Beszámoló: Kis Fürkész 2024

Május 24-én lezajlott a „Kis Fürkész” természetismereti – természetvédelmi verseny döntője Újvidéken az Apáczai fiúkollégiumban, melyet a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete és a Somosi Környezetnevelési Központ szervezett.  

Az I. forduló online formában zajlott, amelyre 34 háromtagú csapat nevezett be egy feladatsor kitöltésével,  beküldésével pedig regisztráltak a felkészítő tanárok.

A döntőn 18 csapat (4., 5. és 6.osztályos diákok) mérte össze tudását a helyszínen hallott előadásokból, melyet a Somosi Környezetnevelési Központ munkatársai adtak elő.

Témák:
1. Lendvai Mária: Madarat tolláról
2. Bokodiné Kovács Katalin: Mire figyeljünk a gyógynövények gyűjtésénél?
3. Molnárné Kiss Anikó: A parasztház berendezési tárgyai

Míg a tanulók hallgatták és  töltötték a feladatsort addig a felkészítő pedagógusok egy ingyenes akreditált továbbképzésen vehettek részt: Minden „zöld” fenntartható – gondoljuk meg, mit alkalmazunk az óvodában, iskolában? címmel Molnár Zoltán előadásán.

Délután kézműves foglalkozás volt:
– tollismeret
– csuhéj figura készítése
– kakukkfüves kenőcs készítése                                                              

Az első három helyezett csapat könyvjutalmat és zánkai Erzsébet – tábort kapott.

Legjobbnak az óbecsei Samu Mihály Általános Iskola Kis fürge rigók csapata bizonyult.

Második helyezett  a kispiaci Kárász Karolina Általános Iskola Móricz Zsigmond kihelyezett tagozatának Nárciszok csapata.

Harmadikak a zombori Testvériség – Egység Általános Iskola Ökomanók csapata.

Ezenfelül még 8 csapat kapott lehetőséget egy nyári természetismereti táborba Somoskőújfaluba és Tiszalökre.

Köszönjük a felkészítő pedagógusoknak és a diákoknak a részvételt!

Még egyszer gratulálunk a győzteseknek!

Főszervező:
Csernyák Szilvia

Beszámoló: Suliszínház Fesztivál – Muzslya 2024

A bánátiak ismét remekeltek

 

Rossz, csapadékos időben, de annál nagyobb munkalendülettel és életkedvvel, a megszokottnál tömegesebb részvétellel rendezték meg a Muzslyai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület tágas színháztermében a múlt hét végén a XXIV. Vajdasági Suliszínház Fesztivál muzslyai elődöntőjét, amelyen a bánáti gyermekszínjátszók és anyanyelvápolók a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének szervezésében együttesen vettek részt.

Húsz együttes lépett színpadra, köztük a muzslyaiak négy különböző korosztályú csoportban is. Mintha soha ennyi színpompás, látványos, sokszor humoros, fantáziadús jelmezt, tavaszt lehelő, mesébe illő ötletes díszletet nem láttunk volna eddig színpadon, mint ezúttal. A bírálóbizottság: Jenovay Lajos, a nagybecskereki Madách Amatőrszínház vezetője és a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke, Mácsai Mónika magyarkanizsai óvónő, drámajáték-vezető és Jódal Rózsa író nem győzték feljegyezni, mennyi szépet, szívet melengetőt fedeztek fel az éppen látott előadásokban. Ehhez hozzájárultak a remek gyermekszínész-alakítások, a sok egyre szebben, kifejezőbben beszélő és a magyar anyanyelvüket tűzzel-vassal megtanulni akaró, köztük sok színészileg is igen tehetségesnek induló anyanyelvápoló nagy-nagy igyekezete is hozzájárult. S az, hogy a szereplőkön meglátszott: örömmel, tiszta szívből játszanak!

Végül így alakult az eredmény: négy, a gálára továbbjutó, legjobbnak ítélt előadást emeltek ki, és több megérdemelten különdíjast. Valamint sok-sok szépen beszélő, vagy beleélően játszó szereplőt.

Továbbjutók: 1. Ürményháza aranycsapata, akik Móricz Elvira tanárnő felkészítésében Andersen Bodzamese című meséjének változatát mutatták be látványos díszletmegoldással és tavaszt megidéző virágdíszes, egységes zöldöves  fehér jelmezben, virágkoszorúval a fejükön, a fülbemászó, andalító Bodzadal zenéjére táncolva. 2. Mint az anyanyelvápolók legjobbját képviselő homokrévi csapat Fready Endre A szőke című jelenettel, Szirák Katalin felkészítésében. 3. A magyarittabéi anyanyelvápoló csoport Davide Cali A medve és kardja, Fontányi Andrea felkészítésében. 4. A muzslyai Napsugár együttes L Frank.Baum Óz, a nagy varázsló című dramatizációjával, Kósa Zotán felkészítésében.

Különdíjasok: 1. Nagykikinda a Hófehérke és a hét törpe című mesejátékkal Király Sándor felkészítésében kortárs, modern ihletésű, megközelítésű játék-módjukért. 2. A maradéki anyanyelvápolók Ch.R. Richard A muzsika hangja c. művének, Csordás Vivien felkészítésében a magyar nyelv újszerű módjának megszerettetéséért. 3. A nyékincai anyanyelvápolók A kiskakas gyémánt félkrajcárja című mesejátékának előadásában, Csordás Vivien felkészítésben a színpadi humor sikeres alkalmazásáért. 4. A muzslyai II. osztályközösség Himmler Zsófia A széttáncolt cipellők meséjének bemutatásával, Tóth Lendvai Heléna felkészítésében a jó, látványos színpadi képek megoldásáért. 5. A tóbaiak Illyés Gyula A becsületes tolvaj Marci című sikeres népmese feldolgozásának Helfin Tímea felkészítésében elért remek összjátékáért.

Díjazott gyermekelőadók: Horváth Larissza, Muzslya; Jelkity Aleksader, Bóka; Józsa Patrik és Csordás Valentina, Muzslya; Komarek Máté, Nagykikinda.

Még számtalan más, hozzáértéssel és nagy szeretettel megrendezett, előadott jelenetet láttunk: Módos: Benedek Elek nyomán A prücsök krajcárkája Molnár Urbán Éva felkészítésében. Nezsény: A méhecske vitája Molnár Urbán Éva felkészítésében. – Bóka. Kis bókaiak. Gárdonyi Géza: Megjárta Jancsi Molnár Urbán Éva felkészítésében. –Bóka. Nagy bókaiak. Varga Géza: Mit csinál a macska?  – Surján. Lengyelné P.E: Virágszedők Molnár Urbán Éva felkészítésében. – Muzslya. III.a.: Lewis Carroll: Alice Csodaországban Fárbás Repp Edit felkészítésében. – Muzslya. Bolondos földrajzóra. Szerzője s felkészítője Olajos Annabella. – Titeli anyanyelvápolók. Kovács Jolánka: Güzü Gizi Kósa Zoltán felkészítésében. – Muzslya, Mocorgókók. Mátyás király meg az igazmondó juhász. Népmesefeldolgozás Monić Lídia felkészítésében. – Beodra. A medve és a macska, Szirák Katalin felkészítésében. – Törökbecsei anyanyelvápolók: Kiss Mária: A tücsök és a sáska, Szirák Katalin felkészítésében.

Valamennyi résztvevő dicsérő oklevélben részesült, a legjobbak pedig könyvjutalomban is. Erről az elődöntőről – és az előző, csonoplyai elődöntőről is – a döntős csapatok tagjai öt napot a balatoni Zánkán tölthetnek. 

Írta: Jódal Rózsa a Magyar Szónak

Elindult az URBOTICS ERASMUS+ projekt

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete 2024. április 1-től partnerként részt vesz az URBOTICS – Educational Robotics for Understanding the Challenges of 21st Century Urbanisation című, 2023-2-HU01-KA220-SCH-000182048 számú ERASMUS+ projektben.

Urbanizációs kihívások

A projekt a 21. századi digitalizációval, valamint a környezeti kihívásokkal és az urbanizációval kapcsolatos kihívásokkal tudatosan együtt élni tudó emberré neveléshez ad szemlélet fejlesztő, oktatási robotikára épülő módszertani eszközgyűjteményt 5-18 éves gyermekeket tanító pedagógusok számára.

A projektben olyan projekt terveket, feladatokat, online és offline segédeszközöket készítünk, amelyek a fenti témát járják körül sok féle szempontból és sok féle módszerrel.

Algoritmikus gondolkodás és digitális reziliencia fejlesztése

A módszerek közös jellemzője az, hogy mindegyik valamilyen unplugged  vagy plugged coding aktivitásra épít. Unplugged coding játékoktól (board games), mozgásjátékoktól a padlórobotokon, vonalkövető, színkódolt robotokon át a blokk- vagy szöveges programnyelven programozható robotok használatáig terjed majd a feladatok köre.

Mivel az oktatási robotok piaca rendkívül gyorsan változik, és egy-egy típusra több változat is elérhető, a feladatokat az esetek többségében nem egyetlen márkának megfelelően dolgozzuk ki, hanem általánosan alkalmazható módon. Így lehetőséget adunk a pedagógusoknak, hogy az elkészült tananyagokat igényeiknek és a rendelkezésükre álló eszközöknek megfelelően alkalmazzák.

Inklúzió

Az urbanizációval kapcsolatos kérdések és az algoritmikus gondolkodás, a digitális reziliencia fejlesztése mellett nagy hangsúlyt helyezünk ezen aktivitásokhoz való egyenlő hozzáférésre. Kidolgozandó anyagainkkal az inklúziót is támogatni szeretnénk.

A feladatok egy részéből olyan változatot is készítünk, amelynek segítségével mentally disabled gyerekek is egyenrangúként kapcsolódhatnak be a csoportjuk tevékenységébe.

Kiemelt fontosságot tulajdonítunk a menekült gyerekek beilleszkedésének. Képi kommunikációs szakemberek bevonásával olyan feladat változatokat is készítünk, amelyek alacsony szintű nyelvismerettel is használhatók.

Tananyag bázis, tudásmegosztás

Az elkészült oktatási anyagokat életkor, tartalmi témakör, programozási típus szerint osztályozva, szabadon letölthető formában tesszük közzé. Lehetőséget biztosítunk az érdeklődő pedagógusoknak, hogy saját foglalkozásterveiket, feladataikat is feltöltsék ide, így támogatjuk a tapasztalat- és tudásmegosztást.

Pályázati kiírás: Erasmus+ KA-220-SCH

Projekt hossza: 30 hónap, 2024.04.01 -2026.09.30

Partnerek:

Abacusan Stúdió Oktatásszervező Nonprofit Kft (Magyarország – kordinátor),
Obo – We teach robotics (Avilés, Spanyolország),
SEA (Szlovakia),
Giving Hungary Alapítvány (Magyarország  – a magyar társult partner iskolák, tesztelő iskolák összefogója),
Vajdasági Magyar Pedagógusok Szövetsége (Újvidék, Szerbia – a vajdasági társult partner iskolák, tesztelő iskolák összefogója),
Gimnaziala Speciala SF Nicolae (Bucharest, Romania EGYMI)

abacusan logo
obo logo
SEA logo
giving hungary logo
VMPE logo
SF Nicolae logo

Beszámoló: Rendhagyó órák a Határtalanul Program keretében

A két évvel ezelőtti együttműködésünkre hivatkozva keresett fel Lohn Annamária, a Magyarság Háza programszervezője, 2024 március elején, hogy vállaljak újra irodalomórákat a Határtalanul program keretében.

2024 április utolsó két napján tartottam meg a rendhagyó irodalomórákat a budapesti Magyarság Háza Galáriában. A két napra tíz órát terveztünk be reggel 9 és délután 15 óra között.

Hetedik osztályosoknak vittem el az újvidéki Krizsán Szilvia Klotyókémek című ifjúsági regényét és hangjátékát. Érdekességek egy vajdasági magyar ifjúsági regényről és hangjátékról címen beszéltem a gyerekeknek előbb a két mű keletkezésének a történetéről, majd pedig regényrészletekkel és a hangjáték dalbetéteivel a sztori lényeges fonalát is vázoltam.

Az előadást azzal alakítottam interaktívvá, hogy a történet háromnegyedénél megálltam annak ismertetésében, és a gyerekekkel fejeztettem azt be. Így igen változatos és színes órák alakultak ki. A gyerekek kiváló érzékkel ismerték fel a korosztályukban előforduló problémákat, és nem volt olyan csoport, amely több javaslat megvilágítása után is akár, ne jutott volna el a sztori eredeti befejezésének modelljéhez. Az ötletelések során néhány olyan konkrét problémára is rámutattak a gyerekek, mint pl. a testvérek közötti verseny lehetséges negatívumaira és ezeknek a helyzeteknek a megoldására, illetve a kortárs erőszak lehetséges kimenetelére, de annak megelőzésére is.

A visszajelzések szerint a fiatalok legnagyobb része meghallgatja a teljes hangjétákot, ami az RTV weboldalán elérhető (https://media.rtv.rs/hu/gyermekhangjatek/62194), de jelezték, hogy a könyvet is megpróbálják megszerezni. A kísérő tanárok többsége osztályfőnökként vezette a csoportot, így ők külön érdeklődést mutattak a Klotyókémek sztorija iránt, mert hálás témákra ismertek benne, amiket osztályfőnöki órákon felhasználhatnak. Az előadásban jónak tartották, hogy a gyerekeket is bekapcsoltam, volt tanár, aki megjegyezte, még ő is hallott új gondolatot a már régről ismert diákjaitól.

A budapesti utazásomat telekocsival és a Terra Travel kombijáratával oldottam meg, a városban a BKV járatait használtam. Ennek megfelelően április 28-án délután 15 órai indultam, vissza pedig kedden, 30-án este jöttem vissza. Két éjszakát töltöttem a városban.

A program értékelése: 2022-es évi rendhagyó órák tanúlságával összevetve, ezalkalommal sokkal gördülékenyebb volt a szervezés, olajozottan működött a kommunikáció is. Lényegesen egyszerűbbé tette a program ezen részét az, hogy egyetlen helyszínen kellett megtartani a 10 darab órát, és nem az előadó utazott 3-4 különböző városba. Így az előadásokra sokkal több energiát fordíthattam, és azok összehasonlításával sokkal több értékes tapasztalatot is nyertem.

Köszönöm a lehetőséget a Magyarság Háza munkatársainak, és a szervezői támogatást Lukács Gabriellának, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete elnökasszonyának és munkatársainak!

Újvidék, 2024. május 25.       

Kovács Smit Edit
előadó

Beszámoló: Suliszínház Fesztivál – Csonoplya

Ragyogó napsütésben értek a helyszínre, s zuhogó esőben, villámlásoktól kísérve értek haza a bácskai anyanyelvápolók csonoplyai elődöntőjéről a résztvevők, a szervezők és a bírálóbizottság tagjai, mégis elégedetten nyugtázták magukban: ezt az elődöntőt, amelyben az észak bácskai anyanyelvápolók csonoplyai és nemesmiliticsi csoportja vett részt, érdemes volt begyakorolni, megszervezni és meghallgatni.

A látványos, cselekményes elődöntőn, amelyre a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének szervezésében került sor, a múlt héten Csonoplyán, a patinás színházteremben, két csapat vett részt.

A csonoplyai anyanyelvápolók Krizsán Valéria tanítónő rendezésében három rövid, frappáns jelenettel összegezték a 32 tagú anyanyelvápoló csoport egész évi idei munkáját: Balázs Pál Csodatevő gyógyszer, a Mátyás király és a varga című népmese-dramatizációval, valamint a Kozmetika című mai tárgyú jelenettel. Az első jelenetben tanulás helyett az iskolaorvostól gyógyszert kérő lusta diák kap ugyan receptet, de abban nem a tanulástól mentesítő csodagyógyszer található, hanem székmelegítésre, tanulásra buzdító utasítás. A Kozmetikában mindenki az új lányt várja kíváncsian, akiről az a hír járja, hogy csodaszép – ő terjeszti önmagáról ezt a kíváncsiság-felkeltő álhírt. Az első találkozásnál azonban kiderül, hogy a „Szépség” hiába használ marékszámra a szépítő kencékből, attól még retkes marad a nyaka, és a tudása sem pezsdül fel, sajnos. A jelenetek közül a Mátyás király és a varga aratta a legnagyobb sikert. Elsősorban a vargát alakító Szélik Arnoldnak köszönve, aki olyan természetes, átélt szerepjátékkal és ízes, szép, jó kiejtésű beszéddel alakította az igazáért furfanghoz folyamodó vargát, hogy a találkozó legjobb gyerekszínészévé avatták, de a kiváló, sokoldalú, látványos, mindenki figyelmét lekötő rendezésével is, úgyhogy az előadás végül elnyerte az elődöntő legjobb előadása címet és rangot.

A nemesmiliticsi anyanyelvápoló csoport Szabó Márta tanítónő rendezésében a Mesevilág című nagyjelenettel mutatkozott be, amelyben a húsztagú anyanyelvápoló csoport minden tagja részt vett. Nemcsak mint színjátszó, hanem a sok részből álló szöveg megírásában, összeállításában is. Több, általuk ismert mesét, gyermekregényt és rajzfilm-történetet fűztek össze egy egésszé, ráadásul saját meglátásaikat, véleményezésüket, mai értelmezésüket is beleszőtték. A történet úgy indul, hogy a Zenész elhatározza, hogy maga mögött hagyva eddigi gondjait, megkeresi végre az álmait. Útközben rokonlelkekre talál. Egyberímelő formának azt találták ki, hogy minden történet két-két szereplője keres valakit a saját történetéből, s az előadás tulajdonképpen ebből a Zenészhez csatlakozó végtelen kereső utazásból áll, amely végül is sikerrel jár. A Tigris és Malacka megtalálja Micimackót, Vilma és Irma Frédit és Bénit a Kőkorszaki Korzóból, de a közös, kalandos utazás folyamán belebotlanak Süsübe és a Sárkányba, a Sárgahajú királyfiba, Shrekbe, a Törpökbe, stb. is. Végül együttesen, a nagy, közös találkozás örömére eléneklik Halász Judit híres, közkedvelt gyermekdalát: „Hull a hó és hózik, Micimackó fázik”. A szereplőkön észrevehető volt, hogy a sok gyakorlásnak köszönhetően ki beszéli már egyre folyékonyabban magyar anyanyelvét, ki küszködik még a szereptanulást ugyan már legyőzve, a kiejtéssel, s akadt olyan nemrég csatlakozó tag is, aki még bátortalan színpadon megszólalni, de már lelkesen részt vesz a közös játékban, cipeli a díszleteket, igyekszik magát mindenképpen hasznosítani, de közben nyitott fülekkel jár, és issza magába az egyelőre még egy kicsit idegenül hangzó párbeszédeket. A bírálóbizottság – Lukács Gabriella, a VMPE elnök asszonya és Jódal Rózsa író –  a csoportot a kiváló összjátékért és a sikerült díszletért jutalmazta. A résztvevők közül viszont Gardil Roland a Zenész fölényesen magabiztos szerepmegoldásáért, Szegedi Alexandra viszont a Doktornő kimért, jóságosan kioktató megformálásáért vihettek haza gyermekszínészi díszoklevelet. A szereplők könyvjutalomban részesültek, és valamennyien részt vehetnek a zánkai közös nyaraláson.

A csonoplyai és a nemesmiliticsi anyanyelvápolók ismét bebizonyították, hogy ha nehezen, ha küzdelmek árán is, sok idejüket rászánva, de leküzdik az akadályokat, és lassan, fokozatosan, de szemmel látható eredménnyel előbb-utóbb elsajátítják a családjuk által már lassan feledésbe merült magyar anyanyelvüket.

– Jódal Rózsa, a Magyar Szónak

Beszámoló: GENIUS Konferencia 2024

2024. május 11-én, szombaton a magyarkanizsai Beszédes József  Mezőgazdasági  és Műszaki Iskolaközpont második alkalommal adott otthont a 22. tehetséges általános – és középiskolás diákok hagyományos GENIUS Konferenciájának  és vajdasági szintű versenyének. A verseny a  Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének szervezésében zajlott, támogató a Belügyminisztérium. Összesen 19 minőségi szakmunka érkezett, a szóbeli megmérettetésen a diákok kiválóan szerepeltek!

A diákok  önállóan  vagy párban jelentkeztek. Első fordulóra elektronikus formában 19 szakmunka érkezett, a második forduló, a szóbeli megmérettetés három szekcióban zajlott.

A diákok teljesítményét szakbizottség értékelte, név szerint: Szkitsák Szilárd, Sarnyai Zoltán, Hán Angéla, Bajusz Koncz Ágnes, Bús János és Győri Viktor.

Mindegyik résztvevő (diák, mentor) oklevélben és kis ajándékban részesült. A diákok tolltartót, tollat, adathordozót, bögrét, noteszt és tornazsákot kaptak.Szendvics és üdítő is jutott mindenkinek.

EREDMÉNYEK:

TÁRSADALOM,HELYTÖRTÉNET,TÖRTÉNELEM TÉMAKÖRBEN

NÉVTÉMA SZAKTERÜLETMENTORHELYEZÉS,DÍJ

KELLER KAROLA

Közgazdasági – Kereskedelmi Középiskola Óbecse

A BRICS országok

Társadalom,

történelem

KRIZSÁN

KÁROLY

 

 

I.hely

BENYÓCKI ATTILA

Műszaki Iskola Ada

TÍZEZER HOLD A SZIKESEN

Észak és Kelet1.rész

 

Helytörténet,történelem

JOVANOVIC

DANIELA

II.hely

VANKA CSABA

 

Sinkovics József Műszaki Középiskola

Topolya

 

 A miloševići Jugoszlávia hiperinflációjának történelmi tapasztalatai

Társadalom,

történelem

FÚRÓ ANDORIII.hely

 

 TERMÉSZETTUDOMÁNY TÉMAKÖRBEN

NÉVTÉMASZAKTERÜLETMENTORHELYEZÉS,DÍJ

KIS BOTOND

Bolyai TGK

Rakéták üzemanyagai,

hajtóművei és működése

természet-

tudomány

kémia

FAJKA VALÉRIAI.hely

HORVÁT LARA

Bolyai TGK

Mezőgazdaságban alkalmazott

műtrágyák káros

hatásai és a helyettük alkalmazott

alternatív megoldások

 

természet-

tudomány

kémia

FAJKA VALÉRIA,

KORMÁNYOS RÓBERT

II.hely

BAJUSZ PÉTER

TAKÁCS KRISZTIÁN

Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont

Ökopoly – Időben lépünk

természet-

tudomány

környezetvédelem

BEREC SÁNDORIII.hely

SZERDA HÉDI

Samu Mihály általános iskola,

Óbecse

 

SZÜLŐSEBEKpszichológia

FRANCIA BANJAC KRISZTINA,

BíRÓ HORVÁT TíMEA

KÜLÖNDíJ

 

 MŰSZAKI-INFORMATIKA TÉMAKÖRBEN

NÉVTÉMA SZAKTERÜLETMENTORHELYEZÉS, DÍJ

KENYERES IMRE

KENYERES MÁTÉ

Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont

MEZŐGAZDASÁBAN ALKALMAZOTT

FÓLIASÁTOR AUTOMATIZÁCIÓJA

műszaki,

informatika

SZALMA ÉVA

 

 

I.hely

KOBREHEL TAMÁS

TÖRÖK ÁKOS

Műszaki Iskola Ada

Automata öntözőrendszer

műszaki,

informatika

PÁSZTOR

EDINA,

HODI PÉTER KRISZTINA

II.hely

FARAGÓ SZABOLCS

 

Bolyai TGK

 

 A madárgyűrűzés adatkezelési

webalkalmazása

műszaki,

informatika

ESZTELECKI PÉTERIII.hely

Írta: Bajusz Konc Ágnes,
szervező

Beszámoló: Fizika-kémia Általános Iskolai Tehetséggondozó Diáktábor

A XXIV. Fizika –Kémia Általános Iskolai Tehetséggondozó Diáktábornak a  pacséri  „ Moša Pijade”  Általános Iskola adott otthont. A tábornak több, mint 40 résztvevője volt. Diákok több iskola 6., 7. és 8. osztályos tanulói. 

A nagy érdeklődésnek  köszönhetően az idei évi tabor több tábor nappal szerveződött meg, azaz  hat napig tartott. A diákok különféle interaktív foglalkozásokon vehetek részt, mely főként a fizika, kémia és biológia tantárgyához köthető. Az előadások olyan gyakorlati és elméleti témákat öleltek fel, mikre sajnos a tanórák keretében nem kerül sor. Az első nap a hang rezonanciával foglalkoztak a résztvevők Kocsis Gábor tanár vezetésével, majd látványos kísérleteket végeztek Ortó Kanyó  Anikó foglalkozása során. A következő nap  ismeretlen területekre vezette őket Haverpus Zagorka tanárnő, ki az emberi szervezet hormon működéséről beszélt. Ezt követte Jónás Szabína tanárnő gyakorlati foglalkozása, ahol találékonyan  földrajzhoz köthető fogalmakat  kémiai kisérletekkel mutattak be is adtak rá magyarázatot.  Hétfői nap folyamán halat és marha szemet boncoltak a résztvevők Gáspár Hargita tanárnő vezetésével. A keddi nap igazán renthagyonak számitott. A tábor résztvevői szervezett busszal tanulmányi úton vettek részt. Az úti cél a szabadkai Vegyészeti – Technológiai Középiskola  volt, ahol az iskola megnézése után a diákok kísérletek nézhetek is kipróbálhatták Perna  Attila tanár vezetésével. A szerdai nap az elektromos eszközök fiziológiai hatásáról hallhattak érdekes előadást, mit kvíz követett Virág Zsolt tanár úr vezetésével.  Ez után következett a tábor zárása is a jutalmak kiosztása. A diákok a tábor elején csapatokba szerveződtek. A legjobban teljesítő csapatok helyezést értek el. Minden diák dicsérő oklevélben részesült.

Írta: Kanyó Anikó,
szervező

Beszámoló: XXXIV. Öveges József Kárpát-medencei Fizikaverseny

A hagyományokhoz híven idén is a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium adott otthont az Öveges József Kárpád-medencei Fizikaverseny döntőjének. 2024. május 10. és 12. között immár 34. alkalommal mérettettek meg a 7. és 8. osztályosok legjobb fizikusai. A verseny döntőjére két vajdasági tanuló jutott ki. Ők eredményesen szerepeltek a vajdasági szintű Ribár Béla fizikaversenyen.  A Délvidéket a pacséri Moša Pijade Általános Iskolából Kosaras Rita 8. és Pintér Sára 7. osztályos tanulók képviselték, akik a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének támogatásával jutottak el a verseny helyszínére.

A rangos, több részből álló döntő különböző feladatokkal tette próbára a tanulókat: kísérletet végeztek és elemeztek, számításos, gondolkodtató és fizikatörténeti feladatokat oldottak meg.

A szervezők arról is gondoskodtak, hogy a versenyen kívüli szabadidőt a diákok  és kísérőik tartalmasan töltsék. A városnéző séta és a hajókirándulás közben volt alkalmuk megismerkedni Győr nevezetességeivel. Az esték is  a fizika jegyében zajlottak. Pénteken Härtlein Károly és Tóth Pál tanár urak kísérleti bemutatóját, szombaton pedig Sebestyén Zoltán tanár úr bemutatóját tekinthették meg az érdeklődők. A bemutatók alatt a tanulók is bekapcsolódhattak a fizikai törvényszerűségek igazolásába, és mindannyian érdeklődve követték az előadást. A Commsignia Kft. arról tartott bemutatót a kis fizikusoknak, hogyan lehet rádiótechnológiával biztonságosabbá tenni a közlekedést.

A verseny megnyitóját és záróünnepségét a győri Városháza dísztermében tartották, ahol mindkét alkalommal a verseny szervezőbizottságának tagjai köszöntötték a tanulókat, illetve értékelték a munkát és a versenyen elért eredményeket. A rangos megmérettetés legsikeresebb diákjait gazdag ajándékcsomagokkal és elismerésekkel jutalmazták.

Beszámoló: XVII. Vajdasági Diák Menedzsment Bajnokság 2024

2024. május 11-én lett megtartva a XVII. Vajdasági Diák Menedzsment Bajnokság. A verseny helyszíne ezúttal is a Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont volt Magyarkanizsán. A verseny a XXII. GENIUS konferenciával és XII. Vajdasági Fogyasztóvédelmi Diákversennyel párhuzamosan lett megtartva.

A középiskolás diákoknak szóló versenyen a tanulók egy képzeletbeli vállalat menedzserének szerepét töltötték be, ennek a vállalatnak az üzleti tervét kellett elkészíteni és bemutatni a zsűrinek.

Az üzleti világban való érvényesülésre, a szakmai ismeretek elsajátítására, egy vállalat létrehozására és menedzselésére való felkészülést nem lehet túl korán elkezdeni. Az üzleti tervezés az egyik legnagyobb kihívás amellyel a vállalkozó szembesül. Nehéz feladat, hiszen a jövőbe kell tekinteni, hogy egy hosszú távon működőképes és nyereséges vállalkozás létrejöjjön.

A diákok önállóan vagy párban jelentkezhettek, mentor segítségét is igénybe vehették.

A legjobbak kaptak meghívást a verseny második fordulójára, a szóbeli döntőre, és itt mint jövendőbeli menedzserek kellett hogy bemutassák az üzleti elképzelésüket, tervüket, a vállalat működésével kapcsolatos szervezési feladatokat. 

A verseny minden résztvevője oklevelet kapott, a legsikeresebbeknek értékes ajándék járt. 

A verseny szervezője a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete, támogató a Belügyminisztérium (Magyarország), főszervező: Dr. Muhi B. Béla, egyetemi tanár.

A munkákat kéttagú bizottság értékelte: Dr. Lengyel László és Dr. Kulcsár Sarolta.

Az eredmények a következők lettek:

1. díj

Surányi Antónia és Sörös Dominika
Folt Bolt
Vegyészeti-Technológiai Iskola, Szabadka 
Mentor: Pećerić Sabina

2. díj

Papdi István és Molnár Rózsa
Organichome
Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont, Magyarkanizsa
Mentor: Kőrösi Sóti Beáta

3. díj

Deák Áron és Kiss Kornél
Semeen Hotel Aventur
Műszaki Iskola, Ada
Mentor: Pálfi Noémi

Különdíj

Csizmadia Glória és Súly Vivien
GreenCycle Composting
Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont, Magyarkanizsa
Mentor: Kőrösi Sóti Beáta

Írta: Dr. Muhi B. Béla, szervező

Beszámoló: XII. Fogyasztóvédelmi Diákverseny 2024

XII. Vajdasági Fogyasztóvédelmi Diákverseny

2024. május 11-én lett megtartva a XII. Vajdasági Fogyasztóvédelmi Diákverseny. A verseny helyszíne ezúttal is a Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont volt Magyarkanizsán. A verseny a XXII. GENIUS konferenciával és XVII. Vajdasági Diák Menedzsment Bajnoksággal párhuzamosan lett megtartva.

A Fogyasztóvédelmi Diákversenyen a diákok önállóan vagy csapatban végeztek kutatást, vizsgálták mindazon tényezőket, melyek a fogyasztók jogaival, érdekeivel ellenkeznek, nem etikusak, veszélyeztetik az egészséget és a környezetet. A versenyzők rámutattak a törvénytelenségekre, visszaélésekre, illetve a lehetséges megoldásokra. A témát az idén is a közgazdaságtan, a jogtudomány, a biológia, a kémia, a környezetvédelem, az orvostudomány és más szakterületek szempontjából közelítették meg a diákok.

A verseny célja, hogy felkeltse a fiatalok érdeklődését  a fogyasztóvédelem, a tudatos vásárlás, az egészségmegőrzés, a környezetvédelem, az emberi jogok érvényesítése iránt.

A verseny minden résztvevője oklevelet kapott, a legsikeresebbeknek értékes ajándék járt. 

A verseny szervezője a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete, támogató a Belügyminisztérium (Magyarország), főszervező: Dr. Muhi B. Béla, egyetemi tanár.

A versenyről készült televíziós riport itt látható:

Az idei verseny két szekcióban zajlott: 1. csoport – marketing, pénzügyek, vásárlás (zsűritagok: Dr. Muhi B. Béla és Lengyel Zsófia), 2. csoport – környezetvédelem, élelmiszerek, egészség (zsűritagok: Kőrösi Sóti Beáta, Korenchy László)

Az eredmények a következők lettek:

1. csoport

1. díj

Rind Réka és Farkas Bettina
Megéri a gyorsaságot?
Közgazdasági és Kereskedemi Iskola, Zenta
Mentor: Tandari Emese

2. díj

Körmöci Regina és Bálint Edina
Mit is nyújt a bank nekünk?
Közgazdasági és Kereskedemi Iskola, Zenta
Mentor: Tandari Emese

3. díj

Aleksandra Romandic és Szabó Szilvia
Milyen hatással lehetnek a gyermekekre a reklámok?
Közgazdasági és Kereskedemi Iskola, Zenta
Mentor: Tandari Emese

Különdíj

Dávid Orsolya
Turisztikai utazások és az utasok jogai
Közgazdasági és Kereskedemi Iskola, Zenta
Mentor: Davidov Orsolya

 2. csoport

1. díj

Sarnyai Jessica és Szekeres Aliz
Biztonságosak az élelmiszerek?
Közgazdasági és Kereskedemi Iskola, Zenta
Mentor: Tandari Emese

2. díj

Perdi Luca és Ivkovity Valentina
Jeans, ami kincs
Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont
Mentor: Berec Ágota

3. díj

Danics Bálint és Juhász Olivér
Egészség vagy nyereség?
Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola, Martonos
Mentor: Bende Teodóra

és

Deák Hunor és Kószó Henrik
Műanyag-szennyezés
Szervó Mihály Általános Iskola, Padé
Mentor: Molnár Ibolya

Tudományos ismeretterjesztő előadássorozat: A bánáti kisvasút története

A tudományos-ismeretterjesztő előadás-sorozat legutóbbi témája a bánáti kisvasút története volt. A történetről Dr. Szilágyi Mária építészmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök mesélt.

A vasútvonal a 19. század végén épült ki, amelynek elsődlegesen gazdasági jelentősége volt, de személyszállításra is egyaránt működtették. Az egyik különlegessége, hogy Bánát területén ez volt az egyedüli keskeny nyomtávú vonal. 1968-ban szűnt meg, de emléke azóta is a köztudatban maradt ezen a vidéken.

Szilágyi Mária, építészmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök: „A kisvasút teljes hossza körülbelül 65 kilométer hosszú volt és ebből 40 kilométeren át Csekonics uradalmon keresztül haladt. Ez is nagyon érdekes, mert kapcsolódott az uradalom működéséhez, és elősegítette a termények eladását, és a kisvasúthoz kapcsolódott egy gazdasági vasút is, amelyet lórénak neveztek. Ezt a Csekonicsok építették ki és csaknem 60 kilométer hosszú volt az első világháború előtt.”

Májusban és júniusban minden szerdán este 19 órától különböző tudományos témájú előadásokkal várják az érdeklődőket a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületében Újvidéken.

Muhi Béla, egyetemi tanár: „Lényegében olyan aspektusokat világítunk fel, amely a diákoknak, a fiataloknak, persze az idősebb generációnak is érdekes és hasznos, ugyanakkor egy kis vitafórum is követ minden előadást. Valójában itt csapatszellem és a hálózat is ki tud alakulni egy ilyen ismerkedési formában, hiszen úgy gondoltuk, hogy az ilyen jellegű programok mindenképpen hasznosak itt Újvidéken.”

A tudományos-ismeretterjesztő előadás-sorozat legutóbbi témája a bánáti kisvasút története volt. A történetről Dr. Szilágyi Mária építészmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök mesélt.

A vasútvonal a 19. század végén épült ki, amelynek elsődlegesen gazdasági jelentősége volt, de személyszállításra is egyaránt működtették. Az egyik különlegessége, hogy Bánát területén ez volt az egyedüli keskeny nyomtávú vonal. 1968-ban szűnt meg, de emléke azóta is a köztudatban maradt ezen a vidéken.

Szilágyi Mária, építészmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök: „A kisvasút teljes hossza körülbelül 65 kilométer hosszú volt és ebből 40 kilométeren át Csekonics uradalmon keresztül haladt. Ez is nagyon érdekes, mert kapcsolódott az uradalom működéséhez, és elősegítette a termények eladását, és a kisvasúthoz kapcsolódott egy gazdasági vasút is, amelyet lórénak neveztek. Ezt a Csekonicsok építették ki és csaknem 60 kilométer hosszú volt az első világháború előtt.”

Májusban és júniusban minden szerdán este 19 órától különböző tudományos témájú előadásokkal várják az érdeklődőket a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületében Újvidéken.

Muhi Béla, egyetemi tanár: „Lényegében olyan aspektusokat világítunk fel, amely a diákoknak, a fiataloknak, persze az idősebb generációnak is érdekes és hasznos, ugyanakkor egy kis vitafórum is követ minden előadást. Valójában itt csapatszellem és a hálózat is ki tud alakulni egy ilyen ismerkedési formában, hiszen úgy gondoltuk, hogy az ilyen jellegű programok mindenképpen hasznosak itt Újvidéken.”

A tudományos-ismeretterjesztő sorozatot a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

Forrás: Pannon RTV

Tudományos ismeretterjesztő előadássorozat: A mesterséges intelligencia anatómiája és a gépi tanulás alapelvei

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete tudományos-ismeretterjesztő előadássorozatot szervez Újvidéken május és június hónapokban, szerdánként este 7 órától (cím: Bogdan Šuput u.16.). A sorozatot a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.
Az első előadásra május 8-án került sor: Mgr Póth Miklós (villamosmérnök, Szabadkai Műszaki Szakfőiskola): A mesterséges intelligencia anatómiája és a gépi tanulás alapelvei címmel.

Fokus je na širenju digitalnih obrazovnih rešenja u javnom obrazovanju – počinje Erasmus+ projekat koji obuhvata nekoliko zemalja

Izazovi dvadeset prvog veka zahtevaju odgovor dvadeset prvog veka – ovo bi čak mogao da bude moto programa koji je pokrenula Kancelarija za obrazovanje i njeni strani partneri (mađarska udruženja nastavnika i udruženja). Proširenje digitalnih veština i dalje usavršavanje, metodološka obnova, regionalno iskustvo i razmena znanja: između ostalog, mađarski menadžeri obrazovanja u matičnoj zemlji i preko granica – u Slovačkoj, Rumuniji, Srbiji, Hrvatskoj, Ukrajini i Sloveniji,civilne organizacije – rade na tome i iz ovog razloga, zarad savremenijeg i efikasnijeg vaspitno-obrazovnog rada.

Realizacija projekta pod nazivom „Saradnja u javnom obrazovanju za podršku korišćenju digitalnih metoda i alata u Mađarskoj i susednim zemljama“ počeće 1. aprila 2024. godine, uz podršku Evropske unije, u okviru programa Erazmus+. Prosvetni radnici, rukovodioci ustanova, stručnjaci za obrazovanje i javno obrazovanje, organizatori obrazovanja rade istovremeno u sedam zemalja: Mađarskoj. U Slovačkoj, Rumuniji, Srbiji, Hrvatskoj, Sloveniji i Ukrajini. Cilj je da se razviju i podele digitalna rešenja koja doprinose savremenijem i efikasnijem radu nastave i obuke u javnim obrazovnim institucijama odgovarajućih zemalja.

Profesionalna implementacija počiva na nekoliko stubova. To je uključeno u obaveze projekta
– proširenje znanja, odnosno povećanje digitalnih kompetencija nastavnika obukama, radionicama, konferencijama, nakon preliminarne procene potreba;
– deljenje znanja, odnosno širenje već primenjenih dobrih praksi, kao i rešenja i sadržaja razvijenih u projektu, uz kreiranje i kontinuiran rad potrebnih platformi. Definišući interfejs komunikacije profesionalnih rezultata biće dobro poznati i posećeni na Nacionalnom portalu za javno obrazovanje (nkp.hu);
– obezbeđivanje direktne razmene iskustava na studijskim putovanjima, kako bi saradnici stekli detaljniji i lokalni uvid u procedure lokalne obrazovne organizacije, lokalni repozitorijum digitalnih alata, metoda, sadržaja i sistema, njihove oblasti primene i najbolje prakse.

Zainteresovani mogu pratiti tok projekta na sajtovima partnerskih organizacija, a najvažniji rezultati su sažeti u elektronskoj i štampanoj publikaciji. Pored toga, koristimo tradicionalne i najnovije kanale šire javnosti za širenje vesti o događajima i razvoju programa.

 

Naziv projekta: Saradnja u javnom obrazovanju za podršku korišćenju digitalnih metoda i alata u Mađarskoj i susednim zemljama

Identifikacioni broj projekta: 2023-2-HU01-KA220-SCH-000170055

Period realizacije projekta: 1. april 2024. – 31. mart 2027. godine.

Koordinator: Zavod za obrazovanje

Partneri:
– Udruženje prosvetnih radnika mađara severne Bačke
– Savez prosvetnih radnika mađara u Rumuniji
– Udruženje prosvetnih radnika mađara u Slovačkoj
– Udruženje prosvetnih radnika mađara u Vojvodini

Pridruženi partneri:
– Forum prosvetnih radnika mađara u Hrvatskoj
– Zakarpatsko mađarsko pedagoško društvo
– Udruženje prosvetnih radnika mađara Prekomurja

Iznos granta: 400.000 evra

Pályázat: OTP FÁY OKTATÁSI INNOVÁCIÓS DÍJ 2024

Az OTP Fáy Alapítvány meghirdeti az
OTP FÁY OKTATÁSI INNOVÁCIÓS DÍJ 2024
pályázatot.

 

A díj célja elismerni, támogatni és népszerűsíteni az oktatási eszközök és módszertanok terén kiemelkedő gyakorlatokat, innovatív megoldásokat és kezdeményezéseket, amelyek pozitív hatással vannak a tanítás minőségére és fokozzák a tanulás eredményességét, valamint elősegítik a 21. századi kompetenciák elsajátítását.

A díjjal fel kívánjuk hívni a figyelmet a pedagógiai fejlesztések jelentőségére, bátorítani a motivált pedagógusok és oktatási szakemberek munkáját, együttműködésre sarkallni a tanárokat és a diákokat, valamint hozzájárulni a digitális kompetenciák fejlesztéséhez.

A díjat három kategóriában hirdetjük meg:
– általános iskola alsó tagozat,
– általános iskola felső tagozat,
– középiskola.

Mindegyik kategóriában bronz, ezüst és arany fokozatú díjat adunk át, melyek értéke nettó 1, 2, illetve 3 millió forint. A kilenc díjazott innováció közül választja ki a zsűri az OTP Fáy Oktatási Innovációs Nagydíj 2024 nyertesét, aki összesen 5 millió forint díjazásban részesül. A pénzdíjak mellett a nyertesek szabadalmi, jogi, pénzügyi-befektetési és PR kommunikációs támogatást is kapnak.
A pályázaton a Kárpát-medence magyar tanítási nyelvű oktatásának szereplői indulhatnak:
– általános és középiskolák, oktatási intézmények, amelyek rendelkeznek legalább részben magyar tanítási nyelvű oktatással;
– általános és középiskolai tanárok;
– általános és középiskolai tanulók számára oktatási és képzési programokat nyújtó szervezetek, intézmények és azok munkatársai;
– valamint oktatási eszközöket, pedagógiai módszertant fejlesztő cégek, intézmények, magánszemélyek.

Lehet pályázni egyénileg és csoportosan is.

díjazandó innovációk körébe tartozik:
– tananyagok, taneszközök, pedagógiai módszertanok és oktatási gyakorlatok fejlesztése;
– új tanulásszervezési megoldások, digitális, illetve hibrid tanulási lehetőségek kialakítása;
– egy probléma megoldása eszközök és módszerek fejlesztésén keresztül;
– új mérés-értékelési megoldások;
– az esélyegyenlőség és inkluzivitás megteremtésére irányuló fejlesztések;
– új megoldások, eszközök, módszerek a diákok motiválására;
– pedagógusok képzésének, fejlesztésének, illetve a tudásmegosztásnak új megoldásai.

A pályázóknak be kell mutatniuk, hogyan vezetik be a pályázatban leírt innovatív megoldás(oka)t egy vagy több intézmény oktatási és tanulási folyamataiba, és / vagy hogyan támogatja a fejlesztés az egyéni tanulást. A fejlesztésnek 2024. június 30-ig teljesen le kell zárulnia, míg a megvalósításnak legalább részben meg kell történnie, azaz tervezett, még fejlesztés előtt vagy alatt álló innovációval (melynek fejlesztése a fejlesztési határidőig nem fejeződik be) nem lehet pályázni. A pályázatnak tartalmaznia kell az innováció újszerűségének alátámasztását, hatásának, sikerének mérési módját, valamint a megvalósítás ütemezését és tervezett finanszírozását.

A díj fővédnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója.
A díj zsűrijének tagjai:
– Dr. Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa
– Csányi Péter, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese, a digitális divízió vezetője
– Csejtei Ildikó, az OTP Fáy Alapítvány ügyvezetője
– Dr. Érdi Péter, számítógépes agykutató, a michigani Kalamazoo College professzora
– Polgár Judit, minden idők legjobb női sakkozója

A zsűri az innováció eredetisége, újszerűsége mellett társadalmi hasznosságát, pedagógiai értékét, a kezdeményezés elérését, hatókörét, valamint hatásosságát, eredményességét is értékeli. A zsűri által meghozott döntés végleges, azzal szemben fellebbezés, egyéb jogorvoslat, kártérítési és egyéb igény vagy más jogi lépés kizárt.

A döntésről a www.otpfaydij.hu honlapon keresztül értesítjük a pályázókat a díjátadó gálát követően.

A pályázatok beérkezési határideje:
2024. július 15. 24:00 óra.

A pályázathoz csatolandó kötelező dokumentumok magánszemély pályázó(k) esetén:

– kitöltött Jelentkezési lap magánszemély pályázó(k) számára, amely tartalmazza
1. A projekttel kapcsolatos információkat
2. A magánszemély pályázó(k) adatait
3. A magánszemély pályázó(k) nyilatkozatait;

– referenciák a megvalósításról (szakvélemények, felhasználók véleménye, fotó, videó stb.)

– a pályázó szakmai életrajza – a pályázat tartalmához közvetlenül kapcsolódó, a pályázat elbírálásához elengedhetetlenül szükséges szakmai bemutatkozás (több magánszemélyből álló csoport esetén csak a csoport kijelölt vezetőjének szakmai életrajza);


szervezet(ek) pályázása esetén (ideértve az iskolákat, oktatási és egyéb intézményeket, szervezeteket, cégeket is):

– kitöltött Jelentkezési lap szervezet(ek) számára, amely tartalmazza
1. A projekttel kapcsolatos információkat
2. A pályázó szervezet(ek) adatait
3. A pályázó szervezet(ek) nyilatkozatait;

– referenciák a megvalósításról (szakvélemények, felhasználók véleménye, fotó, videó stb.);
– a szervezet rövid szakmai bemutatása – a pályázat tartalmához közvetlenül kapcsolódó, a pályázat elbírálásához elengedhetetlenül szükséges szakmai bemutatkozás.

A pályázatokat kizárólag a www.otpfaydij.hu/jelentkezes honlapon lehet benyújtani.
A Jelentkezési lapot és egyéb csatolmányokat pdf vagy jpg formátumban kérjük csatolni. A csatolmányok összmérete maximum 120MB lehet. Nagyobb méretű videó beküldésére a pályázat feltöltésekor a megadott mezőben elhelyezett linkként van lehetőség. A Jelentkezési lap nélkül a pályázat érvénytelen, így nem kerül értékelésre.

A pályázat módosítása, kiegészítése esetén, a teljes pályázati dokumentációt kérjük újra csatolni.

Bővebb információ a pályázatról a Pályázati útmutatóban található, illetve a dij@otpfay.hu email címen kérhető.

Beszámoló: 125 éves a soproni óvóképzés

2024.04.24., Sopron

Elődeink munkája előtt hajtunk fejet. Mára a soproni óvodapedagógus képzés generációkon átívelő, hiszen több esetben a mai hallgatók felmenői is itt végeztek – hangzott el az ünnepi esemény bevezetőjében.  Az évfordulón, a Soproni Egyetem vezetői és Sopron polgármestere mellett, a határon túli pedagógusszövetségek képviselői és az Oktatási Hivatal szakemberei is jelen voltak.

Dr. Varga László, a Benedek-kar dékánja elmondta, a jubileumot a hagyományos nemzetközi szakmai héttel kötötték össze, melyen tíz ország harminc felsőoktatási szakemberét fogadták. A 17. alkalommal megrendezett nemzetközi neveléstudományi konferenciára felsőoktatási szakemberek, általános és középiskolai tanárok, óvodapedagógusok, gyógypedagógusok és pszichológusok érkeznek.

– A Benedek-kar múltja mélyen beépült városunk szövetébe – emelte ki ünnepi beszédében Farkas Ciprián, Sopron polgármestere, aki visszatekintett egészen az Isteni Megváltó Leányai rend óvóképző intézetének 1899-es indulásáig. Hozzátette, a lélek szerinti együttműködés az, ami máig meghatározza az intézmény működését. Ezt a szemléletet visszaigazolják a kar elmúlt években elért hazai és nemzetközi sikerei, ezt tükrözi a város kitüntetése, a Civitas Fidelissima elismerés is.

A Soproni Egyetem rektora saját kötődését idézte fel a pedagógiai karhoz. Prof. Dr. Fábián Attila rektor  elmondta: „A humánum, a kisember és a fejlődő, tanuló ember, vagyis az egyetemi hallgató áll mindenkor a képzések középpontjában. A Benedek-karon az óvodapedagógia, a csecsemő- és kisgyermeknevelés oktatása mellé az évek során felsorakozott a gyógypedagógia, a szociálpedagógia, a humánökológia, a szakoktatóképzés és még számos tudományterület is.”

Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke emlékplakettel és oklevéllel köszöntötte a soproni jubiláló intézmény vezetését.  A 125 éves soproni óvóképzés történetét felidéző előadások sorát délután módszertani workshopok egészítették ki. Visszatekintettek a szakemberek többek között a német nemzetiségi óvóképzés, valamint az angol nyelv az óvodában specializáció megalapítását követő időszakra is.

Egykor és ma címmel – az alapítástól napjainkig mutatja be a Vizuális tanszéken egykor és jelenleg alkotó művészek alkotásait a karnak helyet adó Ferenczy János utcai épületben nyílt kiállítás. Ugyanitt a 125. évforduló emlékére márványtáblát is avattak.

Forrás: Kisalföld Győr-Moson-Sopron vármegyei hírportál