozatának második kötetét mutatta be. Az előadónő elmondta, hogy ez a könyv, ahogyan az előző is két tantárgy, a képzőművészet és a matematika ötvözetét rejti magában. Az első kötet az 5. osztályosok számára íródott, míg a nemrégiben megjelent a 6. osztályos matematika tantervet követi. Ez a kötet két részből fog állni, a szombaton bemutatott rész a tananyag első részét tartalmazza, színes matematikai kérdésekkel és kézügyességet, kreativitást igénylő képzőművészeti feladatokkal. Az előadónő elmondta, hogy a könyv könnyen beintegrálható a matematika órákra, alkalmas órai használatra, vagy házi feladatokat adhatnak fel belőle a tanárok. A képzőművészet szakos pedagógussal összedolgozva pedig mindkét területet szakember tudja értékelni.

A folytatásban Venczel Valentina tartott kreatív műhelymunkát az ÁBRAkadÁBRA kötet alapján. Elmondta, hogy a kiadvány projekfeladatoknál is alkamazható segédeszköz. Tapasztalatai alapján a tanulók lelkesen használják úgy a matematika, mint pedig a képzőművészet keretén belül. 

A nap folyamán előadást tartott habil. Dr. Varga László, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának dékánja is, aki az oktatás neuropedagógiai aspektusairól beszélt. Előadásában kitért a generációk közötti különbségekre, a Covid-19 járvány okozta iskolai helyzetre, a modern pedagógia által alkalmazott módszerekre és olyan lehetőségekre is, amelyek javíthatják az oktatás minőségét. Hangsúlyozta, hogy a tanítás-tanulás folyamatában kulcsfontosságú tényező lehet a tanuló érzelmi világának megismerése, a motiváció és a „flow” érzés megteremtése. Rámutatott az oktatás pozitív szemléletének fontosságára is.  

A nap záróelőadását Varga Lívia tartotta, aki játékos matematikai módszerek alkalmazásáról beszélt, saját tapasztalatainak megosztásával segítve a pedagógusok munkáját. Olyan technikákat  és eszközöket is bemutatott, amelyek könnyedén beszerezhető, olcsó, mégis hasznos kiegészítői lehetnek a matematikaóráknak. 

Fotók: Martinek Imre